Simon Réka Zsuzsanna
Szalagos menyét pácban
Langyos, kissé felhős tavaszi reggel volt. Nyúl vidáman vette nyakába a vidéket. Fehér akáccsemetére fájt a foga, de kénytelen volt beérni némi lóherével. Evés közben mindig az élet fontos kérdéseiről gondolkodott, most sem volt ez másképp. Ilyenkor annyira belemerült az elmélkedésbe, hogy teljesen megfeledkezett arról, mindig résen kell lennie.
− De rég láttalak, kedvesem! – ugrott elé Menyét egy jó megtermett bokor mögül.
− Nagyon hiányoztam? – kérdezett vissza izgatottságát színlelve Nyúl.
− Kimondhatatlanul – vigyorgott Menyét. – Hogy s mint?
− Épp rád gondoltam – bólogatott Nyúl.
− Tényleg? – virágzott ki Menyét.
− Tényleg. Ezen a vidéken köztudott, hogy mekkora nagy gondolkodó vagy, és mennyire sokatmondó a véleményed.
− Folytasd csak, folytasd! – kerekedett ki Menyét szeme.
− Bennem meg annyi furcsa kérdés kavarog, és sehogy sem tudok dűlőre jutni felettük. Hiába kérdezem Baglyot vagy Sünt, nem érnek fel a te gondolkodói minőségedhez – magyarázta átszellemülten a hosszúfülű.
− Igazán megtisztelsz, kedves Nyúl, de miért nem kérdezed meg Görényt vagy Farkast, ők is majdnem olyan okosak, mint én – vágott közbe a szalagos.
− Igaz, igaz, jogos kérdés, megtehetném, de ha már az élet fontos dolgairól beszélgetünk, nem kellemesebb úgy értekezni valakivel, hogy közben a kedves természetének is örülhetünk?
− Oh, mennyire igazad van, Görényről messziről lerí a faragatlanság, Farkas sem a jó modoráról híres. Hallottad már csámcsogni? Ha együtt lakomázunk, sosem felejtem otthon a füldugóimat.
− Hogy te mennyire a sorok mögé látsz, ez is kevesek kiváltsága! – hüledezett Nyúl. – Most, hogy sikeresen megtárgyaltuk, csak veled tudok minőségi társalgást folytatni …
− Esőt mondanak délre, gyere, meghívlak ebédre. Itt az üregem nem messze, beszélgessük magunkat degeszre. Figyelted, ez rímelt! – hetvenkedett a szalagos.
− Nem vitás, még versfaragás is a kisujjadban van! Mi lesz az ebéd?
− Valami új recepten töröm a fejem. Sok friss zöldség, természetesen.
− Oh, akkor semmiképp nem állok ellent.
A menyét ürege tágas volt, jól elfértek odabent. Nyúl törte meg a csendet.
− Szóval ott tartottunk, hogy az élet nagy kérdéseiről elmélkedtem, és nem tudok dűlőre jutni, segítenél?
− Máris, azonnal, csak előkészítem az ebédhez a hozzávalókat. Egy kis bor, egy kis olaj, kakukkfű, rozmaring, só és bors, már itt is vagyok.
− Menyét, szerinted helyes néha hazudni?
− Hát, mmm, hát, mmm – motyogta Menyét, és egy nagy tálban keverni kezdte az ebédhez kipakolt hozzávalókat.
− Kifejtenéd kicsit bővebben, kérlek, mert én teljesen belegabalyodtam ebbe a kérdésbe.
− Hát, én bevallom őszintén, sosem szoktam. Miért is tenném? Menyétbecsület is van ezen a világon! Talán nem ezt tartják rólam egyesek, de ugye azok nyilvánvalóan hazudnak – válaszolta egyszuszra Menyét.
− Értem, nagyon is értem. Kicsit előbbre jutottam ebben a kérdésben, igazán hálás vagyok, köszönöm! – veregette meg a szalagos hátát a hosszúfülű.
− Kész a pác az ebédhez, meg lehet kóstolni – nyújtott át egy teli kanalat vendégjének a szalagos.
− Még mielőtt elmerülnénk az ízek világában, hadd kérdezzek még valami nagyon fontosat – tolta el maga elől a kanalat Nyúl. – Kedves Menyétem, szerinted mi a boldogság receptje?
− A boldogság receptje egy ízletes, finom ebéd – nyalta meg a száját Menyét.
− Hm, erre nem is gondoltam – csodálkozott Nyúl.
− Itt a pác, tessék, kóstold már meg! Korog a gyomrom, hozzá kell fognom azonnal az ebéd megfőzéséhez – nyújtotta meghívottja felé újra a kanalat a házigazda.
− Mit fogsz vele bepácolni? – nézett Menyét szemébe Nyúl.
− Ha bejössz a kamrámba, mutatom is – húzódott közelebb a hosszúfülűhöz az üreglakó.
− Az a baj, hogy míg nem kapok választ a kérdéseimre, felemészt a kíváncsiság, szóval folytassuk, aztán ígérem, amint kifejted bölcs válaszodat, pácolhatunk.
Menyét nem válaszolt, zavarában csak vigyorogva bólogatott.
− Mondd csak, mi a semmi, Menyét?
Menyét úgy érezte, lassan forogni kezd vele az üreg, annyira csikarta az éhség a gyomrát.
− A semmi, a semmi, az az, amikor nincs a van – hadarta morajló gyomorral a vendéglátó.
− Hogy te mekkora elme vagy! – csapta össze a mancsát Nyúl.
Menyét mondani akart valamit, de a nagyfülű közbevágott.
− Mi a szeretet?
− A szeretet – kezdte Menyét, de olyat korgott a hasa, hogy megszédült. Ösztönösen az asztalhoz kapott, de a páccal teli tálat kapta el. A tál pördülve leesett, Menyét pedig zuhant utána. Ott ázott pár percig a fűszeres páclében, míg az eszméletét visszanyerte. Amikor a szemét kinyitotta, Nyúl már nem volt az üregben.
