Helyszíni tudósítások

 

 B__rka_3.JPG
Radnay Csilla, Visky András, Galambos Ádám

 

Koncz Tamás

 

A történetekből nem kell jól kijönni

 

Barakk-dramaturgia – Galambos Ádám beszélgetése Visky Andrással, 2017. április19. Petőfi Irodalmi Múzeum, Bártfay-terem

 

Nyomorult idő volt, jeges szél szórta az esőt, hisztérikus vénasszonyként rángatta esernyőmet. Az Astoriától araszoltam a Petőfi Irodalmi Múzeum felé – nem hittem, hogy sokan ilyen körülmények is között erőt vesznek magukon, és elmennek Visky András József Attila-díjas író, dramaturg és Galambos Ádám teológus asztali beszélgetésére.

A PIM Bártfay-termét mégis szinte megtöltötte a közönség, valószínűleg nem is annyira a meghirdetett téma – „a másodgenerációs 56-osság tapasztalatai” – hanem a író személye miatt. „Én nagyon szeretem Visky-t” – súgta lelkesen egy rég nem látott ismerős, miközben a hófehér szakállú, piros tornacipős szerző, mint afféle sportos próféta helyet foglalt Galambos mellett.

 

B__rka_1.JPG
Visky András és Galambos Ádám

 

Bár a beszélgetés papírforma szerint szorosan kapcsolódott 1956-hoz, gyorsan kiderült, hogy a forradalom, mint téma, nem lehet sablon. Ahogy Visky András mondta, ’56-nak sokféle, akár önellentmondásos oldala és értelmezése van. Példa lehet erre az író saját élettörténete is: 1957-es születésűként csak közvetett tapasztalatai lehettek az eseményről, azok viszont egész életére kihatottak. A román kommunista vezetés éppen a forradalom miatti ideológiai megtorlás részeként börtönözte be hat évre apját, a református lelkész Visky Ferencet – és ezért internálták anyját, Júliát is a román Bărăgan-alföldi táborba, ahol Visky András hat testvérével együtt felcseperedett. „Az én ötvenhatom? Nem, nekem nincs ötvenhatom. 1956 semmiképpen sem az én tulajdonom. Én lettem 1956-é, mindestül, fogantatásom pillanatában” – írta erről a szerző A megtorlás kegyelmében (Korunk, 2006, május).

A forradalmi fogantatás ugyanakkor nem jelenthet kisajátítást: Galambos Ádám kérdésére az író megjegyezte, számára érthetetlen, hogy az egyes 56-felfogások miért küzdenek ma is egymással, miért nem lehet politikai töltettől mentesen, konszenzus alapján beszélgetni az egyes narratívákról. Visky végül arra jutott, hogy a magyar társadalomnak egyszerűen nincs nyelve az 56-ról való tiszta beszédre, és ami ennél is aggasztóbb, nincs megtalált nyelve ahhoz sem, hogy kibeszélje saját traumáit.

És ez lett talán a beszélgetés legfontosabb felvetése. Ahogy az író fogalmazott: ha jól akarunk kérdezni, annak a szabadságról vagy a szabadság vágyáról kell szólnia – és ha igazi választ akarunk a saját magunknak, a múltunknak feltett kérdésekre, akkor nem szabad jól kijönni a történetből, akkor vállalni kell a felelősségünket

A társadalom szerinte azért maradhat a félelem foglya, mert vagy nyertesként akar kijönni a múlt feldolgozásából, vagy lapítva elmegy a feladat mellett. Az érintettek pedig saját érdemeit nagyítják fel vagy éppen a feltárt hibákat és bűnöket relativizálják – ami aztán kivédhetetlenül valamilyen politikai feszültséggel terhelt törzsi vitává fajul.

 Galambos Ádám arról is kérdezte Visky Andrást, hogy mit gondol a nyilvánosságra hozott irodalmi ügynökaktákról, például Szilágyi Domokos vagy Lászlóffy Aladár ügyéről. A drámaíró ennek kapcsán emlékeztetett, hogy a magyar és erdélyi kulturális élet – beleértve saját személyét – mennyire nem tud mit kezdeni azzal a ténnyel, ha egykori hőseikről kiderül, hogy rendszeresen súgtak a Securitaténak vagy az ÁVH-nak.

 

B__rka_2.JPG
Visky András és Galambos Ádám

 

„A napokban azzal keresett meg egy nyugat-európai kiadó, hogy vállalom-e, ha a verseim közös antológiában szerepelnek egy beszervezett és később leleplezett költő munkáival. Váratlanul ért a kérdés, azt éreztem, hogy egyfajta morális inkompetencián, valami mulasztáson kaptak” – mondta Visky, aki szerint ez is arra utal, hogy az árulás témája teljesen feldolgozatlan a kulturális közösségekben, annyira, hogy a tagok egyszerűen beszélni is képtelen róla objektívan, indulatok vagy mentegetőzés nélkül.

„Úgy alakult az életem, hogy elvétetett tőle a politikai értelemben vett árulás lehetősége” (...) „de amikor hallom, hogy minden tetten ért besúgó azzal magyarázta a részvételét, hogy ezzel megmentette az erdélyi kulturális életet, szinte már sajnálom, hogy engem nem szerveztek be” – jegyezte meg fanyarul Visky. Hozzátette, az irodalmi szövegek esetében valamivel jobb a helyzet, de az Esterházy-féle Javított kiadás recepcióján is látszott, hogy az újraírást, a feltárás kísérletét nem fogadja jól a szakma.

A beszélgetésen többször is szóba került a PIM pár teremmel arrébb berendezett kiállítása. A Lebomló tükrei az emlékezetnek, 1956 című tárlaton erdélyi írók, költők és művészek forradalommal kapcsolatos munkáit mutatják be. Visky András a maga részéről egy olyan képkeretet állít ki itt, amibe a róla szóló Securitate-jelentések, lehallgatott telefonbeszélgetések kivonatait tűzdelte. Az anyagot direkt nem szerkesztette, hogy ettől ne veszítse el hitelességét – és hogy ő maga se ússza meg életéről kapott külső képet. A román hatóságok bikkfanyelvén megfogalmazott, sokszor abszurd szövegek magukban is egy fikciós olvasatot adhatnak, de azért ott van bennük a valóság. Visky például maga is megdöbbent, ahogy visszaolvasta, milyen bántóan vagy meggondolatlanul fogalmazott egy-egy rögzített telefonbeszélgetésben.

A szerző és a moderátor közötti beszélgetéseket Radnay Csilla előadásai tagolták: a színésznő Visky András Júlia című monodrámájának részleteit olvasta fel, megidézve a szerző családjának internálótáborban töltött éveit, a kiűzetés időszakát.

 

B__rka_4.JPG
Radnay Csilla

 

A Júlia kapcsán aztán kisebb értelmezési vita bontakozott ki Galambos és Visky között – az író szerint eleve kérdéses a monodráma mint műfaj érvényessége, hiszen nézők nélkül a színész sem lép fel egyedül a színpadon, ahogy szöveg és befogadó, de imádkozó és Isten között is mindig dialógus zajlik. Másrészt, Visky arra is felhívta a figyelmet, hogy bár anyja emlékiratait használta ősszövegként a dráma írásakor, a végeredmény mégis csak róla, Visky Andrásról és az ő szavairól szól. Csak a saját hited vagy hitetlenséged hangján tudsz írni, beszélni, másén soha – mondta Visky.

Az író pontosan ebben látja az egyéni felelősséget, amikor a múltról, történelemről beszélünk: a feladat az, hogy közünk legyen és közünk maradjon a saját valóságunkhoz – csak a szabad beszéddel lehetünk önmagunk kortársai. Visky András ellenpéldaként a diktatúra szovjet projektjét említette, majd a konszolidált kádárizmust: a maguk félelmetes módján jól működő rendszerek voltak, mert konszenzuson alapultak, a résztvevők konszenzusán. A résztvevők pedig nem ismerték el saját kufárságukat vagy gyávaságukat, és gyakorlatilag nem tették meg azóta sem. „Megbocsátani csak annak lehet, aki beismeri a tetteit. Ha semmit sem ismerünk el, nem is irgalmaznak nekünk” – mondta Visky András.

A Bárka kérdésére az író azt is hangsúlyozta: fontos, hogy a történelem és a valóság értelmezését ne engedjük át másnak. Ha lemondunk erről, akkor az eseményeket a hatalom fogja értelmezni helyettünk, ami mindig a saját legitimációjára, a politikai emlékezet formálására használja fel a történteket – legyen szó akár egy forradalomról. Ha feladjuk ’56 értelmezésének szabadságát, akkor feladhatjuk másban is az egyéni látásmódhoz való jogot, és beindul a dominó, az ilyen önfeladás pedig manipulálhatóvá és traumatizálttá teszi a társadalom egészét.

 


Főoldal

2017. április 21.
Vissza
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Ütőér
Márton László tárcái Csehy Zoltán tárcái Lövétei Lázár László tárcái Kiss Judit Ágnes tárcái
Versek
Hartay Csaba verseiOláh András versei Csillag Tamás verseiBalázs K. Attila versei
Prózák
Lehetne rosszabbAbafáy-Deák-Csillag novellái Nagyanyám kalandjaiSoltész Béla novellái
Kritikák
Sötét jóslat„Az ember mindig cifrázza magát”Csodák, tálalva - Molnár Vilmos könyvéről Versküllők és verssávok héthatárán
Esszék, tanulmányok
Egy vonzó költői alkatArany János emlékkönyvi verseirőlNagy Gáspár autoreflexív beszédmódjaÚjraragasztott borítékok nyomában
Drámák
Acsai Roland: Farkasok Pozsgai Zsolt: A SzellemúrnőGyőrei Zsolt – Schlachtovszky Csaba: Jácint pereVörös István: Pisztoly az asztalon
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum

Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA