Papírhajó - Mentőöv

Zsebl__mp__s_mes__k_cs.jpg

(Meg)világító mesék

 Tóth Krisztinával Szepesi Dóra beszélgetett

 

– A Zseblámpás mesékről az juthat eszünkbe, hogy gyerekként gyakran olvasunk este, lámpaoltás után a paplan alatt zseblámpával, meg az is, hogy zseblámpával a legkisebb titkos helyekre is be lehet világítani. Lehetséges, hogy a mesék, a mesélés által mindig valami titokra derül fény?

– A mesék gyakran a nehezen kimondható dolgokat segítenek végiggondolni, és ha fény nem is derül a titkokra, hiszen a titok lényege éppen az, hogy titok maradjon, a mese mégis bevilágít a sötétbe, és segít feloldani a szorongásokat, félelmeket.

– Érdekes volt, hogy egymás után olvastam két legújabb könyvedet, a Zseblámpás meséket és a tárcanovellákat, a Párducpompát. Az volt az érzésem, hogy a megfigyelő mindkét esetben nagyon is jelen van. Nem sok a különbség a történetmesélésben, talán csak annyi, hogy a gyerekeknél a képzelet és a valóság jobban összefér. Vajon miért kopik meg a felnőttek érzékenysége a csodák befogadására?

– Ahogy növünk, igyekszünk megfelelni az iskolának, a felnőttvilág elvárásainak, és a képzeletünknek egyre kisebb teret engedünk. Pedig ha az ember nyitott marad, akkor képes ébren tartani magában ezt a gyermeki látásmódot és friss szemmel nézni a világ jelenségeire. Ha az elhagyott épület, ahonnan macska ugrik ki az ablakon, cicapalotává változik, akkor máris átléptünk a mesék világába. Akkor többé nem egy lepusztult épület áll az utcasarkon, hanem egy varázslatos ház, amelynek szobáiba mindenféle történetet lehet képzelni. Ha az ember közelében van kisgyerek, akkor könnyebb újra gyerekszemmel látni a dolgokat. Természetesen a mesénél a gyerek képzelete mellet ott a felnőtt rutinja is, de a rutin nem elég. Engem mindig lenyűgöz a kicsik látásmódja, ötletessége. Mivel sok tárgy funkcióját nem tudják, sokkal könnyebben átlényegítik ezeket a hasonlóság alapján: a hajcsatból nagy fogú dínó lesz, a csipeszből kajmán, a salátaszárítóból űrhajó. A világ csupa csoda, és bár a felnőttek többnyire megadják a racionális magyarázatot, a hajcsat attól még továbbra is dínó marad, és éppen ez a gyönyörű a gyerekkorban, ez a kettőség. Ezért vágyunk vissza oda mindnyájan.

– A mesékben a lehetőség világa (egy hangyányit vagy egy százlábúnyit) tágasabb: mert miért ne élhetne a metróalagútban egy óriás öreg százlábú, aki összebarátkozik egy zseblámpás, sisakos munkással, miért ne irányíthatná a közlekedési lámpát a benne élő kisegér? Az meg evidens, hogy az óvodai játékok éjjel buliznak! A Zseblámpás mesék 4–100 éveseknek szólnak. Ez az ajánlat azt jelenti, nem is kell másképp írni a különböző korosztályoknak?

– Ezeket a meséket nyugodtan és örömmel olvashatják a felnőttek is, a felnőttkönyveimet viszont természetesen nem a gyerekeknek szánom. Nem, nem lehet ugyanúgy írni, hiszen a gyerekeket más nyelven szólítom meg, mint a felnőtteket. A mese nyelve élvezhető és befogadható a nagyoknak is, de fordítva ez nem igaz.

– A Párducpompa elbeszélései groteszken realista pillanatfelvételek, lírai lassítások – olvassuk a fülszövegben –, precíz megfigyelések arról, miképpen élünk és félünk a mai Magyarországon; e két szó között, élni és félni, csak egy hangzó az eltérés. A gyerekek félelmét a felnőtt oldja fel, például A titokzatos csizmaevő szörnyben, és már nem is olyan szörnyű! Ma már egyre nyilvánvalóbb, hogy a mese segít, gyógyít. Hogyan?

– Ahogyan általában maga az irodalom. Megmutatja, hogy nem vagyunk egyedül a magányunkkal, a történeteinkkel, a sebeinkkel, elesettségünkkel. Hogy a világban számtalanszor megesett már olyasmi, ami velünk, hogy az árulás, a veszteség, a barátság megszakadása, a gyász, a szorongás, kishitűség mind-mind visszaköszön a történetekben, hogy mások is félnek, kicsik és nagyok is, de ha tükröződni látják saját életük gondjait egy szövegben, akkor hirtelen minden megváltozik. A felnőtt is ugyanazért az örömért, katarzisért olvas, amiért a gyerek a mesét hallgatja. El akar veszni a sötétben, hogy aztán kivezesse őt onnan a szöveg. Én nem kedvelem a lebutított és kilúgozott meséket, amelyekben nincs árnyék, hiszen anélkül fény sincsen: szükségesek a kontrasztok és a nagy érzelmi hullámok. Igenis lehessen izgulni, borzongani, nevetni, aztán megkönnyebbülni!  

– A kötetből az egyik kedvencem a Mese a titkos hóemberről, aki a mélyhűtőben a nyarat is átvészeli. Ez akár meg is történhetett!  Hogyan születnek a meséid?

– Ráéreztél, ezt a mesét valóban az az icipici hóember ihlette, aki a mi hűtőszekrényünkben telelt át. De a hóember csak a kiindulópont volt, apropó, hogy az ő történetén keresztül elmondhassak valamit a világ örök körforgásáról, a múlandóságról és végső soron – miért ne legyek patetikus, ha egyszer ez az igazság? – az emberi lét végességéről is. Azt hiszem, talán mégsem lett szomorú a mese, benne van az elengedés és a vigasztalódás folyamata.

– Timkó Bíbor varázslatos képeket rajzolt a történetekhez. Hogyan dolgoztok együtt az illusztrátorral?

– Mivel ez már a harmadik könyv, amit együtt készítettünk, tökéletesen megbíztam Bíbor érzékenységében és humorában. Csak a munkafolyamat végén láttam a rajzokat, és ismét hihetetlen öröm volt megtapasztalni, mennyire érti és érzi a szöveget, mennyire ott él benne a saját gyermeki énje, és micsoda technikai tudással képes megalkotni egy szöveggel egyenértékű, derengő és tündöklő képi világot. Minden egyes oldalon van valami apró meglepetés, kedves részlet, ami arra ösztönzi a gyerekeket, hogy újra és újra végigböngésszék a rajzokat.

– Ez a kötet a Felhőmesék folytatása. Várhatjuk ennek is a folytatását?

– Most fejeztem be egy öt történetből álló könyvet Murci cicáról, a bátor kiskandúrról. Murci cica alakjának megformálásához, erről mindenképpen meg kell emlékeznem, Erdőszagú Dormi adott ötleteket, amiért örök köszönet illeti. Már nincs közöttünk, de ez a könyv róla szól, bele is fogom írni az ajánlásba. Az új könyv tehát nem ennek a kettőnek a folytatása, hanem önálló mese. Remélem, tavaszra kézbe vehetjük.

(Tóth Krisztina: Zseblámpás mesék, Timkó Bíbor rajzaival, Magvető, Budapest, 2017, 58 oldal, 2990 Ft)


 

Főoldal

2018. január 18.
Vissza
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Hírek
Tompa Andrea és Bödőcs Tibor nyerte az idei Libri irodalmi díjakat 1% a Körös Irodalmi TársaságnakJúnius 24-én indul a Gyulai Várszínház 55. évadaNem ítélik oda idén az irodalmi Nobel-díjat
Ütőér
Márton László tárcái Csehy Zoltán tárcái Lövétei Lázár László tárcái Kiss Judit Ágnes tárcái
Versek
Nagy Zsuka verseiAczél Géza: (szino)líra - torzószótárSzilágyi Kinga Magdolna verseiPál Dániel Levente versei
Prózák
Lőrincz György: Bécs fölött a Hargitát…„Legszebb munkámat mérgezik meg”Darvasi László: Akik áttáncolják a háborútHartay Csaba novellái
Kritikák
Versküllők és verssávok héthatáránHizlaló pöttyösGrecsó Krisztián: Téli naplóNem lehet megúszni!
Esszék, tanulmányok
Profán feltámadás, avagy heroikus újrakezdésA kiegyezés megítélése az 1919 és 1945 közötti magyar historiográfiábanGrendel Lajos irodalmi és közéleti szerepvállalásaiAz örök ritornell
Drámák
Pozsgai Zsolt: A SzellemúrnőGyőrei Zsolt – Schlachtovszky Csaba: Jácint pereVörös István: Pisztoly az asztalonMario és A VARÁZSLÓ
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum

Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA