Olvasónapló

ne engedj el

 

Hlavacska András

 

A hiány könyve

 

Létezik egy világ, ahol az orvostudomány mérföldekkel mai ismereteink előtt jár, ahol a rák már gyógyítható. Ahol a „jobb élet” érdekében a tudósok embereket klónoznak, és ahol ez nem ütközik jogi vagy etikai korlátokba, ahol ez teljesen természetes. Kazuo Ishiguro Ne engedj el… című regényében, egy ilyen világ tárul fel lépésről lépésre az olvasó előtt, amint az egyik szereplő, a harmincegy éves Kathy H. visszaemlékezéseit olvassa.

Kathy emlékiratának látszólagos célja, hogy a két gyerekkori barátjával, Ruthszal és Tommyval töltött évek legmeghatározóbb állomásait felelevenítse, hogy megválaszolja saját maga és az olvasó számára is, hogy miért úgy alakultak a dolgok köztük, ahogy alakultak; ám mindeközben az elbeszélő kézen fog, és egyre mélyebbre vezet bennünket, egyre közelibb bepillantást enged nekünk ebbe az utópisztikus világba. S bár a társadalom működésmódjára, különös szabályaira nem kapunk olyan világos és részletes magyarázatot, mint más, rokon témájú alkotásokban (például Huxley Szép új világában), mégis szép fokozatosan kikristályosodik a kép, és egyre több zavarba ejtő ténnyel kell szembenéznünk. Például, hogy a klónokat kizárólag azért hozzák létre, hogy a húszas-harmincas éveik felé létfontosságú szerveiket műtéti úton eltávolítsák, és „igazi”, nem mesterségesen előállított embereknek adják. Hogy erre a feladatra kiskoruktól kezdve felkészítik őket. Hogy a klónok a legjobb esetben is csak négy „adományozást” élnek túl. De a legkellemetlenebb mégis mind közül, hogy Kathy is a „donorok” közé tartozik, hogy a világot egy klón szemszögéből ismerjük meg. Ráadásul Kathy nem az embereknek, hanem sorstársainak címezi memoárját.

A Ne engedj el…-nek ezt az elbeszélésmódját két okból is nagyon szerencsésnek tartom. Egyrészt, mert ezáltal teljesen indokolttá válnak a világ bemutatásában tapasztalt hiányosságok: a történetet nem laikusoknak szánták, hanem a beavatottaknak, akik pontosan tudják, mi miért történik, mi hogyan működik. Ezért Kathy csak azokat az eseményeket fejti ki, amiket különlegesnek tart, amikről úgy érzi, hogy nem minden klónnal estek meg. A világ mégis él, mozog, lélegzik, logikusan működik. Az olvasót nem zavarják a fehér foltok, mert ez a félhomály teret nyit feltételezéseinknek; és talán egy idő után úgy érzi: amit az elbeszélő elhallgat, arról azt akarja, hogy gondolkodjunk.

Például, hogy eltöprengjünk azon, miért nem lázadnak a klónok. Tudva, hogy milyen élet vár rájuk, miért nem próbálnak meg kitörni, elmenekülni. Miért nem szegik meg az életmódjukra vonatkozó, szigorú egészségügyi utasításokat? Ezek a kérdések mind logikusnak tűnnek – egy ember számára. Ám tökéletesen szem elől tévesztik azt a tényt, hogy a klónok nem emberek, hogy különböznek tőlünk. Mert a neveltetésük lényege, hogy minél lazább szálakkal kötődjenek a világukhoz, hogy minél idegenebbnek érezzék magukat benne, hogy minél könnyebben lemondjanak róla. Az ilyen és hasonló „hiányosságok” ráébresztik az olvasót, hogy ebben a regényben egy az övétől lényegében eltérő nézőpont uralkodik, és ahhoz, hogy a Ne engedj el… világát megértse, valamilyen szinten azonosulnia kell ezzel a szemléletmóddal.A regény elbeszélésmódja tehát – és ez a másik nagy előnye – egyfelől elidegeníti az olvasót, érezteti vele kívülállóságát, azt, hogy a játékszabályokat soha nem ismerheti meg pontosan; másfelől viszont be is vonja, arra készteti, hogy vizsgálja meg, saját élete mennyiben hasonlít a klónokéhoz. Persze ha ezt a kérdést a világrajövetel természetes és mesterséges módjának különbségei felől közelítjük meg, könnyen elháríthatjuk magunktól, ám ha a klónok determinált sorsára gondolunk, máris megtaláljuk az első érintkezési pontot. Hiszen Ishiguro regényében a klónok legfőbb jellemzői, hogy egyetlen, előre jól meghatározott céllal hozták őket a világra, ahol bizonyos időt eltöltenek, és ahol – neveltetésüknél fogva! – úgy próbálnak élni, hogy küldetésüknek a legjobban eleget tegyenek.

A Ne engedj el… nem foglal állást annak megítélésében, hogy ezt az életet hogyan kell értékelni, ezt a befogadóra bízza. Azonban ha a fentieket tudatosítjuk magunkban, akkor valószínűleg sokkal bátortalanabbul tesszük fel az olyan kérdéseket, mint például, hogy „miért nem küzdenek a sorsuk ellen a klónok?” – hiszen innentől kezdve ezek már ránk is vonatkoznak.

 

Kazuo Ishiguro: Ne engedj el… Új Palatinus Könyvesház Kft, 2013.


 Főoldal

2013. november 07.
Vissza
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Versek
Csontos János verseiZalán Tibor verseiCsider István Zoltán slamjeiKiss Judit Ágnes limerickjei
Prózák
Kiss László: Tisztelt Miniszterelnök Úr!Kiss Judit Ágnes: A női princípiumFekete Vince humoros prózái Hagymavágás gyorsan, egyszerűen
Kritikák
„Szemétdomb az egész világ”Minimalista körkép - Fekete Vince válogatott kötetérőlÁll a bálAz apokalipszis táncosai
Esszék, tanulmányok
A dilemmás költő - Közelítések Csoóri Sándor kései verseihez Ilia Mihály: Háromszéki orvosokA radikális hasonlóság elve Csoóri Sándor költészetébenCsoóri Sándor és a „bartóki” modell
Drámák
Győrei Zsolt – Schlachtovszky Csaba: Jácint pereVörös István: Pisztoly az asztalonMario és A VARÁZSLÓBartis Attila: Rendezés
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum

Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA