Megkérdeztük

 

 

sopotnik 

 

Sopotnik Zoltán-interjú

 

 

Író, költő, szerkesztő, családapa, volt Telep-tag – ez mind te vagy egy személyben. És még mi vagy? Ki ez az ember – ha publikus – Sopotnik Zoltán? Valami patak-völgy, temetőbe járó csökönyös bicikli?

 

Ezek mind, igen. Van két gyönyörű lányom: Eszter áprilisban nagykorú lesz, zenésznek készül, Horgas Eszter tanítványa és nagyon büszke erre, én meg rá. Sára lányom pedig a balettal ismerkedik csendesen (rá is nagyon büszke vagyok). Én meg épp most készülök felépíteni egy kis céget a semmiből: kisiskolások fejlesztése az egyik tevékenységoldal a csapatépítő- és stressz kezelő tréningek a másik. Dobogó Centrum lesz a neve, hamarosan „támadunk”: Ülök itthon és próbálok olyan programokat kitalálni a nyilvánvaló alapok mellé, amelyek esetleg újdonságot jelentenek, vagy amivel még nem próbálkozott senki, legalábbis nem tudok róla. Amelyekben kulcsfontosságú szerep jut az irodalomnak. Ami még nagyon jellemző rám az a kreatív szorongás, ez vagyok én leginkább, ha ha.

 

Orcsik Rolanddal ketten csináljátok a JAK füzeteket. A kiadott kötetek Áfra Jánostól Bencsik Orsolyáig pozitív visszhangot kaptak a kritikusoktól. Hogy megy nálatok a kiválasztás? Sok kéziratot kaptok? Idén milyen könyvek megjelenése várható?

 

Áfra Jani és Bencsik Orsi hatalmas, pozitív recepciójának és Bencsik Orsi díjának nagyon örülök. Sokat dolgoztunk ezeken a köteteken Orcsik kollégával és a szerzőkkel, most bebizonyosodott, nem hiába. Váradi Nagy Pál és Nagypál István recepciója még nem indult be, és ennél a pontnál ki is lépnék egy pillanatra a beszélgetésből, hogy mélyen az irodalmi élet szemébe nézzek: kedves kritikusok, recenzensek, olvassátok el Váradi Nagy Pál: Urbia, és Nagypál István: A fiúkról cnű köteteit, írjatok, beszéljetek róluk, őrüljetek meg tőlük, legyetek szerelmesek beléjük, vagy ilyenek. Higgyétek el, megéri. A kiválasztás metodikája: ha mindketten rábólintunk egy kéziratra, akkor gondoljuk át a kiadását, és kezdjük el a munkát.

Ebben az évben egyelőre öt szerző kötete várakozik kiadásra nálunk: Fenyvesi Orsolya, Bicskei Gabriella, Farkas Arnold Levente, Gyáni Levente, és a JAKKENDŐ díjas Szil Ágnes készülhet a kemény, mentálisan megterhelő szerkesztési folyamatra.

 

Tavaly két határon túli szerző – Bencsik Orsolya, Váradi Nagy Pál – könyveit adta ki a JAK. Szándékotokban állt felmutatni az országhatáron túl magyarul alkotó fiatal szerzők munkáiból valamit vagy mindent kizáróan az esztétikai iránytűn kívül semmi egyéb nem befolyásolt titeket a választásban?

 

E két szerző esetében a két általad felvetett kritérium szerencsésen egybeesett, és ez a meghatározó a jövőben is. Rolanddal fontosnak tartjuk a határon túli fiatal szerzők bemutatását, beráncigálását az anyaországi diskurzusba. Ez mindig hoz valami újat, valami teljesen mást, eltérőt, és mi az eltérés szerelmesei vagyunk.

 

A Saját perzsa kötetben az ikertestvér a Futóalbumhoz hasonlóan fontos hangsúlyt kap. Ez egy soha le nem zárható téma vagy úgy gondolod, amit róla el akartál mondani, azt mind sikerült elmondanod?

 

Szinte semmit nem sikerült elmondanom, megírnom erről a témáról, valószínűleg végig fog kísérni egész életemben. Van olyan vetülete, amelyet nem lehet elmondani, és már be is ugrott Wittgenstein bácsi az ablakon.

 

Fenegyerek stílusban a Saját perzsában van egy kis szerelem, házasság, közéleti költészet, minden, mi szem szájnak ingere. A következő könyvedben merrefelé mozdulsz?

 

Fenegyerek stílus, hát nem tudom, de tudod mit, legyen… A következő könyvem mesekönyv, Nagyapa és Lassú Báró lesz a címe. A gyerekek, a mese világa felé fordulok és egy jó darabig nem akarok verseskötetet kiadni. Mostanában a mesében hiszek leginkább, és azt gondolom, a Bárós történetekkel sikerül valami különleges, aranyos világot teremtenem, ami azért minőségi, meg persze szürreális. Majd meglátjuk.

 

„ha verset írók, az már politika.” Sajnos, amikor a politikusaink – nem tisztelet a kivételnek – politizálnak, az a legkevésbé nem lírai, fantáziadús, kreatív valami. Nálunk sokszor a költők jobban tudták, hogy mi a politika és milyen az ország helyzete. Hányadán áll ez a kultúrharc? Sok a sebesült és nagy a veszteség vagy megfordítható a csata kimenetele?

 

Fogalmam sincs. Nem szeretem a politikát, és egy beszélgetésben el is mondtam nemrég, bár ki kell hangsúlyoznom, mert ott nem volt módomban megtenni: az a dinamika ijesztő, hogy az ideológiai hályog miatt egyes emberek, mintha elfelejtenének józanul gondolkodni. Például, azon a fentebb említett beszélgetésen azt találtam mondani, hogy igen, látom, hogy folyik lefelé a fos a tízedikről, de ettől én még szeretem a hazámat, páran a közönség soraiból rögtön a szívükhöz kaptak, hogy úristen, mi volt ez, és arra akartak kényszeríteni, hogy magyarázkodjak emiatt, na, ez tiszta abszurd. Nézem a politikai műsorokat, és egyre szomorúbb leszek attól, amit látok: fénytelen tekintetű polgárok ismétlik gépiesen mások véleményét, puff neki. Ki lehet találni, hogy egyes ügyeket, hogyan interpretálnak, ha jobban megerőltetem magam, szinte szóról szóra. Csak önálló gondolat ne legyen benne. Tisztelet a kivételnek. Ugyanez a mintázat szépen megjelenik az irodalomban. Mindezek ellenére, ami most a kultúrában történik az egy szadomazo horror-kabaré, kezdve a József Attila.-díj elvevő és másnak adó kommandótól – még tavalyról és tavaly előttről – egészen az MMA-ügyig. Mondjuk, benne van a kalapban, hogy hiába vannak heves tiltakozások, egy dolog még mindig nincs annyi, amennyi kéne: őszinte szolidaritás. Legalábbis én nem érzem. Például, amikor tiltakoztunk a József Attila-díj botrány miatt, kaptam olyan leveleket is, hogy nem kell annyira hisztizni, mástól is vettek már el díjat, nem kell szítani a tüzet. Éreztem, hogy ügyesen akarják pozícionálni magukat, ezért zavarja őket a dolog, kis retorikai kötéltáncosok. Elég kiábrándítónak éreztem akkor. Gondolom, emiatt is van, hogy sokszor ott rezeg a hamis hang, még akkor is, ha sok esetben egyetértek a felháborodókkal és csatlakozom is, de nem akarom ezt reflektálatlanul űzni. Örök kívülálló voltam, általában így is kezelnek, és ez már nem fog megváltozni. Nem teszem le a garast egyik oldalra sem, mert ellopták az asztalt, ahová le lehetne tenni.

 

Hol a punk zene mostanában?

 

Gyáni Levente (ex-Karabély) torkában, gitárjában, pengetőjében.

(Ayhan Gökhan)

 

Ajánljuk még:

 

Sopotnik Zoltán tárcája

Orcsikot, Sopotnikot kérdeztük

Sopotnik Zoltán tárcája

 

 


 

Főoldal

 

2013. január 11.
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Hírek
Balassi műfordítói nagydíj 2019Több mint 40 kiadó az őszi Margó fesztiválonPesText Fesztivál szeptember végén Géczi János kapta a Salvatore Quasimodo költőverseny fődíját
Ütőér
Szabó T. Anna tárcái Szív Ernő tárcáiSzálinger Balázs tárcái Sándor Zoltán tárcái
Versek
Halmai Tamás versei Vörös István versei Farkas Wellmann Éva: Inferno Oláh András versei
Prózák
Kötter Tamás: BosszúvágyTóth Erzsébet: Én lettem volnaSzilasi László: Kései házasságHaász János: Apa csak egy volt
Kritikák
Levelek a magyar hétköznapokrólMúlt(kút)ba merülés - Oláh András verseskötetéről Kárpátalja, a halott földTúl a teljességen - a 361°-ról
Drámák
Darvasi László: Karády zárkájaAcsai Roland: Farkasok Pozsgai Zsolt: A SzellemúrnőGyőrei Zsolt – Schlachtovszky Csaba: Jácint pere
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum

Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA