Papírhajó - Füttyögés és nahátozás

A_K__bor_Sz__ll___j__.jpg 

 

Gajdó Ágnes

Ne kérdezd, ki honnan jött

 

Hogy kicsoda Hetedhét Hugó? Szerencsétlen flótás, akit üldöznek a felhők, megtalálnak a balesetek, és szívébe ki-be jár a bánat. Molnár T. Eszter költői jellemzése a becsületes földönfutóról igazán találó, akarva-akaratlan Lázár Ervin szófordulatai jutnak eszembe. A cselekményszövést figyelve csak megerősödött bennem ez az érzés. A lázári mesevilágban ugyanis hős lehet bárki, de leginkább az, aki cseppet sem tökéletes, akinek nincs ki mind a négy kereke, akinek hiányzik valamije, amiről a többség azt gondolja, hogy nélkülözhetetlen.

Hugó barátunk „főállásban” fővárosi hajléktalan, s többnyire csordultig töltött nejlonszatyorral közlekedik, már az első fejezetben elnyeri szimpátiánkat. Hogy is ne nyerné, hiszen békésen cammog az úton, nem néz se jobbra, se balra, s a térdéig lóg az orra. „Egyedül a fülét és a kopasz fejét csiklandozó napsugarak zavarták a nagy szomorúságban.” Rögvest rokonszenves lett az otthontalan csavargó, de nem csak vele találkozunk a kötet első lapjain: Riki, a borzas szőke kislány, Dínó, a rózsaszín ház kertjében lakó hatalmas rottweiler és a barlangban rejtőző Búbanya is felbukkan – mondanom sem kell, később fontos szerepet játszanak majd Hetedhét Hugó életében.

Molnár T. Eszter remek érzékkel alkotta meg figuráit, kevés szóval, de találóan jellemzi a szereplőket. Riki nagymamája, Gizike például ritkán látható tünemény. Ő az, aki mindenkit befogad házába, legyen szó beszélő macskáról, hálósipkás idős úrról, a világ legmihasznább erőművészéről, kétbalkezes boszorkánytanoncról vagy épp a lustakötés címzetes egyetemi tanáráról (ez utóbbiról jut eszembe: anyukám hajdan nekem is megtanította, hogyan kell, de aztán a „lusta” maradt csak, a „kötés” ment…). Szó, ami szó, A Kóbor Szállóban nem a felső tízezer tagjai laknak. Az itt élők nem viselnek milliós karórát, nem járnak luxusjárgányokkal, a helikoptert tán hírből sem ismerik, ellenben minden este lábat mosnak, tudniillik Gizike legfontosabb szabálya a következő: „Az én házamban senki sem fekhet le koszos lábbal.”

Nemcsak a szállón lakók lelkivilágát ismerhetjük meg közelebbről, hanem Dínó kutya gondolataiba is bepillanthatunk. Mindez azért is izgalmas, mert az állattartók gyakran elfelejtik, mire lenne valójában szüksége egy kutyának, macskának, papagájnak, netán vadászgörénynek. Az állatok éppolyan érző lények, mint az emberek, bár szólni nem tudnak. A regénybeli Dínó kutya látszólag vad és félelmetes, senki nem kívánkozik a közelébe, de ha belelátunk éjfekete üstökébe… Bajszos gazdája alig van otthon, szoknyás gazdája meg séta közben nem dobja elég messzire a labdát. Ráadásul éjszakára láncra verik, hogy ne rágja ki a drótkerítést… Hát élet ez?

Sok mindenen elgondolkodhat a szülő és a gyerek, ha közösen olvassa e szépen illusztrált regényt. Molnár Jacqueline varázsos rajzai nagyban segítik a szövegértést, s nem állnak a fantázia útjába, bárki tovább gondolhatja a szereplők karakterét, jellemét. Számomra a rajzok afféle ugródeszkát jelentenek, s főként Sunyi Sanyi megformálása tetszik: farsangi szemüvegével leginkább egy ártatlan mosómedvére emlékeztet. Persze a bűnelkövetők élete sem könnyű. Kiderül majd, miért, annyit azonban elárulok, hogy Sanyi magába száll. Nem kis szerepe lesz ebben a minden lében kanál Rikinek, akiben nagyanyjához hasonlóan nem élnek előítéletek, nem a külsejük alapján ítéli meg az embereket. Riki őszinte, meleg szívű kislány, sosem adja fel, hogy megváltoztassa a körülötte élők gondolkodásmódját. Sztereotípiák jönnek, általánosítások mennek, a fő, hogy a gyerkőc még éjjel is éber, s így eshet meg, hogy egy serpenyővel kupán vágja a settenkedő Sunyi Sanyit.

Fordulatos kalandokban bővelkedik Molnár T. Eszter regénye, s ne feledjük, antihősök tucatjai tesznek csodát. Felüdülés olvasni Gizike kóbor szállójáról, s érezni, hogy valami megmagyarázhatatlan melegség tölti el szívünket. Mert nem a kirekesztés oldja meg a gondokat. Sőt. A legjobb, ha mindnyájan Gizike és Riki módra szeretünk. Határtalanul, nejlonszatyrostul. Nem kérdezve, ki honnan jött.

 

Molnár T. Eszter: A Kóbor Szálló, Molnár Jacqueline illusztrációival, Pozsonyi Pagony, Budapest, 2019., 133 oldal, 2490 Ft


 

Főoldal

2019. szeptember 08.
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Hírek
Balassi műfordítói nagydíj 2019Több mint 40 kiadó az őszi Margó fesztiválonPesText Fesztivál szeptember végén Géczi János kapta a Salvatore Quasimodo költőverseny fődíját
Ütőér
Szabó T. Anna tárcái Szív Ernő tárcáiSzálinger Balázs tárcái Sándor Zoltán tárcái
Versek
Halmai Tamás versei Vörös István versei Farkas Wellmann Éva: Inferno Oláh András versei
Prózák
Kötter Tamás: BosszúvágyTóth Erzsébet: Én lettem volnaSzilasi László: Kései házasságHaász János: Apa csak egy volt
Kritikák
Levelek a magyar hétköznapokrólMúlt(kút)ba merülés - Oláh András verseskötetéről Kárpátalja, a halott földTúl a teljességen - a 361°-ról
Drámák
Darvasi László: Karády zárkájaAcsai Roland: Farkasok Pozsgai Zsolt: A SzellemúrnőGyőrei Zsolt – Schlachtovszky Csaba: Jácint pere
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum

Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA