Hírek

 

 A_szazad_hamutartoja_MA_konfer_print.jpg

 

A század hamutartója –

Mózes Attila-konferencia Kolozsváron

 

A 2022-es Bálint Tibor-konferencia után újabb, ezúttal Mózes Attila életművére fókuszáló konferenciát szervez a Helikon folyóirat, a KAB, az E-MIL, a Bukaresti Egyetem, valamint az EME. A kétnapos rendezvényen magyarországi és erdélyi irodalomtörténészek, különböző folyóiratok, műhelyek szerkesztői tartanak előadásokat Mózes Attila életművéről.

 

Mózes Attila (1952-2017) a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem bölcsészettudományi karán 1976-ban szerzett orosz-magyar-francia tanári diplomát. Pályáját a román lakosú Székelyhidason kezdte, ahol franciát és tornát tanított 1976 és 1979 között. Ezután Kolozsvárra került az Utunk (a Helikon elődje) szerkesztőségébe, 1990-től a Helikon prózarovatának vezetője volt.

Nemzedékének egyik legkiválóbb írója volt, az Átmenetek, a Füstkorom, Az Oroszlán Hava és egyéb történetek, az Egy pohár vigyor, a Napnyugati vándorlás című elbeszéléskötetek, valamint az Egyidejűségek című regény, illetve A vénasszonyok nyara című kisregény szerzője. Két utolsó prózakötete, a Zsibvásár és a Foglaló – 13+1 érzelmes beszély 2010-ben, illetve 2011-ben jelent meg.

2012-ben kapta meg a Márai Sándor-díjat, négyszer vehette át a Romániai Írók Szövetségének prózadíját, legutóbb 2014-ben, és az Erdélyi Magyar Írók Ligájának nagydíjában és kritikai díjában is részesült 2002-ben és 2004-ben. 2019-ben posztumusz a Digitális Irodalmi Akadémia tagjai közé választották.

 

A konferencia helyszíne, ideje, programja:


Kolozsvár, 2024. április 25–26.
Szervezők: Helikon folyóirat, Kolozsvári Akadémiai Bizottság, Bukaresti Egyetem, Erdélyi Magyar Írók Ligája, Erdélyi Múzeum-Egyesület

Csütörtök, április 25. Kolozsvári Lucian Blaga Központi Egyetemi Könyvtár, Ion Mușlea Konferenciaterem

14,00: Megnyitó

Elnök: Szajbély Mihály
14,10–14,30: Egyed Emese (Babeș–Bolyai Tudományegyetem, Kolozsvár): „Illúziónyi idő”. Prózaíró versről beszél
14,30–14,50: Borcsa János (Kézdivásárhely): Mózes Attila, a kritikus
14,50–15,10: Bíró-Balogh Tamás (Szegedi Tudományegyetem): „Dedikálási hagyományra való célzását értve és értékelve”. Mózes Attila irodalmi kapcsolathálózata könyvtárának dedikált kötetei alapján
15,10–15,30: Radics Péter (Petőfi Irodalmi Múzeum/Digitális Irodalmi Akadémia, Budapest): A digitális halhatatlanságról. Mózes Attila szövegei a DIA honlapján
15,30–15,50: Demeter Zsuzsa (Helikon, Kolozsvár): Mózes Attila és a Helikon
15,50–16,10: Beszélgetés, vita
16,10–16,30: Kávészünet

16,30–17,00: Király Lászlóval beszélget Szántai János
17,00–18,20: Kerekasztal-beszélgetés. Vezeti: Papp Attila Zsolt. Résztvevők: Antal Balázs, Radics Péter, Vermesser Levente, Vida Gábor

18,30–19,30: Látogatás a Helikon szerkesztőségébe

19,30: Szépirodalmi felolvasás a Bulgakovban. Résztvevők: Antal Balázs, Fekete Vince, Király Zoltán, László Noémi, Márton Evelin, Vermesser Levente, Vida Gábor, Wirth Imre
20,00: Vacsora

 

Péntek, április 26., KAB-székház

Elnök: Vincze Ferenc
10,00–10,20: Antal Balázs (Nyíregyházi Egyetem): A Mózes-novella „korszakai”
10,20–10,40: Szajbély Mihály (Szegedi Tudományegyetem): Entre chien et loup. A köztes lét kilátástalansága Mózes Attila prózájában
10,40–11,00: Bereczki Szende (Babeș–Bolyai Tudományegyetem, Kolozsvár): Narratív technikák Mózes Attila korai novellásköteteiben
11,00–11,20: Berki Tímea (Babeș–Bolyai Tudományegyetem, Napsugár, Kolozsvár): Történetek 1975–76-ból. Közelítések Mózes Attila életművéhez
11,20–11,40: Molnár H. Magor (Eső folyóirat, Szolnok/Szeged): „Indiánok nincsenek”. Posztkolonialista közelítések Mózes Attila Megváltás című kisregényéhez
11,40–12,00: Beszélgetés, vita
12,00–12,30: Kávészünet

Elnök: Antal Balázs
12,30–12,50: Gintli Tibor (Eötvös Loránd Tudományegyetem, Budapest): Az idegenség színrevitelének narratív eljárásai Mózes Attila elbeszéléseiben
12,50–13,10: Horváth Csaba (Károli Gáspár Református Egyetem, Budapest): „Poste restante” – A levél mint szerepjáték a posztmodern irodalomban
13,10–13,30: Vincze Ferenc (Bécsi Egyetem): Újraírások és átderengések Mózes Attila prózájában
13,30–13,50: Bányai Éva (Bukaresti Egyetem): A „sarkig tárult csönd”. Mózes-novellák csendváltozatai
13,50–14,10: Beszélgetés, vita
14,10: A konferencia zárása
14,20: Ebéd

Támogatók: Kolozsvári Akadémiai Bizottság, Helikon, Erdélyi Magyar Írók Ligája, Babeș–Bolyai Tudományegyetem, Erdélyi Múzeum-Egyesület

Communitas Alapítvány, RMDSZ, BGA, NKA, Méhes György – Nagy Elek Alapítvány, MOL, PKÜ, Gordias

 

(Szervezők és MTI)


Főoldal

2024. április 18.
Kontra Ferenc tárcáiHáy János tárcáiElek Tibor tárcáiKopriva Nikolett tárcái
Történetek az elveszettek földjéről – Egy bánáti német lány memoárjaLázadó keresztesek eltérő fénytörésben
Herbert Fruzsina: FőpróbaOcsenás Péter Bence: Forgók
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Debreczeny György verseiBorsodi L. László verseiOláh András verseiVörös István versei
Kiss László: A Fried-szobaBerka Attila: GyereksírásNagy Koppány Zsolt: PlázakandúrFarkas Arnold Levente: A bölcsőringató
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabanka-logo_v4.pngpku_logo.png