Hírek

 

 

 Tobias_Krisztian.jpg

Tóbiás Krisztián kapta a Csáth Géza-díjat

 

A Fiatal Írók Szövetsége hetedjére adta át a kitüntetést, a PesText Fesztivál keretében negyedik alkalommal. A Csáth Géza-díj a Fiatal Írók Szövetsége 2016-ban, kizárólag adományokból alapított irodalmi díja, melynek kuratóriumát a FISZ-tábor nulladik napjának mindenkori résztvevői alkotják.

 

A Csáth Géza-díjat a FISZ 2022. október 1-jén, szombaton 21 órakor adta át Tóbiás Krisztiánnak a PesText Fesztivál keretében a Három Hollóban. A laudációt Kiss A. Kriszta tartotta. A díjat Pataki Viktor, a FISZ társelnöke adta át. A díjátadó után a fiatal irodalom került a középpontba, aztán pedig iamyank zenél. Ahogyan az eddigi évek díjazottjai, úgy Tóbiás Krisztián is az Oltalom Karitatív Egyesületnek adományozta a díjjal járó jutalmat.

 

TÓBIÁS KRISZTIÁN (1978) költő munkássága rendkívül szerteágazó: szerkesztői és hiánypótló irodalomszervezői munkája is kiemelten elismerésre méltó. Tóbiás Krisztián már korábbi versesköteteivel is kivívta az irodalomkritika elismerését, a ver/sec-kel, a vasjanival, a Túliratokkal és a Wilkinson pengével. Kötetei közül a 2020-as [M]ikulás rakétája kapta az eddigi legtöbb figyelmet és recenziót. Bár a gyermekfőhős és/vagy gyermekelbeszélő nem újdonság a műfajban, a naivitásából eredő humor megjelenése különleges színezetet ad A mikulás rakétájának. A kilátástalanság könnyed, játékos hangvétellel való kombinációja teszi igazán intenzív olvasói élménnyé a könyvet. Tóbiás Krisztián szépírói tevékenységén túl is fáradhatatlan. A Tempevölgy kiadványai, illetve lapszámai az elmúlt években magas színvonalat és tudományos megbecsülést értek el. Fontos megemlíteni a számos tudományos konferenciát, amelyeknek helyet és keretet biztosítanak, legyen az kortárs vagy 19. századi irodalomról való társalgás; vagy akár említhetnénk az éppen most induló podcastsorozatot, és alapvetően azt a rengeteg szakmai lehetőséget, amit fiatal szerzőknek és kutatóknak tudnak felajánlani.

 

Október elsején, szombaton sűrű program várt azokra, akik részt vettek a Fiatal Írók Szövetsége és a PesText közös rendezvényén. A Fiatal Írók Szövetsége friss könyveiből Mosolygó Sára és Lelkes Botond olvastak fel részleteket; György Alida, Kormányos Ákos és Lukács Flóra szövegei kerültek terítékre. A programon Sonnet Mondal, indiai költő is fellépett, verseit eredetiben és Nagy Hajnal Csilla fordításában is hallhatta a közönség. Az írószervezet friss díjazottjáról sem feledkezett meg, hiszen az est repertoárját Tóbiás Krisztián írásai alapozzák meg.

 

iamyank koncert

iamyank műfaji határokat feszegető zenei világa az elektronikától a komolyzenéig utaztat világokon át. Az este folyamán az irodalom után a zene került főszerepbe, hiszen a színeit széles palettán kikeverő, progresszív dalszerző-producer ezúttal a Három Holló nagytermét töltötte meg dallamaival. Az invenciózus zenész minden projektje egy-egy új zenei világot tár fel. Ennek példája legutóbbi, And We című lemeze is, melyet All Machines Will Fail néven, trió felállásban, Mohácsi Matyival és Kocsis Mátéval készítettek el.

 

Az esemény a MISZJE (Magyar Irodalmi Szerzői Jogvédő és Jogkezelő Egyesület) szervezésében a Petőfi Kulturális Ügynökség szakmai közreműködésével valósult meg.

 

A PesText Fesztivál fő támogatója PKÜ és a Magyar Kultúráért Alapítvány.

 

Kiemelt támogatók: Visegrad Fund, NKA

Támogatók: Norla, Norvég Nagykövetség, Szlovák Intézet, Cseh Centrum, Lengyel Intézet

 


Főoldal

2022. október 04.
Vöröskéry Dóra tárcáiEgressy Zoltán tárcái Banner Zoltán tárcái Gömöri György tárcái
Erdész Ádám: Melyik a járható út?Mátkaság a dinasztikus érdekek árnyékában
Margetin István: A suliban majd ne így meséldSüveg Szilvia: A fiú
Új év, új bor – avagy januári szőlőségeinkKarácsony (Német)gyulán
Csobánka Zsuzsa Emese: TériszonyBirtalan Andrea verseiKarkó Ádám verseiKarácsonyi Zsolt versei
Kontra Ferenc: Egy pohár vízLackfi János: Üres buborék marad a helyénSzilágyi-Nagy Ildikó: RehabSzakács István Péter: Darina
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKApku_logo.png