Papírhajó - Primér/Primőr

 

 Fr__hwith_Blanka__1_.jpg

 

Frühwirth Blanka

Duóból trió

 

Iszonyatosan meleg nyári nap volt, ezért Kornél iskola után nem haza, hanem a fagyizó felé kanyarodott. Mázlija volt, mert a teraszon trécselő néniken kívül senki nem volt a boltban, így addig válogathatott az ízek között, ameddig akart. Vagyis majdnem.

– Eldöntöd még ebben az évszázadban? – állt mellé egy szőke lány, akit Kornél már sokszor látott az iskolában.

– Szia! Te bés vagy, ugye? – kérdezte Kornél.

A lány bólogatott, majd a fagyis pultra mutatott.

– Tudod már?

– Ja, egy pillanat! Egy gombóc vaníliát és egy gombóc sztracsatellát kérek – mondta Kornél, és nyújtotta a pénzt.

– Látom, a hagyományos ízeket szereted – mosolygott a lány, és bemondta az ő rendelését.

Viki – mert mint később kiderült, Szepes Viktóriának hívják – szeretett kísérletezni, és amikor csak tehette, új ízeket próbált ki. Aznap törökmogyorós málnatortát és bazsalikomos citromot.

– Finom? – kérdezte a saját fagyija mögül fintorogva Kornél.

– Jó párosítások – bólogatott Viki. – Egyszer ettem már sajtos fagyit is, na, azt nem biztos, hogy megismételném. De például a banán babérlevéllel isteni!

– Babér? – kapta fel a fejét Kornél. – Azt hiszem, jóban lennétek Patinával.

– Patina? Miféle név ez? – nevetett Viki.

– Patinás – vont vállat Kornél. – Ha van időd, bemutatlak neki.

Viki rábólintott. A lány egész úton kérdezgetett, de Kornél a néven kívül más nem árult el. Alig várta az elképedést a lány arcán! Mikor aztán beléptek a kertbe, büszkén elkiáltotta magát.

– Patina, vendéget hoztam!

A babérbokor egyszer megrándult, de ezen kívül nem történt semmi.

– Patina, ne legyél már ilyen! Tudom, hogy nem szereted a váratlan dolgokat, de az én kedvemért…

Most már határozottabban mozgott a bokor, és a csámcsogást is tisztán ki lehetett venni, valamint néhány méltatlankodó hangot:

– Ez a kölyök tényleg azt gondolja, hogy miatta félbehagyom az ebédet? Az angol királynőért sem hagynám itt ezeket a leveleket.

Patina nyújtózott egyet, hogy elérjen egy magasabb ágat, és Viki végre elkaphatott belőle egy pillantásnyit.

– Ezt a szamarat akartad megmutatni? A lovakat jobban szeretem, de hát nem születhet mindenki ugyanolyannak – mondta a lány, és elindult a bokor felé.

Patina természetesen meghallotta a megjegyzést, és azonmód félrenyelt. Nagyokat köhögve, prüszkölve bukdácsolt ki a bokorból.

– Ó, ez egy egyszarvú! Ráadásul szürke…

Kornél csak állt és állt, és nem értette, mi történik. Viki egyáltalán nem volt elájulva Patinától, aki még mindig fuldokolt.

– Először is – mondta Patina, mikor végre szóhoz jutott. – „Ez” itt egy tisztességes unikornis. Másodszor pedig neve is van.

– Bocsánat, hogy megsértettelek– mondta hirtelen Viki. – De sosem voltam oda a csajos dolgokért, mint a hercegnők, balerinák meg unikornisok.

Patinán látszott, hogy köpni-nyelni nem tud, és Kornél is hasonlóan érezte magát.

– Amúgy mit szoktatok csinálni? Csak azt ne mondd, hogy szivárványokat varázsoltok!

Kornél erre nagyvonalúan elmosolyodott, és Patinára nézett. Látszott, hogy az egyszarvú is ugyanarra gondolt, mint ő.

 

 

Példakép

 

Kornél nagy sóhajjal dobta le az iskolatáskáját a fűre, és leheveredett. Viki ugyanezt tette. Az elmúlt néhány napban szokásukká vált megvitatni a napi dolgokat Patinával, mielőtt nekiálltak a leckéknek. Patina most is csak egy pillanatra nézett fel, egykedvűen folytatta a babérlevelek pusztítását. Kornél megint sóhajtott egyet, majd még egyet, jó hangosan.

– Mi az? – kérdezte az unikornis, mert értette a célzást, de semmi kedve nem volt gyerekcsőszt játszani.

– A világ legunalmasabb háziját kaptuk töriből! – fakadt ki Kornél olyan teátrálisan, hogy Patina majdnem félrenyelt nevettében.

– Hogy mi? – rágott tovább az egyszarvú.

– Egy olyan híres történelmi személyről kell írni, aki a példaképünk lehetne. És azok közül kell választani, akikről már tanultunk – magyarázta Kornél.

– Na ne mondd, hogy ez meghaladja a képességeidet – húzta fel a szemöldökét Patina.

– Én olyan embereket szeretnék példaképnek, mint Nobel, Einstein vagy Edison! Ők mind feltaláltak valami jót. Akikről eddig tanultunk, azok meg csak csatáztak vagy uralkodtak.

– „Mind csatáztak meg uralkodtak” – utánozta Kornélt Patina. – Használd már azt a csöppnyi eszedet, és olvass utána – tanácsolta mogorván.

– Én Kleopátráról fogok írni! – jelentette ki Viki. – Az ókori Egyiptom leghatalmasabb uralkodónőjéről.

– Jellemző. Cicomából jeles – jegyezte meg Patina. Még mindig nem tudott kibékülni a ténnyel, hogy a lány nem sokra tartja őt, csak azért, mert unikornis.

– Ja, a cicomáról inkább ne beszéljünk – forgatta a szemét Viki. – Mondj nekem legalább egy híres unikornist, akiről érdemes lenne írni. Kíváncsi vagyok, vajon melyik My Little Pony-t választod – szúrt egy nagyot a végére.

Patina megremegett. Kornél biztos volt benne, hogyha képes lenne rá, most átváltozna tűzokádó sárkánnyá, és simán lenyelné Vikit, keresztbe.

Ehelyett a következő pillanatban Kornél hideg márványpadlót érzett a háta alatt.

Meglepődve ült fel, mert Patina tényleg csak muszájból varázsolt, meg akkor, ha ki kellett őt húzni a csávából. Most pedig egyáltalán nem volt muszáj. Felállt és körülnézett. Egy hatalmas csarnokban álltak, ami valahogy úgy nézett ki, mint az Akropolisz eredeti állapotában.

– Ez itt a híres unikornisok emlékcsarnoka – jelentette be ünnepélyesen Patina.

– Hol vagyunk? – kérdezte félig meglepődve, félig félve Viki.

– Az most nem fontos – rázta meg a fejét Patina, és megállt egy kép előtt. – Ez viszont annál inkább – intett a fal felé.

A kép egy hatalmas hajót ábrázolt rengeteg állattal a fedélzetén, a hajóorrban pedig egy büszke unikornis egyensúlyozott.

– Noé bárkája – jött rá hamar Kornél.

Patina bólintott.

– Az ott a dédapám – mondta elérzékenyülve. – Rendkívül bátor unikornis volt. Az utolsó napokban ő tartotta életben az egész bárkát, mert elfogyott az élelem. Az ilyen karakterekről érdemes írni – nézett szúrósan Vikire.

A következő pillanatban visszakerültek Kornélék kertjébe.

– Egyébként Kleopátra sem rossz választás – folytatta a beszélgetést Patina, mintha mi sem történt volna. – Neki is volt unikornisa, egy igazi egyéniség. Pont, mint én – vigyorgott.

– És én? Én mégis kiről írjak? – tárta szét két kezét Kornél.

– Akiről csak akarsz – vetette oda Patina, aki nem várta meg a beszélgetés végét, egyszerűen csak elügetett. Ahogy a szél belekapott a sörényébe, egészen úgy nézett ki, mint a dédapja.


 

Főoldal

2019. június 12.
Vissza
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Ütőér
Szív Ernő tárcáiSzálinger Balázs tárcái Sándor Zoltán tárcáiSzabó T. Anna tárcái
Versek
Bertók László verseiDávid Péter versei Bánkövi Dorottya versei Filip Tamás versei
Prózák
Oravecz Imre: Feljegyzések naplemente közbenBogdán László: Utazás hazaHáy János : Az új nőDarvasi László: Az idő szaga
Kritikák
Mivé válhat a világunk, HA…Több irodalomtakarót a csupasz szenvedélyreVégtelen keresés - a Simon Péterről A test manifesztuma - a Pigmentről
Drámák
Acsai Roland: Farkasok Pozsgai Zsolt: A SzellemúrnőGyőrei Zsolt – Schlachtovszky Csaba: Jácint pereVörös István: Pisztoly az asztalon
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum

Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA