Kritikák

 

L__ng_Zsolt_Bolyai.jpg 

 

Major László

 

„Különböző terekben más és más

az igazság”

Láng Zsolt: Bolyai

 

Bolyai János alakja az elmúlt bő évszázadban számos szépirodalmi művet ihletett. Elsőként Ady Endre és Babits Mihály versei (Csaba új népeBolyai) idézték meg, amelyeket még sok lírai alkotás, regény és dráma követett, többek között Németh László színdarabja, A két Bolyai. Az erdélyi magyar irodalom is tág teret adott a Bolyai-kultusznak, mások mellett Székely János szonettkoszorút (Bolyai hagyatéka), Kocsis István monodrámát (Bolyai János estéje) szentelt a marosvásárhelyi matematikus emlékének. Székely versciklusa, melyet erős gondolatiság jellemez, elsősorban az új világot alkotó tehetség mellőzöttsége, meg nem értettsége és magánya köré szerveződik. Kocsis István ugyancsak beleszövi darabjába ezt a problematikát. Az erdélyi író az élete alkonyán járó, megfáradt Bolyai számvetését és belső küzdelmét dramatizálja, apjával és feleségével való viszonya mellett elsősorban a világhírű német matematikussal, Gausszal való szembenézését viszi színre, aki „elhallgatta” Bolyai geometriáját – jelentőségét csak magánlevélben és nem hivatalosan ismerte el. A Bolyai János estéje két erkölcsi magatartást állít szembe: Gaussét, aki a matematikából élt és Bolyaiét, aki a matematikáért élt; a pénzt és hatalmat jelentő „valamiből való élet kultusza”, amely az emberből él, áll szemben a „valamiért való élet kultuszával”, amely az emberért él. Bár azt olvassuk a darab elején, hogy „történik 1857-ben”, történelmi drámának mégsem nevezhető a színmű. A fenti vonulatba illeszkedik a Bolyaihoz és Székelyhez hasonlóan szintén marosvásárhelyi Láng Zsolt munkája, amelyet a kritikusok szinte egyöntetűen a szerző legsikerültebb könyvének és a tavalyi év egyik legjobb regényének tartanak, emellett a 2019-es év könyves terméséből a legkiválóbbnak járó Libri irodalmi díjjal is jutalmazták 2020 májusában. A szerző a fenti témákat (a mellőzöttség, a magány, a főhős emiatti belső küzdelme, az apjával való kapcsolata, Gausshoz való viszonyulása) szintén beépíti könyvébe, de más-más hangsúlyokkal és bizonyos kiegészítésekkel, nála például a nemeuklideszi geometriát kidolgozó tudós képe erőteljesebben domborodik ki, és a történelmi háttérnek is nagyobb szerepe van, mint a hivatkozott monodrámában.

Láng könyvében felidézi azt a látogatást, amelyet Esterházy Péter a marosvásárhelyi Teleki Tékában tett, ahol megtekintette Bolyai jegyzeteit. A Harmonia caelestis szerzője ekkor elárulta, hogy szeretne a matematikusról írni „valamit”, de előtte ismét eljönne a könyvtárba, hogy alaposabban tanulmányozza a feljegyzéseket. Erre sajnos nem került sor, viszont Láng Zsolt svájci ösztöndíjára magával vitte ezen levelek, töredékes írások, emlékeztetők digitalizált változatát, hogy mélyebben elmerüljön Bolyai szellemi hagyatékában, és munkája eredményeként megszülethessen egy Bolyai-regény, amely Esterházy emléke előtt is tiszteleg.

A könyvben két cselekményszál bontakozik ki. Az egyik eseménysorban a szerző alakmása, Herr Láng egy svájci kolostorban tartózkodik ösztöndíjasként, ahol Bolyai szövegeit vizsgálja, beszámol a mű megszületésének körülményeiről, nehézségeiről, miközben ottani találkozásait és benyomásait rögzíti, többek között az igazságot természettudományos eszközökkel kutató CERN-ben tett látogatását, valamint egy bűnügyi történet fordulatait meséli el. Ezen szakaszok számozása a következő: 2, 5, 11, 17, 23, 31, 41, 47 és 59. A közbeeső passzusok (3, 7, 13, 19, 29, 37, 43, 53) kanyarodnak vissza az időben Bolyaihoz. A szerző nem biográfiát alkot, helyette a matematikus életének tereiből bizonyos, számára fontos mozzanatokat emel ki, újabb értelmezési kísérletekkel gazdagítva a Bolyai-irodalmat. A bevezető idézetcsokor (Bibliotheca Telekiana) is a megközelítések sokféleségét hozza mozgásba: „Ma bizonyára tragikusabb és szomorúbb Bolyai-arc tekintene reánk ugyanazokból a kéziratokból, hiszen a történelem nem valami véglegesen elkészíthető panoptikum, hanem inkább a jelen bajosan definiálható viszonya a múlttal... mindig csak viszony formájában valósulhat meg” (12.) – idézi Láng Zsolt Vekerdi László tudománytörténészt. Herr Láng és a szerző megfeleltethetősége, illetve a Bolyai-vonal magában hordozza a történeti olvasat lehetőségét, ugyanakkor ez erősen keveredik a metaforikus referencialitással: „a könyvbeli valóság merő fikció” (7.) – tudjuk meg a mű legelején.

Láng Zsolt tehát a megszokottól eltérően, a számok világában az atomok szerepét betöltő prímekkel jelöli a fejezeteket. De nem csupán a könyv tagolásakor találkozunk prímszámokkal: csak maga a kifejezés ötvenkétszer szerepel a regényben, olvashatunk többek között boldog és komplex prímekről is. Miközben János Ilonával tölti idejét, prímeket sorol, valamint az erdőt járva is ezeket a számokat mondogatja, eljutva 47 611-ig, amelyet az író tévesen a tizennégyezer-ötszázadik prímnek nevez – valójában nem is prímszám és nem is ennyiedik a sorban. Az elektronikus változattól eltérően a második, javított nyomtatott kiadásban azt olvassuk, hogy a tizennégyezer-ötszázadik prím a 156 257 (41.), ami valóban prímszám, de nem a tizennégyezer-ötszázadik. Mivel irodalmi művet tartunk a kezünkben, nem pedig tudományos értekezést, ezt nyugodtan figyelmen kívül hagyhatjuk, a történet terében ennél sokkal fontosabb, hogy a kortársak, köztük Gauss sem ismerte el Bolyai fő művének, az Appendixnek a jelentőségét, ami súlyos teherként nehezedett a főhősre. (Vekerdi László Benkő Samu Bolyai-életrajzáról írt recenziójában arról értekezik, hogy ez volt az egyike Bolyai „három nagy halálos fájdalmának”, a másik két sebet „Lobacsevszkij párhuzamos felfedezése és atyjával való holtukig tartó mérkőzése” ütötte a matematikus lelkén. – Vekerdi László: Befejezetlen jelen. Tudománytörténeti tanulmányok. Budapest: Magvető Könyvkiadó, 1971. 488.) A regény egyik központi témája ez a meg nem értettség, az elszigeteltség. Magányát kitaszítottságként élte meg, ez ellen némasággal, elvonulással tiltakozott, végül olyan „mellőzöttségben” halt meg, „amelynek máig érződik a hidege.” (334.) Magára hagyatottsága azonban nemcsak ebben a relációban nyomasztotta, hanem egyéb kapcsolataiban is.

Apjával való viszonyát is számos ellentmondás terheli, a néha gyűlöletbe is átcsapó szeretet és a függőség egyaránt jellemzi. Egy helyen ezt veti Bolyai Farkas szemére: „…az összes nekem adott tanácsa hülyeség volt, ez valamennyiről bebizonyosodott. Azt mondta, ne foglalkozzam a párhuzamossággal, aztán mégis a könyvében prezentálta a munkámat, mintha a maga műve volna. Azt mondta, hogy a komplex számoknak nincs szerepük a pályaívek meghatározásánál, mégis, amikor én rájöttem, hogy igen, maga is igenelni kezdett. Amikor kiszámoltam a sinus és cosinus faktoriálisát, azt mondta, tévedtem, aztán mégis átvette a szögfelezők tételéhez. Amit a lipcseieknek írtam, azt mondta, nem ér semmit, de bátorkodom, hajlok rá akármibe fogadni, felrakom Domáldot ellenében, hogy húsz év múlva az én bizonyításom általános lesz, a magáét elsüllyesztik a feledésbe, és ezzel jól fog járni, mert legalább nem tudják kiröhögni.” (108-109.) Ugyanakkor Bolyai Farkas sem kíméli fiát, például válaszlevelében úgy vág vissza, hogy maró gúnnyal idézi meg anyja emlékét: „A betegség anyád részéről a bosszú egyik formája volt, nem beszélve a haláláról, csak azért is meghalt, hogy ezzel is bizonyítsa, milyen rossz férje voltam.” (109.) Máskor azonban az ifjabb Bolyai azon töpreng, hiába volt kiállhatatlanul önző az apja, mégiscsak az egyetlen ember volt, akivel beszélgetni tudott. Míg Bolyai Farkas – aki szerint fiának mindig is önpusztító hajlama volt – valósággal szerelmes volt belé (különösen az eszét, az érvelését szerette), így fordul hozzá: „Amikor megszülettél, azt gondoltam, te fogod a régi és az új világot összekötni, te leszel a híd a sötét szakadék fölött. Még most is ebben a reményben gondolok rád. Tudom, hogy feladataid vannak, ne tedd tönkre magad…” (108.)

A nőkkel sem volt harmonikus a kapcsolata; szerette Juliskát a kapitány, akihez előbbi teljes elfogadással, odaadással közeledett (amit a megindító utolsó előtti fejezet, a regény egyik remeklése is példáz), de gondolataiknak alig volt közös halmaza, amelytől igazi lelki társakká válhattak volna – jellemző módon Juliska félt a számoktól. Hiányzott Bolyainak egy barát is, és nyomasztóan rossz viszonyban volt féltestvérével, Gergővel, miközben annak korai halála miatt az édesanyjánál sem találhatott már vigaszt. A főhős kapcsolatait valamiképpen ellenpontozzák a másik cselekményszál központi alakjának kötelékei, elsősorban bensőséges viszonya feleségével, Évával. Mint az utolsó szakaszból kiderül, ők már annyira egyek, hogy Herr Láng képes Éva szemüvegén keresztül szemlélni önmagát és a világot. A két cselekményszál között nem csak paralel és komplementer elemek vannak, de a két eseménysornak metszéspontjaira is lelhetünk, leginkább, amikor Herr Láng Svájcban a Bolyai-hagyatékot dolgozza fel. („Egyre közelebb került hozzám a jegyzetek írója, és úgy gondoltam, ezek a szavak és félmondatok azért kerültek elém, mert neki is jó ez a közeledés.” [85-86.])

A görbült tereket taglaló nemeuklideszi geometria részletes matematikai leírása Bolyai, Gauss, Lobacsevszkij és Riemann nevéhez köthető. Az ilyen terekben nem érvényes Eukleidész híres V. axiómája, amely szerint a párhuzamosok soha nem találkoznak. Mint közismert, a nemeuklideszi geometria matematikai apparátusa a XX. századi fizika, például az általános relativitáselmélet kidolgozásának előfeltétele volt, utóbbi pedig a világegyetemről alkotott elképzelésünk gyökeres átalakulásához vezetett. Ebben a megvilágításban érdemes az alábbi részletre tekintenünk: „Ha valaki a nemeuklideszi tér felfedezőjéről ír regényt, úgy volna illő, hogy a regény nemeuklideszi formáját hozza létre.” (124.) Azt nem állítanám, hogy a szerzőnek sikerült megírnia a nemeuklideszi regényt, kérdéses a definíciója is, mindemellett az a kitétel, hogy úgy volna illő megírni Bolyai történetét, még nem jelenti azt, hogy euklideszi módon (bármit jelentsen is ez pontosan az irodalom nyelvén) ne lehetne jó művet írni Bolyairól. Összegezve, ha a hagyományostól radikálisan eltérő formát tekintjük nemeuklideszinek, akkor az nem, de a jó regény megírása kétségtelenül sikerült az alkotónak.

Az egyes szám első személyű, illetve az egyes szám harmadik személyű narratíva fejezetenkénti váltogatása, attól függően, hogy a XXI. századi svájci vagy a XIX. századi erdélyi történéseket viszi színre a szerző, sajátos ritmust és dinamikát kölcsönöz a kettős szerkezetű regénynek. Láng Zsolt gördülékeny, magával ragadó prózáját párhuzamos monológok és képzelt dialógusok mellett lírai elemekkel is elegyíti, utóbbiak többnyire esztétikailag erősítik a regényt, bár olykor kissé erőltetettnek tűnnek: például, amikor a „halál sűrű, fekete ömlenyét” idézi meg, amely „lüktetve áradt” (22.), vagy annál a részletnél, hogy „ha valaki mégis szóra bírná, kiderülne, a szavak az ajkak rabságában képtelenek a bordák kalitkájában megbújó szívig eljutni.” (336.) Sok szereplőt vonultat fel a regény, vannak állandóan visszatérő alakjai is, míg másokkal csak a könyv pár lapján találkozunk, viszont az ő karakterüket is sikerül plasztikusan ábrázolni.

„[K]ülönböző terekben más és más az igazság.” (298.) – állapítja meg Láng Zsolt az Appendixre hivatkozva, arra mutatva rá, hogy a matematika törvényei másként viselkednek az euklideszi és a nemeuklideszi világban, egyikben vannak párhuzamosok, a másikban nincsenek. Ezt az elgondolást az irodalomra kiterjesztve azt mondhatjuk, hogy ennek a regénynek a tere is más igazságokat foglal magába, mint ahogyan a korábbi értelmezéseké is. Elég csak visszautalnunk az első Vekerdi-idézetre, de eközben ne feledjük a könyv másik két sorát sem: „a könyvbeli valóság merő fikció” (7.), de „[a]z igazság tere tágabb, mint a realitás.” (303.)

 

Láng Zsolt: Bolyai. Budapest, Jelenkor, 2019.

 

Megjelent a Bárka 2020/4-es számában.


Főoldal

2020. augusztus 12.
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Ütőér
Vári Fábián László tárcáiMolnár Krisztina Rita tárcái Bék Timur tárcáiKarácsonyi Zsolt tárcái
Versek
Both Balázs versei Lövétei Lázár László: FeketemunkaSzilágyi András verseiTompa Gábor versei
Prózák
Bene Zoltán: Isten, ítéletMárton László: HűKovács Dominik˗Kovács Viktor: Az Öles-Szüdi vonalLégrádi Gergely novellái
Drámák
Téblábolók, avagy eszetlenül váltjuk a rendszertCsík Mónika: Az ember tragédiája - Nyolc és feledik színDarvasi László: Karády zárkájaAcsai Roland: Farkasok
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum
Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA