Egressy Zoltánt kérdeztük drámáról, novelláról, kedvencekről

József Attila díjas drámaíró, költő, műfordító, legújabb könyve novelláskötet, a címe Most érsz mellé - Történetek esernyő nélkül. Azt szokták mondani, hogy rendes magyar ember költőnek indul. Önnek is először verseskötete jelent meg, játszott zenekarban is, volt újságíró, de a köztudatba drámaíróként robbant be. A Sóska, sültkrumpli éppen egy éve megy sikerrel a Békés Megyei Jókai Színházban és nemrégiben a budapesti Új Színházban is láthattuk a csabaiak előadásában.

Azt nyilatkozta, nem zavarja, ha a Portugál írójaként mutatják be, - megjegyzem, a hazai és nemzetközi, sőt filmes sikerszéria után jogosan -, de nem az a kedvenc darabja. Melyik az, és miért?

Nem zavar, sőt jó, ha valami „emblematikusan" kapcsolódik az ember nevéhez, van valami, amiről tudják őt hová tenni. Rengeteget köszönhetek ennek a darabnak, furcsa lenne, ha zavarna, hogy összekötik velem. A siker mindig egy lehetőség, amivel - és ezt már a Katona József Színházban tartott premier idején is így gondoltam - egy író vagy tud élni, vagy nem. Nagyon szem elé került a darab is és én is, hiszen hát mégiscsak a világ egyik akkori legjobb színháza mutatta be. Más kérdés, hogy előbb-utóbb lecseng minden, beszélni róla pedig egy másik ügy: általában addig foglalkoztat egy adott mű, amíg dolgozom rajta, amíg van vele dolgom, és ez egy tizenhárom évvel ezelőtt írt dráma, úgyhogy sok mondanivalóm nincs vele kapcsolatban, újdonságokat nem tudok megfogalmazni róla. Most aktuálisan a Június című darab áll legközelebb a szívemhez a saját drámáim közül, lehet, hogy csak azért, mert nem írtam annyira régen.

A dialógusírás, a figurateremtés szabadítja fel a kreativitását. Novelláskötetében is feltűnik, hogy többnyire monológokban fogalmaz, s a végén még az is kiderül, hogy a szereplők sorsa összefügg. Hogyan alakult így?

Önálló történetekről van szó, de a motívumok összefüggnek, szereplők is jönnek-mennek a novellákban, ebből a szempontból egy kis univerzum darabjai az írások. Két éve írtam az első novellát, akkor még nem gondolkodtam rendszerben, aztán viszont, ahogy születtek sorban, egyszerűen így alakult. Sokat gondolkodtam a sorrenden, nem mindegy, melyik történetet melyik után olvassa az ember. Ebben az értelemben egy írásműnek tartom a Most érsz mellét, miközben természetesen különálló novellák sorozata. Ami a monológszerű narrálást illeti, igen, van ilyen több is, nyilván a drámaírói habitus az oka. Azt hiszem, sok drámaiságot tartalmaznak a szövegek, de sok a lírai elem is. Ütődjenek csak meg az olvasók, és nem baj az se, ha néha könnyes lesz a szemük. Legyen csak.

Nagyon érdekes, amit a legutóbbi könyvbemutatón mondott, hogy nem ártalmatlan az írás (és az olvasás sem), mivelhogy önnel már három dolog bekövetkezett abból, amit leírt. Kifejtené ezt egy kicsit bővebben?

Nem három, rengeteg! Úgy látszik, van némi hatalma az írott szónak, az mondjuk meghökkentő, amikor szinte szó szerint bekövetkezik valami, de ebbe nem merek jobban belegondolni. Hajlamos az ember azt gondolni, hogy az írás játék. Az is, de néha jelez az élet... Hogy mit, azt nem értem mindig pontosan.

Mint mondta, novella akkor születik, amikor formát keres egy érzés, gondolat, de nem ér meg egy 3 órás művet. Aztán bizonyos élmények például versformát találnak, bizonyosak novellaformát. Mostanában milyen forma látszik kibontakozóban? Mi foglalkoztatja?

Nemcsak a novella, minden úgy születik, hogy formát keres egy érzés, egy gondolat vagy egy történet. És megvan az ideális terjedelme mindennek. Ezek az írások novellák akartak lenni, én meg engedtem, hogy azok legyenek. Lehet erőlködni, kisregénnyé duzzasztani, verssé szublimálni, drámává feszíteni valamit, de ha azt csak én akarom, az anyag nem, akkor az súlyos tévút. Sok minden foglalkoztat most, az ötletek egy részéből lesz valami, más részéből nem, ebben a fázisban konkrétumokról nem szeretek beszélni.

A szereplőinek saját nyelvük van, a nyelvhasználat önnél a karakter része. Darabjai tragikomikumának legfontosabb rétege éppen a nyelvben van. A nagy nyelvmester, Kosztolányi Dezső születésének 125. évfordulója alkalmából a Bookfenc játékot kezdeményezett, amelyben elsősorban az irodalom és a közélet szereplőit kérdezik Kosztolányival kapcsolatban. Ön arra a kérdésre, hogy melyik a 11. legszebb magyar szó, azt válaszolta, hogy Kosztolányi. Miért?

Jaj, hát viccből. Milyen kérdés az, hogy melyik a tizenegyedik legszebb magyar szó? Melyik az első? Mi az, hogy legszebb? Gyerekkoromban voltak kedvenceim, időnként összeírtam a legkedvesebb színészemet, autómárkámat, színemet. Ma már képtelen lennék ilyesmire. Van, amiből tudok választani, van, amiből nem. Minden szín szép például. Majdnem.

(Szepesi Dóra)

Főoldal