Képzőművészet


Tiltottak menedéke –
Művészek az Állami Bábszínház műhelyében című kiállítás
2020.02.14 – 2020.03.13.
Magyar Képzőművészeti Egyetem Barcsay Terme
1062 Budapest, Andrássy út 69-71.

 

Orsz__g_Lili_sz__npadterve_A_j__shoz.jpg
Ország Lili színpadterve: A japán halászok

 

Bebábozva

 

Kolozsváry Marianna, a kiállítás kurátora, a tárlat igényes kivitelű és tartalmú katalógusában, aminek szerkesztője, írja: „A Bábszínház az ország történetének egyik legsötétebb időszakában a nyugalom szigete volt, a kommunista kultúrpolitika látóköréből szinte teljesen kiesve, cenzúramentesen, amolyan „törvényen kívüli” helyként működött…Egy humortalan korban megnevettették a felnőtteket, a gyerekeknek szóló mesék pedig álomvilágot  kínáltak nézőiknek. S a színház menedéket, megélhetést nyújtott azoknak a kultúrpolitika által tiltott kategóriába sorolt művészeknek, akik műtermük magányában különleges, az egész magyar művészetet meghatározó műveket alkottak.”

 

Enteri__r_Korniss_Dezs___festmeivel_.jpg
Enteriőr Korniss Dezső festményeivel

 

 

Három terem, mindegyik más-más arcát mutatja a kornak, a művészeknek, különböznek tehát, de egységük különössége az, amit a kurátor a kiállítás rendjében megmutat. Az Európai Iskola szabad szelleme uralja az egyik kisebb termet, tücsöktánc, aranyló színek, fekete háttérrel. Nincs fáziskésés, az európai festőművészettel szinkronban születnek a művek, vetődnek fel a művészeti kérdések-válaszok. Bátor kísérleteket, formagazdagságot látunk, ahogy a személyes élmények, a nemzeti identitás motívumai öntörvényűen összekapcsolódnak az egyetemessel, világra nyitottan. Ez is harc, a művészi kifejezés megújításának küzdelme, nem sokkal a pokoljárás, a II. világháború, a holokauszt után. Korniss Dezső és Bálint Endre figurális munkáit, Jakovits avantgárd szobrait láthatjuk. Korniss szürreális és mégis játékos zeneiséget sugárzó képein (Ördög, 1947, Laokoón, 1948, Tücsöktánc sorozat, 1949 körül, Halász, 1950) felfedezhetjük a vajdai és a szentendrei motívumokat, valamint a népművészeti eredetű figurákat. Bálint Endre Ördögök és koboldok, 1948 című műve is a pokoljárást idézi fel, a halál szellemét.

 

Jakovits_J__zsef_Bagoly_1946__953-54.JPG
Jakovits József szobrai

 

Jakovitst József szobrai (Bagoly, 1946, Születés, 1946, Három lábú, 1953-54, Arnolfini, 1956) absztraktságuk ellenére organikus elemeket is magukban foglalnak, nyitottak, ezzel a zárt tömeget légiessé is varázsolja.

A művészi kifejezés, megformás küzdelme végig jellemző mindhárom teremre, függetlenül az adott időszak milyenségétől, a fordulat éve után született művek is, az adott művész tiltólistára kerülése, a személyes lét egzisztenciális válsága, nyomora ellenére az önkifejezés, a saját identitás keresése, megtalálása, megőrzése a tét. Milyen irányba menjen, mehet tovább az alkotó?

 

 Orsz__g_Lili_N___fal_el__tt_____1956.jpg
Ország Lili: Nő fal előtt
(Nő fátyollal)

 

Felemelő érzés látni a művek születését, a végeredményt. Egy bizalmatlanságra épülő diktatúrában a bizalom légkörét sugárzó közösség, a Bábszínház erejének hatását szemlélni, felfogni, értelmezni. Az intimitást az izolációban. Komorabbá válnak a művek, a sötét kor átjön, áthatja a művészi lelkeket, a művek minden absztraktsága ellenére. Kikerülhetetlen az énidentitás keresése, az autonóm alkotási mód megtalálása – személyes és társadalmi krízishelyzetekben is. Fontos a remény, amit az egymás iránti bizalom táplál, tart életben. A Bábszínház terapikus hely is, a művészi lét olvasztótégelye, meg lehet bízni a másikban, emberi, társas kapcsolatot lehet építeni, fenntartani, amely működik, élhetővé teszi a lehetetlen helyzetet is. Mert nem gondolhatják, hogy az izolációjuk holnap véget ér.

 

B__lint_Endre_Nagy_kereszt_1959.jpg
Bálint Endre: Nagy kereszt, 1959


Életben maradtak, mert életben akartak maradni, küzdöttek az életükért. Túléltek, kapaszkodtak önmagukba és a másik alkotótársba, az angyalba, Vajda Lajos csontkeresztjébe, a tücsöktáncba, a rácsos ablakba, amely a szabadság jelképe is. A művek felülírták a reménytelenséget, helyzetük sivárságát, megváltoztatták a megváltozhatatlant, mert összefogtak, mert elfogadták egymást olyannak, amilyenek voltak. Emlékeznek, szimbolizálnak. Korábbi élmények változatos formában jelennek meg. A világnak nincs vége, ha úgy is tűnik, hogy igen. A nagyteremben Bálint Endre, a mester és Ország Lili, a tanítvány festményein a művészi lét belső világa tárul elénk. Hazafiságuktól megfosztottan, a társadalomból kitaszítottan is igazolják, hogy magyarok, magyar művészek, hazafiak. Támogatják egymást, tanulnak egymástól. Egy-egy motívum feltűnik a másik művész alkotásában is. Szándékosan, természetesen. Hatással vannak egymásra. Ország Lili holdemberei feltűnnek Bálint Várakozók című festményén is. Három bebugyolált asszony várakozik, hogy átjusson a túlpartra. Átjutnak-e, nem tudjuk. Bálint Endre Honvágy, 1959 c. képét Párizsban festette.

 

B__lint_Endre_Honv__gy__1959.jpg
Bálint Endre: Honvágy

 

Ország Lili magányos női alakjai falak előtt állnak, hiába jelzi a kézfej, merre van a kijárat, még sincs kijárat, nincs kiút. Arctalanság van és némaság, sőt reménytelenség (Memento, 1957). Ebben a teremben láthatók Ország fekete, kék és piros ruhás szentjei is, valamint a Lovag, amelyekben a szorongás ölt testet. Népmesék válnak emberi univerzummá, az emlékek és érzések kifejező-közvetítő eszközévé, közös nyelvvé. Ezen a nyelven folyik a párbeszéd a világgal és önmagunkkal. Beavatás ez, sőt személyes próbatétel is, furfang, hogyan is lehet egy elzárt világban megszólalni, művészetet teremteni. A mese révén, a mese erejével.

 

Orsz__g_Lili_Memento__1957.jpgOrszág Lili: Memento

 

A falakon elhelyezett bábok arcán kaján mosoly lappang, egy humortalan világban a mese zabolátlansága, szabadsága az, amit mindenki felfog, kicsi és felnőtt ember is. Láthatjuk Bródy Vera a Szentivánéji álomhoz, A fából faragott királyfihoz és a Csipkerózsikához készült bábjait, valamint Ország Lili Kasparját is.  

A második kisteremben Halászok, nagy méretben látjuk az előadás egy-egy képét, jelenetét, monumentális iinstallációját. A tömeget, a siratókat, ahogy vonulnak, magát a tengert, a kudarcot, emberek vesztek oda. Bánat is ez, amely személyes tragédiákból fakad.

Pilinszky versét idézhetnénk, az Apokrifból: S majd este lesz, és rámkövül sarával/ az éjszaka, s én húnyt pillák alatt/ őrzöm tovább e vonulást, e lázas/ fácskákat s ágacskáikat./ Levelenként a forró, kicsi erdőt./ Valamikor a paradicsom állt itt./ Félálomban újuló fájdalom:/ hallani óriási fáit!. Igen, a paradicsom elvesztését is látjuk ezen a kiállításon, amit majd Sarkadi Imre is, más időben újra megfogalmaz, a személyes lét tragédiáját, reménytelenségét (Elveszett paradicsom). Milton művében, Az elveszett paradicsomban a zsidó és a keresztény kultúrkör „bűnbeesés”-történetét dolgozza fel, illetve a paradicsomból való elűzetést. Milton célja, hogy igazolja Isten akaratát az ember előtt, és hogy igazolja az eleve elrendeltség és a szabad akarat konfliktusát.

 

Orsz__g_Lili___narck__p_Kisl____1955.JPG
Ország Lili: Önarckép (Kislány fal előtt)

 

A Bábszínházban alkotók is a keresztény-zsidó kultúrkör vonzásában hozzák létre műveiket. Független, szabadon gondolkodó alkotóként akartak élni-alkotni, de a hivatalos művészeti életből kirekesztették őket, leprásokként tekintettek rájuk. A Bábszínházban alkotók „hagyatéka” megőrződött, egy-egy életmű, életút szerves részévé vált. Különös pillanat, hogy egybeláthatjuk ezeket a műveket (bábokat, festményeket, szobrokat, látványterveket), amelyek zsinórmértékké váltak, eszenciává, sőt mementóvá.

A Bábszínház közössége adott módot, lehetőséget számukra, hogy alkossanak, hogy egymásra figyeljenek, egymást bátorítva. A munkaidő letelte után alkotnak, tizenhatóráznak. Darabbér van, ezután jár a fizetség, szószoros értelemben éheznek, nyomorognak. Mintha nem a XX. század közepén élnének, hanem ötven-százévvel korábban.

 

Enteri__r_Orsz__g_Lili_festm__yeivel.jpg
Enteriőr Ország Lili festményeivel

 

Láthatjuk Misi Mókus figuráját is. Hogy írta Tersánszky: Vörös mókusnak vörös a farka. Ha fekete, akkor azt valami rossz varázslat okozza. Sokféle mókus él Vörösmókusországban, de van egy dolog, ami az összes itt lakóban közös: mindegyikük farka dús, loboncos és vörös. Misi mókus az egyetlen, aki fekete farokkal született, ki is közösítik. A kiállítás maga is varázslat, örömteli, mondhatnánk, ha nem tudnánk, milyen körülmények között születtek az alkotások.

Belső emigráció is volt ez a korszak, mintha hazátlanokként éltek volna itt, ezen a tájon, Budapesten. Bálint 1957-ben Párizsba emigrál, de később hazatér, Párizsban is hontalan, nem ismeri a nyelvet, nem tud kint gyökeret verni, mint később Rozsda, Reigl, Fiedler, Hantai, Sándorfi, sorolhatnánk.

Bebábozva címet adtuk írásunknak, de ezzel a kiállítással kiszabadultak, kiröppentek a művek a megkötöttségből és ez által a művészek is. Jó ötlet volt a rendkívüli tárlatot a Képzőművészeti Egyetem termeiben megrendezni, mert fontos, hogy a fiatal művészek lássák, milyen embertelen körülmények ellenére is, a művészet élt és él.

 


Főoldal

2020. március 28.
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Ütőér
Vári Fábián László tárcáiMolnár Krisztina Rita tárcái Bék Timur tárcáiKarácsonyi Zsolt tárcái
Versek
Both Balázs versei Lövétei Lázár László: FeketemunkaSzilágyi András verseiTompa Gábor versei
Prózák
Bene Zoltán: Isten, ítéletMárton László: HűKovács Dominik˗Kovács Viktor: Az Öles-Szüdi vonalLégrádi Gergely novellái
Drámák
Téblábolók, avagy eszetlenül váltjuk a rendszertCsík Mónika: Az ember tragédiája - Nyolc és feledik színDarvasi László: Karády zárkájaAcsai Roland: Farkasok
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum
Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA