Olvasónapló

1967977.jpg

 

Szabados Attila

Líra az összesűrítésért

 

Ritkán kezdek neki egy kötet olvasásának ceruzával a kezemben. Kállay Eszter első verseskötetében elkerülhetetlen volt, hogy aláhúzzam azokat a mondatokat, amelyek köré véleményem szerint az egyes szövegek rendeződnek. Az olvasónak minden versben szüksége van valamire, amiben megkapaszkodik, ami rávilágít a mondanivaló lényegére – Kállay művében minden vers tömören is megfogalmazza önmagát, a lényeget, a végső következtetést vagy tanulságot, noha ezeket a gondolati redukciókat néha váratlanul tárják elénk.

Hogy mire alapozom ezt a megközelítési, olvasási módot? Elsősorban arra, hogy a kötet a következő alapvetéssel indul: „A verseket sosem egyedül írjuk.” Így az olvasó figyelme úgy orientálódik, hogy még inkább érzékeny legyen befogadni valaki más – a költő – tapasztalatait. Ennek a kulcsa pedig, hogy megtaláljuk-e a versekben a tételmondatokat, amik képi és tartalmi minőségben is nagyon erősek. Ilyen például az első vers (emelkedés) utolsó mondata: „a vérem épp olyan melegen jött föl / a homlokomhoz, mint a nap a repülőtér mögött” – persze hozzá kell tennem, hogy ebben a versben egy interakció fizikai és pszichikai következményét látjuk. Erős indítóvers, érdemes rajta elidőzni. Azt várom, hogy – ciklusok, tagolt egységek hiányában – a többi vers is különleges, de mindennapi szituációba helyezzen. (Ez valóban majdnem minden versben meg is történik.) Másodsorban nem várok semmi felesleget, csak koncentrált, a tételmondat irányába tartó sorokat. A következőkben azért igyekszem érveket és ellenérveket találni, hogy megmutassam, milyen erős a tételmondat redukciója, de milyen árat fizet érte esetlegesen a szövegegész.                                                                                             

Az érzékelés különös perspektíváját látjuk például itt: „színek vannak, amik néha ütik egymást.” (társasági közhely). Majd rögtön a következőben (könyök és karfa): „mindenki ott van, ahová majd megérkezik...” – ebben a versben a minden többször és több formában is szerepel rövidsége ellenére, amit nem tartok túl szerencsésnek, ahogy a kiemelt mondatot sem, mivel kifejtetlen marad. Ezután megint erős tételmondat: „nem ijesztőbb, mint az üres hely egy sorral előttem.”, amit még akkor is értek és átérzek, ha a szöveget nem ismerem egészben. Az apátia című versből idézek, amely remekül indul, távolról, de mégis irányít a következtetés felé – csak ne törné meg a figyelmemet a következő két sorral: „így vagyok a seholhoz a legközelebb. / (szintén kényelmes gondolat.)”.                                                                   

A metanyelvi funkciókkal hasonló ambivalenciába kerültem. A címadásokat a fentiekkel összhangban nagyon találónak érzem, a katalógusszerű címszavak kis kezdőbetűi indokoltak. Mégis van néhány cím, amely jelentése és a kisbetűs gesztus szempontjából is kilóg ebből a szándékolt vagy nem szándékolt koncepcióból. Ilyenek: a csönd felnyitása; a reggel élesítése – és mivel adott, hogy ezeket jól és eredeti hangon kifejti a vers, ezért egyetlen szóvá sűrítve találóbb, kevésbé mesterkélt lenne.                                                                                  

A szituatív jelleghez visszakapcsolva plasztikus, gördülékeny, a szemnek és fülnek ritka helyzeteket hívnak elő egyes szövegek. Ezek közül egyet kiemelnék: „a temetésről hazafelé félek, hogy árnyékba lépek, / és nem pocsolyaként fröccsen majd szét, / hanem a bokám körül összezár” – a jelentésmezők felnyitása és összekapcsolása figyelemre méltó. Utazások, beszélgetések, külső-belső részvételek elemeit teszi a randomizált státuszból költészete tárgyává; megmutatja lényegüket, közelít, távolít, közben következtet – mondanivalóját erős tételmondatokba sűríti. Így pedig már megértem a csend élesítése vagy a csönd felnyitása címek motivációit. Persze még mindig ott a kérdés, hogy – még a kisbetűs szövegtestben is – miért és mikor lesz a Timiből „timi” vagy a Dunából „duna”. Semmiképpen sem a lefokozás egyszerű látszata miatt, ebben biztos vagyok. Új hangja, a látótér perifériájából kiemelt szituációk és a velős mondatok mellett ezt az apró mozzanatot Kállay Eszter megtartja privát terében, az én kezem egyedül ezért marad a levegőben.

Kállay Eszter: Kéz a levegőben, Magvető, Budapest, 2020., 64 oldal, 1999 Ft.


 Főoldal

 

2021. január 15.
Éltető József tárcái Szil Ágnes tárcái Nagy Koppány Zsolt tárcáiMolnár Krisztina Rita tárcái
Erdész Ádám: A meghatározó évszázad történeteibőlMúltbéli járványokról
Húsvét utáni tormaság A múzeumok új barátja (III.)
Nádasdy Ádám verseiDrávucz Zsolt: Képeslapok Győri László verseiSimon Adri–Zsille Gábor: Rollertime
Molnár Lajos: Jó KaresznekKötter Tamás: Fair játék Légrádi Gergely novelláiDöme Barbara: Angyal a pincéből
Zalán Tibor: El kell mondanomMárton László: Nibelungok, I. felvonásMaruszki Balázs: Vasember fiaiTéblábolók, avagy eszetlenül váltjuk a rendszert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumProgramokFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA