A Maitec 100 című szegedi kiállításon bemutatkozó alkotók közül hárman:
Lóránt János Demeter, Oroján István és Kocsis Rudolf,
jobbról a tárlatot megnyitó dr. Aurel Chiriac

 

Aurel Chiriac

 

Ovidiu Maitec tiszteletére,

születésének 100. évfordulóján

 

Ma Ovidiu Maitec életműve – akit Mircea Eliade Brâncuși legjelentősebb szellemi örökösének tartott – olyan szobrászként jelenik meg előttünk, aki a fa tömörségét a fény és a tér megragadására alkalmas hálóvá alakította, egy olyan áttetsző szerkezetté, amelynek résein keresztül a legszilárdabb anyag (a fa) is levegővé válik. Mindez egy érett szobrászi gondolkodás testamentuma, aki megértette: a modernitás nem szakíthatja el a kapcsolatot az anyaggal, a hagyománnyal és a formák hosszú időtájvával. Szobrai ebből a nézőpontból nem pusztán műalkotások, hanem az egyre gyorsuló világ egyensúly- és vonatkozási pontjai. Megőriznek valamit egy olyan világ ünnepélyességéből és aprólékos türelméből, amely ráérős, amely a mélységet keresi és nem a felszínt.

 

Enteriőrkép Oroján István munkáival

 

A jelen fényében Maitecet olyan szobrásznak látjuk, aki számára a forma nem szeszély, hanem felelősség. Művészete emlékeztet arra, hogy a szobrászat – és általában a művészet – nem csupán kifejezés, hanem mérték is; nem pusztán gesztus, hanem építmény; nem csak kísérlet, hanem egy belső igazsághoz ragaszkodó hűség. Ebben rejlik aktualitása.

Oroján István, Lóránt János Demeter, Dumitru Șerban és Kocsis Rudolf most újraélesztik azt a kezdeményezést, amely közvetlenül 1989 után született, amikor a művész műterme és több mint 70 benne található fa-, bronz- és kőszobor a lángok martalékává vált. Az akkori szolidaritás érzése – és ugyanígy a mai is – azt bizonyítja, hogy a képzőművész, aki a plasztikai harmóniák felfedezésének él, egy olyan elv mellett köteleződik el, amely mindig nyitott a személyes vizuális poétikák megszentelésére. Erre bizonyságot alkotásaik adnak.

 

Oroján István grafikái a kiállításban

 

Oroján István számára „a festészet – az ember és a végtelen tér kapcsolatának kifejezése, egy olyan viszony, amely mozgást feltételez, és ahol a geometria – ahogy Horia Medeleanu mondja – érzékennyé tehető és érzelmi erővel telíthető.”

Lóránt János Demeter festészetében, grafikai munkáiban és fotóművészetében az alkotói folyékonyságát áll a fókuszban, festészetének látványos expresszionizmusa tökéletes plaszticitással tárja fel a megjelenített témák karakterét.

 

Lóránt János Demeter Fosszília című szobra,
a háttérben az alkotó tusrajzai

 

Ugyanígy tesz Dumitru Șerban is, aki fában és kőben gondolkodik. Műveit látva „elmélkedünk és lélegzünk, mint olyan kompozíciók jelenlétében, amelyek monumentális nagyságra való hajlammal és termékeny kommunikativitással rendelkeznek, mintha egy ősidőkből érkező világból származnának” – amint azt Negoiță Lăptoiu megfogalmazta.

 

Dumitru Șerban művei Szegeden

 

Kocsis Rudolf pedig „az a művész, aki a teljes alkotási folyamat konceptualizálására, valamint a valós tárgy és a szobor közötti térbeli és időbeli kapcsolat értékelésére törekszik” – írja Ileana Pintilie.

Enteriőrkép a kiállításban, elöl Lóránt János Demeter szobra

 

Mindannyian méltón tisztelegnek Ovidiu Maitec előtt, a magyarországi román kulturális élet képviselőivel és olyan intézményekkel együtt, mint a Budapesti Román Kulturális Intézet Szegedi Fiókja, a Szegedi Románok Nemzetiségi Önkormányzata, a Magyarországi Román Kulturális és Közösségi Ház, valamint a Magyarországi Románok Kulturális Szövetsége. Mindez azt bizonyítja, hogy a kortárs román művészet értékeinek jelenünkbe való visszaállítása természetes gesztus, és nem valamiféle öncélú ünneplés.

 

Kocsis Rudolf : Vitis

A kiállítás tulajdonképpen egy zarándoklat Ovidiu Maitec életművéhez felgyorsult világunkban, a széttöredezettség korában. Előbbi mellett újra-alapozási gyakorlatnak is tekinthetjük, hiszen tudjuk, hogy munkamódszere és szobrai stabil pontokat, stabil értékeket jelentenek az állandó mozgásban lévő, folyamatosan változó világban. Maitec az egyensúly szimbóluma egy instabil korszakban. Művei által újratanulhatjuk a folytonosság értékét, az alkotáshoz szükséges csend és az egyszerűségben rejtőzködő szépség fontosságát. Születésének centenáriumán tanításai értékesebbek, mint valaha.

A szegedi kiállítás megerősíti, hogy Ovidiu Maitec a román, egyben az európai művészettörténet része, kultúránk olyan szeplője, aki kiérdemelte, hogy emlékezzünk rá. Ma talán még jobban értjük a szobrász létállapotát, a csend érzésének teremtő mélységét: azt a csendet, amely végigkísérte életét, és amelyben folyamatosan tetten érhető volt a vágy egy olyan vizuális nyelv megteremtésére, amellyel „a belső fegyelem megerősítésére, a másik ember és a mesterség iránti tiszteletre” törekedett.

 

A falon Dumitru Șerban művei,
elöl Kocsis Rudolf szobormunkái

 

Talán ez a főhajtás nem jelent mást, mint egy emberi attitűd kifejezését, amely azt erősíti, hogy a másokat tisztelni tudók töltik meg értelemmel az emberi létet. Ovidiu Maitecet emberi, egyben művészi őszintesége és tartása predesztinálja az utókor megbecsülésére.

 

A fotókat Simon Éva készítette és bocsátotta rendelkezésünkre.