Papírhajó - Primér/Primőr

 Turbuly_Lilla_leg__jabb_j____1__cs.jpg

 

Turbuly Lilla

Nyúl Karcsi a Károlyi kertben

(részlet)

 

1. fejezet

 

Ez a történet egy jó nagy sikítással kezdődik, Budapest kellős közepén, a Károlyi kertben. Ha arra jártok, mert mászókázni vagy hintázni támad kedvetek, belepancsolnátok a szökőkútba, vagy csak bámulnátok a virágokat, esetleg találkozhattok Hubával. Vékony, szemüveges, szőke kisfiú, első osztályos, és ki se néznétek belőle, hogy ekkorát tud sikítani. Tudni kell róla, hogy nem ijed meg a saját árnyékától. De mindenki másétól igen. És most a Károlyi kert sarkában egy nyúlárnyat látott elsuhanni. Amint abbahagyta a sikítást (de csak azért, mert elfáradt a torka), rögtön szaladt az anyukájához:

– Anya, anya! Egy szellemnyúl! Egy nyúlszellem!

Huba anyukája azonban nyugodtan telefonált tovább. Megszokta, hogy Huba lépten-nyomon megijed valamitől, és akkor menthetetlenül sikítani kezd.

És megszokták a Károlyi kert látogatói is. Sass néni, aki egy padon üldögélt, és szokása szerint rejtvényt fejtett, éppen csak egy kicsit csóválta meg a fejét, miközben beírt valamit a vízszintes kilences sorba. Kutyája, Kund is csak egy fél vakkantásnyi időre riadt fel a délutáni szundikálásból. Vizslaként ugyan imádta megkergetni a nyulakat, de ismerte Hubát, így nem is reménykedett benne, hogy egy valódi nyuszitól ijedt meg ennyire.

Dzseni, Huba osztálytársa éppen hintázott, és arról ábrándozott, hogy egyszer majd olyan magasra repül, hogy a hinta vele együtt körbefordul, de ő nem ijed meg akkor sem, jó erősen megkapaszkodik, és csak forog körbe-körbe, míg jól el nem szédül. Szeretett elszédülni. Olyankor mintha keringőzött volna a világ körülötte. Ábrándozás közben hallotta ugyan, hogy Huba már megint rémüldözik, de ő sem vette komolyan.

Ahogy Rudi sem hagyta abba a munkát. A kiskertjét öntözgette egy homokozóban felejtett kisvödörrel. Nem a vizet vitte a kerthez, hanem a kertet a vízcsaphoz, Rudinak ugyanis háza nem volt, hordozható kertje azonban igen. Egy nagy nejlonszatyorban vitte magával mindenhová a paradicsompalántáit, és most, június végén már kikandikáltak a sárga paradicsomvirágok a szatyor tetején.

Így, hogy senki se figyelt rá, Huba egy idő után abbahagyta a kiabálást, és óvatosan, dobogó szívvel odamerészkedett a kert sarkában álló elkerített részhez, amelyben egy összkomfortos kutyaólhoz hasonló, szép kis házikó állt. És amit ott látott, attól egy pillanatra még a szava is elakadt, pedig már újra sikításhoz készítette a hangszálait. De csak suttogás jött ki a száján:

– Anya, a Karcsi összement és kifehéredett…

– Micsoda butaság ez már megint, Hubácska! Hogy lenne a Karcsi! – tette le a telefont Huba anyukája, de amikor odasétált a kisfiához, döbbenten látta, hogy Huba ezúttal egyáltalán nem képzelődik, a házikóból valóban egy fehér galléros, világosszürke bundás nyuszigyerek nézegetett kifelé.

– Egy nyúl… – mondta hitetlenkedve.

Erre már Sass néni kutyája, Kund is felébredt, és akkorát rántott a pórázán, hogy Sass néni ijedtében egy hatalmas Z betűt rajzolt a rejtvényújságba, pedig B-t kellett volna, így lett BABA helyett ZABA a vízszintes nyolcas sorban.

Pedig Kund nem is akarta megzabálni szegény nyuszit, csak egy kicsikét megkergetni, hogy munkanélküli vadászkutya létére végre legyen már egy kis szórakozása.

Még Dzseni is abbahagyta a hintázást, pedig kezdett már jól elszédülni.

Valamennyien odasiettek a kerítéssel körbevett kutyaólszerűséghez, de most már nyugodtan nevezhetjük nyúlháznak is, hiszen egy nyúl nézegetett ki az ajtaján, míg csak meg nem ijedt a hirtelen odasereglett közönségtől, de legfőképpen a harciasan ugató Kundtól, és be nem iszkolt a házikóba. Csak a bal füle látszott az egyik ablak mögött.

Mielőtt megvitathatták volna, hogy is került ide az új jövevény, egy hangos sípolás jelezte, hogy közeledik Piroska, a kert katonás őre. Látni még nem látták, de a hangját már hallották, amint szokása szerint gyors utasításokat osztogatott valakinek:

– Kuka! Bedobni! Na azért!

Rudi tett két lépést egy közeli pad felé, de elkésett. Piroska már oda is tipegett a padhoz, alaposan megvizsgálta, majd a kezében lóbált piros szolgálati ridiküljéből egy törlőkendőt vett elő, és letörölte.

– Rudolf, maga már megint cipőben aludt! – fordult szemrehányóan a tetteshez, aki (mivel tagadni nem látta értelmét) csak annyit kérdezett, hogy vajon tiltja-e a szabályzat a cipőben alvást.

– És horkolt is! – szólt közbe Sass néni, mert olyan téma nem volt, amihez Sass néni ne szólt volna hozzá azon nyomban.

Piroska előkapta a piros ridikülből a szabályzatot (nem mintha nem tudta volna kívülről, de hát így mégiscsak hivatalosabb), és felolvasta Rudinak az ide vonatkozó pontot, mely szerint tilos a park berendezési tárgyait beszennyezni. A horkolást – fordult Sass nénihez – nem tiltja semmi.

Dzsenit és Hubát azonban egyáltalán nem érdekelte, hogy mi van a szabályzatban, alig bírták kivárni, hogy megkérdezhessék, vajon hogy került a fehérgalléros nyuszi Karcsi helyére. És mintha a nyuszit is érdekelni kezdte volna a saját sorsa, előmerészkedett a házikóból.

– Ő is egy árva nyuszi, mint a Karcsi? – kérdezte Dzseni.

– Úgy van, Dzsenifer. Őt is találták. A hivatalban meg kiutalták neki a nyúlházat. De csak ideiglenesen! Szavazás lesz, hogy maradhat-e. Addig is beírtam a leltárba, a vendég rovatba. Nyúl: egy darab, kicsi, fehér, selymes, piros szemekkel. 

Na de ki az a Karcsi, és miért emlegeti annyit mindenki, kérdezhetnétek, és talán a fehérgalléros nyuszi is ezt kérdezte magában, ezért Dzseni és Huba elhatározta, hogy elmesélik neki Karcsi történetét. Ha kíváncsiak vagytok rá, hamarosan ti is megismerhetitek.  

 

2.

 

Karcsi története egy szép tavaszi napon kezdődött, pontosabban egy húsvét hétfő utáni kedden. Méghozzá Huba gyógybonbonjával, amit Piroskától kapott. Piroska a szolgálati ridiküljében mindig rejtegetett néhány gyógybonbont: karamellásat, mazsolásat és aszalt szilvásat. És ha egy kisgyerek elsősegélyre szorult, mert például elesett, és leverte a térdét, a sebkötözés után választhatott magának egyet.

Ezen a húsvét hétfő utáni kedden Hubát megcsípte valami. Huba szerint (ahogy az éktelen visításából ki lehetett venni) egy hatalmas, roppant veszélyes kinézetű, éles ollókkal és egyéb, veszélyes szúrószerszámokkal felszerelt bogár. Piroska szerint egy szúnyog. Mindenesetre bekente Huba karját hűsítő krémmel, és választhatott egy gyógybonbont is.

– Végre, valahára! – kiáltott fel Sass néni, amikor Huba eltüntette a szájában a karamellás bonbont, és ezzel egy időben abbahagyta a siránkozást. – Ekkora ricsajban nem lehet rejtvényt fejteni!

Dzsenit azonban nem a ricsaj zavarta, hanem az, hogy „Subácska” (ahogy néha Hubát csúfolta) kapott bonbont, ő viszont nem. Egy szúnyogcsípést igazán megér egy aszalt szilvás bonbon, gondolta (mert neki az volt a kedvence), és a kert hátsó részében álló bokor felé vette az irányt, ahol az a borzalmas kinézetű, vadállatnak álcázott szúnyog garázdálkodott. De a bokor körül egyetlen árva szúnyog sem repkedett, ezért kicsit beljebb merészkedett, és egyszer csak azt érezte, hogy egy puha és szőrös valami ért hozzá a lábához. Dzseni teljes fél évvel idősebb Hubánál, ráadásul kifejezetten bátor kislánynak tartja magát, aki nem csak a saját, de a mások árnyékától sem ijed meg, de ekkor azért ugrott egyet:

– Valami van a bokorban!

Hubának több se kellett, hogy rémképeket lásson:

– Beléd szúrt? Megharapott? Folyik a véred? Meg fogsz halni? 

Dzseni ettől mindjárt visszanyerte fölényes hidegvérét, és legyintett egyet. 

– Dehogy, te buta!

Kund ellenben roppant izgatott lett, főleg, miután Sass néni azt mondta, hogy pár napja egy szürke kandúrt látott a bokor körül, talán az járkál ott most is. Rögtön oda akart rohanni, de szerencsére Sass néni erősen fogta a pórázát. 

Dzseni behajolt a bokorba, hogy közelebbről is megnézze, mi lehet ott.

– Egy nyuszi! – kiáltott fel boldogan, és villámgyorsan meg is fogta a remegő, sötétszürke kisnyulat, mielőtt bemenekülhetett volna a bokor mélyére.

– Nem is félelmetes – állapította meg Huba, de mire rászánta volna magát, hogy megsimogassa, az anyukája rászólt, hogy azonnal menjen onnan, mert még elkap valami bacilust.

– Pedig olyan aranyos, nézd, hogy mozog az orra… – szontyolodott el Huba.

Sass néni hosszú és felháborodott szónoklatba kezdett a lelketlen és felelőtlen emberekről, akik húsvétra nyuszit vesznek, aztán meg képesek egy ártatlan állatot, amint vége az ünnepnek, sorsára hagyni. A szónoklat drámaiságát azonban erősen zavarta, hogy közben Kundot is fegyelmeznie kellett, aki mindenáron meg akarta szimatolni az új jövevényt:

– Ez csak egy kisnyúl, nem szabad bántani!

Be kell vallanunk, hogy Rudinak is bűnös gondolatai támadtak. Sajnálta szegény kidobott jószágot, de azt is, hogy nem egy felnőtt nyuszi tévedt a Károlyi kertbe.

– Egy jó kis nyúlpaprikás tejfölösen, nokedlivel… Ahogy egyszer gyerekkoromban kóstoltam… De hát még kicsike. És árva, mint a jó öreg Rudi – morfondírozott félhangosan.

– Ugye, csak viccelni tetszik? – görbült sírásra Huba szája.

– Hááát… persze… – morogta Rudi kevés meggyőződéssel.

Ekkor azonban Huba anyukája tüsszögni kezdett, és a hatodik tüsszentés után, amikor végre tartott egy kis szünetet, fennhangon követelte, hogy vigyék innen a nyuszit, de azonnal, mert neki szőrallergiája van.

– Hisztérika! – morogta Sass néni.

– Még hogy én?! – háborodott fel Torpedóné Emőke (mert így hívták Huba anyukáját, ebből pedig kitalálhatjátok, hogy a kisfiú teljes neve bizony az volt, hogy… Torpedó Huba…).

Szegény nyuszi, ha eddig ijedt nyuszi volt, a kutyaugatást és a veszekedést hallva most már halálra rémült nyuszi lett belőle. Dzseni azonban szorosan fogta és nyugtatgatta.

– Ne félj, nyuszi, vigyázunk rád, nem lesz semmi baj!

 

(Szepesi Dóra Turbuly Lillával készített interjúját itt olvashatják.)


Főoldal

2019. június 04.
Vissza
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Ütőér
Szív Ernő tárcáiSzálinger Balázs tárcái Sándor Zoltán tárcáiSzabó T. Anna tárcái
Versek
Szondy György verseiMohácsi Balázs verseiSzilágyi András verseiSzálinger Balázs: A Duna, Suránynál
Prózák
Kései házasságHaász János: Apa csak egy voltCsabai László: HármanPapírváros-szilánkok
Kritikák
Túl a teljességen - a 361°-rólNyelvek, világok, határok - Tóth László Wittgenstein szóvivőjérőlAz árulás testi kényszereRóni a kilométerek mondatait
Drámák
Acsai Roland: Farkasok Pozsgai Zsolt: A SzellemúrnőGyőrei Zsolt – Schlachtovszky Csaba: Jácint pereVörös István: Pisztoly az asztalon
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum

Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA