A költőnél mindig van mobiltöltő
Lackfi János 55. könyve éppen egy icipici kedves kis kötet, mely a Cerkabella Kiadó gondozásában jelent meg, Mi leszek, ha nagy leszek? címmel. Ultramodern illusztrációit Foltin Fruzsina készítette, a tanár úr pedig humoros négysorosaival nemcsak a gyerekeket, de a felnőtteket is megnevetteti.
A szerzővel Schütz Gabriella beszélgetett.
– Mi volt a célod ezzel a kötettel?
– Mind jól ismerjük a jelenséget, mikor munkagépek dolgoznak a városban, ráccsal választják el területüket az utcától, és egyik helyen a vasidomokhoz lefűrészelhetetlenül odahegesztve sapkás kisfiú bámulja a markolókat, betonkeverőket, aszfaltozókat. Ha rajta múlna, ott állna évekig. Hiába szeretne anyukája már rég továbbindulni. A srácok ugyanilyen olthatatlan lelkesedéssel szemlélik a szobafestőt, a kőművest, a rendőrt, a tűzoltót, az összes létező szakembert. Nyilván a saját jövőbeli, lehetséges felnőtt-munkálkodásukat is ámulják ebben. Ami egyelőre nagyon fura nekik, elképzelhetetlen és titokzatos. „Mileszelhanagyleszel?” Természetesen sose leszünk nagyok, szőrösek, ráncosak, őszek, kopaszok, szemölcsösek, olyan döbbenetesen öregek, mint egy harmincas tanító néni vagy egy negyvenes boltos... Hát az lehetetlen!
– Miért különleges ez a pici könyv?
– Szuggesztív a képi világa, nagyon jó kézbe fogni, kisebbeknek rágcsálni is finom, csak ne vigyék túlzásba a bevitelt...
–Nagyon szeretem a humorodat, a játékaidat a szavakkal, ez a felnőtteket is megnevetteti, egy halom szóvicc, és nekünk szóló utalás is bújik a sorok között. Így tervezted?
– Hát persze, vénséges vén meggyőződésem, hogy a gyerekvers éppúgy szól a gyerkőcnek magának, mint például a benne rejtőző felnőttnek. Sok izgalmas, megfejthetetlen sor lopja be magát a tudatunkba, míg rájövünk meglett fővel, hogy hoppá, a „kék gyöngyöt tesz bársony tokba” Weöresnél a szemhéjak lehunyását jelenti. Vagy hogy a „hol most madár kapirgál, ott áll majd a szentendrei papírgyár’ tréfás rendszerkritika, a propagandadalok túlságosan ragyogóra festett, diadalmas ipari világának csúfolása. Nem kell, hogy ezt rögtön értsük kiskorunkban, hiszen így legalább maradnak későbbre tartogatott patronok, melyek nagyot szólhatnak. Mondjuk akkor, amikor már gyerekeinknek olvassuk ugyanezeket a szövegeket. Ja, és egyáltalán nem baj, ha a szülő is élvezi, amit a kölköknek mesél, nem hal szörnyet az unalomtól a második, harmadik, ennpluszötödik felolvasásnál.
(fotó: Molnár Mihály)
– Nagyon pozitív az egész kis könyv, hiszen azt sugallja a „boldogok” kezdéssel, hogy minden szakmában kiteljesedhet az ember, és boldog lehet. Te hogy gondolod? Alapvetően optimista vagy?
–Egyik dolog, hogy valóban inkább optimista vagyok. Erre nem a világ állapota vagy az ember nagyszerűsége ad nekem okot. Hanem az a világszemlélet, amely rejtetten ebben a kötetben is megjelenik. Ugyanis „boldogok a...” kezdettel először Jézus mondott nagy hatású mondatokat, nyilván erre is utalnak a versikék. Nem vallásos mű ugyan, de nem is tilos a teremtett világ teljességének igézetében értelmezni. Hiszen a jézusi boldogság ellentmondásokat is kibír, azt mondja, lehetünk boldogok bárhol, bármikor, ha béke és derű van bennünk. Akár sírunk, akár éhezünk, akár igazságtalanság ér, akár üldöznek. A Gulágról hazatért Olofsson Placid atya is ezt hirdette, s ha valakinek, hát neki hihetünk. Ábécéskönyvünk azért finoman jelzi az érem másik oldalát: a gyerekek sem tökkelütöttek, gyakran élesebben látják, mi történik itt, mint mi, nagyok, akik balesetnél, dulakodásnál elfordítjuk fejünket, no meg átlépünk a szétcsúszott hajléktalanon. Kiderül ám, hogy ha a doktorok boldogok, az nem jó mindenkinek, mert nekik sok beteg kell a boldogsághoz. A rendőröknek sok betörő. A betörőknek kevés rendőr. A kukásoknak, utcaseprőknek jó a sok szemét, különben elvesztik az állásukat. Viszont ők is belefulladnak, ha túl sok szemetet termelünk. Szóval a világot eléggé összegabalyítjuk mi, okos felnőttek. Ez azért igenis kikukkant itt-ott ebből az alapvetően színes világegyetemből. Ja, és hát valóban van olyan sugallat is a könyvben, hogy remek dolog motiváltan csinálni a munkánkat. A költő például olyan, akinél mindig van mobiltöltő. És gyereket-felnőttet egyaránt feltölthet.
– Szerinted miért fontos beszélgetni arról a kicsikkel, hogy milyen szakmák léteznek, miért jó az egyik vagy a másik? És mi illene az adott kisgyermekhez?
– Szerepjátéknak sem utolsó, és erősíti bennük azt az egészséges szemléletet, hogy bárkik lehetnek, bármeddig eljuthatnak. Persze nem az a cél, hogy irreális célokat tűzzenek ki, és mindenképp az eget ostromolják. Nem attól függ a derű, hogy kukásként vagy miniszterelnökként melózom: rengeteg rajongott híresség lesz öngyilkos. Az ismertség és az ismeretlenség terhét is bírni kell.
– A gyermekeidnek volt, van fix elképzelésük a szakmájukat illetően? Változott náluk ez az évek során?
– Ahányak, annyifélék. Simon rengeteget olvasott, gyönyörű tisztán énekelt, pásztorfurulyázott, aztán átnyergelt a kémiára, majd az elektronikára, villamosmérnökként végzett, most informatikus fejlesztő, és élvezi. Margitot szinte minden érdekelte, először orvosira ment, de a pálya nem tűnt vonzónak, most skandináv irodalmat tanul és filozófiát, közben illusztrál, és cukrászdában dolgozik. Dorottya végzett barista, mostanra vetette bele magát az éneklésbe, remekül csinálja. Johanna keresi a helyét, de ő is szuperül énekel, s a sminkelés világában is otthonosan mozog. Ágnes lányom régóta nagyon elszánt, minden idejét a lovardában tölti, állatorvosnak készül.
– Hogyan érezted magad, miközben a rímeket faragtad?
– Igazi jutalomjáték, örömzene volt. Jártomban-keltemben jegyezgettem az ötleteket a farzsebemben tartott füzetkékbe, vagy beolvastam a GPS-nek használt okosmobilomba vidéki utakon. Vannak nehezebben megszülető munkáim, de ez felhőtlen tűzijáték volt. Sok ötletet kidobtam persze, ez már csak vele jár, és rengeteget cserélgettem a sorokat, mert ha négy sorból egy nem elég ütős, az máris egynegyednyi veszteség, ami luxus.
– Min dolgozol éppen most?
– Több mindenen. Száll a kakukk a fészre címmel jön jövőre egy kis gyűjtemény, melyben megtalálhatók Balassi üzenőfalának bejegyzései, Arany és társai blogolása, a szimbolisták és rajongóik chatcsoportjának közleményei, Jézus és tanítványai digitális lábnyoma. Továbbá pár vagány repperes pengeváltás Babits és József Attila, Arany és Petőfi, Ady és Kosztolányi között. No meg dramatizált klasszikusok: Sándor befordul a konyhára csajozni, de nem köszöni meg, amit kap, Kölcsey az Úristennel beszélget, válasz is jön, Babits leviszi szépen a szemetet, Attila meg harmadnapja nem eszik, aztán eladja az erről szóló verset, és eszik.
(Lackfi Jánossal Schütz Gabriella beszélgetett.)
