2009. március 6-án a Magyar Írószövetség Kritikai Szakosztálya A rendszerváltozások megjelenítései a magyar irodalomban címmel tudományos tanácskozást rendez a szövetség Bajza utcai székházában. A kezdeményezésről Pécsi Györgyi irodalomtörténészt, a tanácskozás egyik szervezőjét kérdeztük.  

       Tizenkilenc év telt el a rendszerváltozás óta, az elmúlt közel két évtizedben egyéni kutatók, társadalomtudományi műhelyek, sőt intézmények sora vizsgálta az átalakulást (vagy épp annak elmaradását), az államszocializmus felszámolódását, a közösség viszonyulását ehhez az ellentmondásos folyamathoz. Lehet még újat mondani a rendszerváltozásról? Mit vártok a tanácskozástól? Mi az az előfeltevés, ami életre hívta a kezdeményezést?
  
       Nem előfeltevés, inkább egy furcsa tapasztalat és dilemma miatt gondoltunk arra, hogy afféle leltárt kellene készíteni. A korábbi magyar irodalom jelentős műveiből megismerhető korábbi történelmünk –, irodalmunk művekben is értelmezte a társadalom és a nemzet jelentős sorsfordulatait, eseményeit. Két évtizeddel ezelőtt történelmi jelentőségű változások indultak el, s ezeknek a változásoknak az előkészítésében a magyar írók igen nagy számban részt vettek. Viszont ha azt kérdezzük, hogy megírták-e az írók ezeket a változásokat, akkor először még a jól tájékozott ’szakmabeli’ is tanácstalankodik, s – azt válaszolja, hogy nem. Aztán gondolkodik néhány pillanatig, és azt mondja, ’de azért születtek művek’. Az érdekelt bennünket, hogy – Domokos Mátyással szólva – visszhangzik-e a kor a mai magyar irodalomban. (Az már egy másik, nem kevésbé érdekes kérdés lenne, hogy a megírt művek vajon visszhangoznak-e a korban…?)

        A konferencia címében a rendszerváltozás szó többesjelet kapott. Rendszerváltozások. Ezt hogyan kell érteni?    

        Egyetlen magyar irodalom van, de több országban íródik. Másként zajlott és zajlik a rendszerváltozás Magyarországon és a körülöttünk lévő Kárpát-medencei országokban. Szétesett a Szovjetunió, Csehszlovákia, Jugoszlávia –  utóbbiban háborúba torkollt a rendszerváltozás, és jelentős migrációs folyamat is lezajlott. Romániában szintén nagy fokú migráció kísérte a váltást, Kárpátalján rohamos elszegényedés… Tehát nem ideológiai, teoretikus ok miatt használjuk a többes számot. 

       Az előzetesen közzétett programból úgy látom, lesznek előadások, amelyek direktebb módon a rendszerváltozás irodalmi implementációját vizsgálják, mások inkább csak érintőlegesen, fedettebben kapcsolódnak hozzá. Ez szándékos volt a szervezők részéről? Hogyan alakult ki az előadók köre, milyen szempontok alapján hívtátok meg a résztvevő irodalomtörténészeket?    
 
       Azzal tisztában voltunk, hogy lehetetlen föltérképezni azokat az irodalmi műveket, amelyekben megjelenik a rendszerváltozás. Megpróbáltunk valamilyen csoportokat kreálni a műnemek (líra, dráma, epika, szociográfia, esszé), illetve bizonyos megjelenési típusok (például ügynökkérdés) mentén és fontosnak véltük, hogy a szomszédos országok változásairól is képet kapjunk. Az adott témához kerestük meg azt az irodalmárt, aki régóta figyelemmel kíséri a magyar irodalom vonatkozó szegmensét, ugyanakkor nagyobb arányban szerettük volna bevonni a munkába a fiatalabbat is, akiket nem, vagy kevésbé terhel a múlt öröksége (khm). Körülbelül látjuk a tanácskozás fehér foltjait, de az is látszik, hogy a tizenöt előadás képes lesz a mai magyar irodalomról és a műveiről való képünket lényegesen árnyalni, pontosítani. Minden tanácskozás alku eredménye, a szervezők/rendezők és az előadók közti alkué – mi nagyon sokat kértünk az előadóinktól, és ők nagyon sokat vállaltak is. 

        Történelmünk jelentős fordulatai mindig figyelmet kapnak a korabeli történetírók, kutatók részéről, a közös emlékezet mégis mintha jobban megőrizné a művészi produktumokban megjelenő, vélhetően személyesebb, esetlegesebb (akár torzítottabb) képét az adott történelmi eseménynek. Az 1948-as forradalomra a nemzet leginkább Petőfi szemén keresztül lát rá, a két világháború közötti időszakra (többek között) Márai naplójegyzeteinek szűrőjén át, a náci borzalmakra a Radnóti-líra közvetítésével. A rendszerváltozásról mi fog majd megmaradni?

  
        Vannak művek, de egyetlen emblematikus művet – amilyen mondjuk a Talpra magyar (persze: Nemzeti dal), vagy az Egy mondat… nem látok kirajzolódni, ugyanakkor az igaz, hogy később is kanonizálódhat egy-egy mű, s az is lehet, hogy még nem íródott meg ’a rendszerváltozás’ emblematikus verse – a változás, átalakulás ugyanis két évtizede változatos intenzitású ugyan, de folyamatos. Ha nem irodalmár embert kérdezünk (személyes tapasztalatomat mondom), a legtöbben kapásból Kányádi Sándor Kuplé a vörös villamosról című versét mondja – tényleg fontos vers, ismertségéhez pedig, Kányádi népszerűségén túl, a Kaláka Együttes is nagyban hozzájárult.