Képzőművészet

 

 Kallo_Laszlo_kiallitasmegnyito_Edith.jpg
Péti Márton, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnökhelyettese, Kalló László
és Józsa Judit keramikus a megnyitón

 

Lázár Emese

 

Kalló László, a csendesen lázadó

 

Budapesten, a Kárpát-haza (Forrás) Galériában július 31-én, szerdán délután nyílt meg a székelyudvarhelyi képzőművész, a nem csupán szűk pátriájában, de annak határain túl is jól ismert Kalló László akvarellista kiállítása. Jólesett találkozni, beszélgetni, jó érzés volt látni, hogy sokan eljöttek az ünnepi megnyitóra. Számomra azért is volt különleges az esemény, mert – ötletadóként – kicsit magam is részese voltam annak, hogy a közismerten szerény Kalló Laci nevét csupa nagybetűvel hirdeti a plakát a Teréz körút 9. szám alatt.

 

 Kallo_Laszlo6.jpg
A plakát

 

Megérdemelten, mert – túlzás nélkül lehet állítani, hogy e pillanatban Kallónál kiválóbb erdélyi, székelyföldi akvarellista nincs. Székelyudvarhelyen született, ott tanult, ott él és dolgozik. Az 1970-ben induló művészeti iskolában olyan neves képzőművészektől tanult, mint Verestóy Árpád, Nagy György, Orbán Áron, Sepsi Árpád, Zsigmond Aranka. Tanítványa volt Bíró Gábor festőművésznek, és nem utolsó sorban Maszelka János festőművésznek, az udvarhelyiek máig kedvenc Maszi bácsijának, akinek, vallja, a legtöbbet köszönhet abban, hogy pályakezdését egyengette. Bár számos technikával (olaj, akrill, rézkarc stb.) barátkozott, végül a személyiségéhez leginkább passzoló akvarell mellett kötelezte el magát. A homoródszentmártoni alkotótábornak rendszeres résztvevője. Munkáit szülővárosában, több erdélyi városban (Székelykeresztúr, Gyergyószentmiklós, Kolozsvár stb.), Magyarországon (Debrecen, Eger, Kaposvár, Kiskőrös, Székesfehérvár, Pilisvörösvár, Mohács), de Olaszországban, a Mail art kiállításokon is bemutathatta már.  Alapítója a Paletta 5 alkotócsoportnak. Kalló nem harsány harcos, sokkal inkább csendes lázadó – egyéniségének esszenciája pedig ott ragyog a lágy színekben, a szinte légies ecsetvonásokban, amelyekkel életre kelti, megörökíti az omladozó, elhagyatott székely portákat, a düledező kerítésen áthajoló virágos bokrot, a buján zöldellő gesztenyefákat, a Homoród vizében aranyként csillogó napfényt, a hóval borított dombokat.

 
Kallo_Laszlo1.jpg
Pillanatkép a megnyitó közönségével

 

Kalló akvarelljei egy szelíd folyású patak kristálytiszta vizeként tükrözik vissza a szülőföldet, mementót állítva minden meglátott fának, bokornak, kertnek, háznak, kapunak, annak, ami mi tegnap még volt, ma már nincs. De Kalló László, a csendesen, de konokul lázadó képzőművész úgy mutatja meg az elmúlást, legyen szó őszbe csavarodott tájról, néptelen portáról, falusi utcáról, hogy a melankóliában elkeveri az időtlen szépséget.  Csendes, de határozott tiltakozás az övé, ami megnyilvánul a meg nem festett aszfaltban, villanyoszlopban, és felkiáltójelként jelen van a ma már csak az ő festményén élő erdőben. Kalló értékmentő, a szó legnemesebb értelmében. És, bár nem róla írt Kedei Zoltán festőművész az Üzent értünk Nagy-Homoród-mente című, 1979-es írásában, úgy gondolom, Kalló László művészete bizonyítottan teljesíti a négy évtizeddel ezelőtt megfogalmazottakat.

„Az idő végtelenségében elmosódnak a gyarló emberi cselekedetek, szétmállik minden a feledés vizében, mit önmaguk fölé emelkedni képtelen kicsinyes érdekek hoznak létre. De megmarad az igazi művészet, mely az el-elakadó szót is kimondja, mely a nehézségektől meg nem torpanók töretlen hitét sugallja. Megmarad és hirdeti századokon keresztül a táj szépségét – és az önmagukat küzdve alakító emberek szépbe szőtt hitét. A falu küldött, és üzent értünk a falu. Hogy az a művészet, amelyet képviselünk, hivatását maradéktalanul betölthesse. Érdemes tovább dolgoznunk ebben a hitben.” Aki homályos szeme tükrét megfürdetné a szépben, igazban, tisztában, mindenképp térjen be a Kárpát-haza Galériába. Hagyja az ajtó előtt a gondjait, csendesedjen el, nyissa ki lelkének ajtaját, és akkor bizton megérti, megérzi, miért hirdeti a plakát csupa nagybetűvel Kalló László nevét. A Nemzetstratégiai Kutatóintézet jóvoltából létrejött tárlat szeptember végéig látogatható.

 

A megnyitóról készült első képet Farkas Edith, a második kettőt Lázár Emese készítette.


 Főoldal

2019. augusztus 01.
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Hírek
Fehér Boldizsár kapta az idei Margó-díjat Két irodalmi Nobel-díjat jelentettek beMa kezdődik a Margó FesztiválSzabó T. Anna díjátadós estje Békéscsabán
Ütőér
Szív Ernő tárcáiSzálinger Balázs tárcái Sándor Zoltán tárcáiSzabó T. Anna tárcái
Versek
Végh Attila versei Vári Fábián László: Fogyó holdBíró József versei Sütő Csaba András prózaversei
Prózák
Temesi Ferenc: Méretségi vizslaKötter Tamás: BosszúvágyTóth Erzsébet: Én lettem volnaSzilasi László: Kései házasság
Kritikák
A tömeg- és a bolytársadalom veszélyeiLevelek a magyar hétköznapokrólMúlt(kút)ba merülés - Oláh András verseskötetéről Kárpátalja, a halott föld
Drámák
Darvasi László: Karády zárkájaAcsai Roland: Farkasok Pozsgai Zsolt: A SzellemúrnőGyőrei Zsolt – Schlachtovszky Csaba: Jácint pere
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum

Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA