Emlékezés Nagy Gáspárra
A Nagy Gáspár Irodalmi és Művészeti Díj 2016-os átadójáról
Nagy Gáspár közel tíz éve nem jár közöttünk…
Családja, barátai, tisztelői ma sem felejtik, ma is számon tartják életművét, ahogy eddig is, minden évben – idén is jó hatvanan-hetvenen, az ország minden tájáról - számba veszik és összeszámolják a hűségeseket, emlékeznek Nagy Gáspár Nagy László írásának egy mondatára: „Barátaim! Itt az ideje, hogy összeszámoljuk a hűségeseket, a még nyitott lélekkel és emberi arccal tüntetőket.”
A vendégsereg, a kép közepén Bakos István,
Márkus Béla, Ablonczy László
Az Alapítvány a szellemi örökség fenntartása érdekében a bérbaltavári szülőházat emlékházzá alakított – amely állandó kiállításával része a Magyar Irodalmi Emlékházak egyesületének –, amely bemutatja a költő életének legfontosabb pillanatait, a folyóirat szerkesztőét, aki az indulás pillanatától szerkesztője volt a szellemében szuverén és szabad, a rendszerváltást megelőzően 1988-ban megjelent első független társadalmi, irodalmi, kritikai lapnak, a HITEL-nek, a pótolhatatlan szervezőét, az írószövetségi titkárét, s az eltávolítását követően az első közép-európai, autonóm, független magánalapítvány, a Bethlen Gábor Alapítvány egyik mozgatójáét.
Nagy Gáspár emléktábla a szülőházon
Az emlékház kulturális központként, alkotótáborok színhelyeként működik határon belüli és túli fiatalok, diákok számára, azzal a céllal, hogy az irodalmat, művészetet kedvelőknek, a nemzeti sorskérdések iránt nyitott és fogékony, azért felelősséget érzők számára értékmegőrző és közösségépítő programokat nyújtson, s megkísérelje ápolni azon olvasótáborok hagyományát, amelyek oly fontosak voltak a fiatal Nagy Gáspár életében. Ezen alkalmakkal kívánja az alapítvány felmutatni azt a költői életművet és értékrendet, amelyet Nagy Gáspár költészete képviselt. Ez az életmű és értékrend a tisztesség, bátorság, tehetség egymást erősítő példája a magyar irodalomban, amely a hazugság, cinizmus, árulás, nemzeti felelőtlenség, történelmi tudatzavar, erkölcsi nihilizmus ellen küzdve adott és ad ma is példát arra, hogy modernség és közösségi felelősség, hagyományok gazdag sokféleségéhez való kötődés és újítás, erkölcs és esztétikum nem zárják ki egymást, hanem hitelesítik azokat a művészetben. Személyisége, művészete tisztaságot sugároz és követel ma is.
Az emlékház fogadószobája
Az Alapítvány Nagy Gáspár életműve kapcsán az erkölcsi-szellemi képességeket, a tehetséget, hűséget, a bölcsességet kívánja felmutatni, mellyel a magyar szellemiség magasabb rendű céljaiért küzdött, s amely útmutató lehet mindazok számára, akik a közösség érdekében kifejtett alkotómunkát tekintik hivatásuknak. E célok szolgálatával kívánja elősegíteni a magyar kultúra, irodalom és a hozzá kapcsolódó társművészetek (képzőművészet, színház- és filmművészet, zene) értékeinek bemutatását, népszerűsítését, különös figyelemmel a XX. század második felétől kezdődően létrejött alkotásokra.
A könyvárus (Petrik Lőrinc) munkában
E célok és értékmegőrzés keretében idén harmadszor adták át a Nagy Gáspár Irodalmi és Művészeti Díjat. A díjat a Nagy Gáspár Alapítvány kezdeményezésére Budakeszi Város, Vasvár és Pannonhalma Önkormányzata, és a Hitel Szerkesztősége, Nagy Gáspár életének fontos színhelyének mai képviselői hozták létre azzal a céllal, hogy minden évben egy alkalommal, Nagy Gáspár költő május 4-i születésnapjához kötődően elismerje egy olyan alkotó teljesítményét, aki Nagy Gáspár költői-közéleti munkásságának szellemiségéhez kapcsolódóan kiemelkedő irodalmi, művészeti értéket hozott létre. A díjat olyan személy kaphatja, országhatároktól, állampolgárságtól függetlenül, aki szakmai, művészi alkotói tevékenységével és magánéleti példamutatásával képviseli, felmutatja és gyarapítja a magyarság irodalmi, művészeti értékeit. 2014-ben első alkalommal egy fiatal költő, a Hitel egyik szerkesztője, Falus Márton vehette át, tavaly pedig Tóth László, Dunaszerdahelyen élő költő, író és műfordító.
Az idei díjat a kuratórium a Kőszegen élő Mórocz Zsolt esszéírónak ítélte – a díjat Monostori Imre, a kuratórium elnöke, irodalomtörténész adta át –, Nagy Gáspár földijének, barátjának, költészete és szellemisége értő közvetítőjének, ha szabad ilyet mondaNI (esküszöm, a klaviatúra véletlenül váltott itt nagybetűre!), a díj hazakerült, a szülőföldre.
Monostori Imre elnök átadja a díjat Mórocz Zsolt esszéírónak
Mórocz Zsoltot Papp Endre kurátor, a Hitel felelős szerkesztője köszöntötte.
Papp Endre laudációjában kiemelte: „A móroczi írásmű mindenekelőtt kihívó: kiszámíthatatlan, formabontó, gyakran zavarba ejtőn tiszteletlen, metszően okos, olykor nyers, alkuképtelen és keményfejűen büszke. Egyszerre könnyed, elegáns, szellemes, szórakoztató és tájékozott, olvasott, elmélyült, szakmailag pontos, emelkedett és ironikus. Író és bölcselő libikókázik szövegeiben. (…) Keresi az ütközést a hamisnak érzett tekintéllyel, a hivatali pozícióból diktálttal szemben legalábbis bizalmatlan. Ösztöne azt súgja, körömszakadtáig védje személyes szellemi függetlenségét. Nos, ez az arisztokratikus vonás gondolkodói portréján: a szellem szolgálója kényes szuverenitására. Az önálló gondolat feladhatatlan igénye.”
Csikos Sándor, Mórocz Zsolt díjazott
és Papp Endre szerkesztő, laudátor
Olyan alkotó kapta a díjat, akivel ismerték és becsülték egymást. Nagy Gáspár még olvashatta Mórocz egyik meghatározó művét, A mÿ Lakó-Helyeink-et, Mórocz „szakrális kalauzát”, amely a mai magyar kultúrában párját ritkító mű, és a múltban is csak távolabbi rokonai akadnak: Hamvas Béla, Várkonyi Nándor egyes munkái, Szabó Zoltán Szerelmes földrajza... Igazi kuriózum, lelket és szellemet tápláló olvasmány. Nagy Gáspár ezeket a sorokat írta a könyv olvasásakor: „Nehezen szorítom a tollat, csak néhány sorban tudom megköszönni A mÿ Lakó-Helyeink okozta rendkívüli élményt. (Talán betegségemből is felgyógyít ez a "Szakrális kalauz" és szellemtörténet a la Vas vármegye!) Gyurácz Feri küldte meg a nyomdai levonatot s azonnal rávetettem magam; azon persze pironkodtam, hogy nevem, sőt versrészletem is bekerült a művedbe, de hát azon a tájon kóboroltam én is valaha. Továbbadom Csoóri Sándornak és Görömbei Andrásnak, hogy méltó-értő recenzenst találjanak a Hitelbe. Nekem most nincs terem (és főleg erőm), hogy erről az esszéfüzérről értekezzem, de meggyőződésem, hogy alapkönyv lesz annak is, aki azt a vidéket ismeri (ám csak felületesen), s annak is, aki Berzsenyiről, Faludi Ferencről, Ottlikról, Weöresről akar többet tudni. Persze leginkább a Te gondolkodásodról, tág horizontú kitekintésedről. Köszönet érte. Baráti öleléssel köszönt öreg invalidus földid, Nagy Gáspár, aki voltam.”
Mórocz Zsolt pedig híven őrzi ezt a barátságot és hűséget, a Nagy Gáspár-i életmű egyik legegyedibb ízű feldolgozója: „A versírás Nagy Gáspárnál teremtő aktus és erkölcsi ellenállás. Az ember égi (romolhatatlan) és földi (romlandó) képmásáról, az imago Deiről, illetve annak modernista torzulásáról, a homo politicusról beszél szinte mindig. A Szabadrabokról. Ismeretes, ezzel a címmel adta ki összegyűjtött verseit, mégpedig érezhetően gondos mérlegelést követően. Ennek ellenére sokáig mesterkéltnek éreztem a Janus–arcú (szabadrabok) kifejezést, holott tökéletesen érzékelteti azt a kettősséget, ami sokak közös sorsát jellemezte. A napi bajok, piszlicsáré ügyek, taktikus megalkuvások miatti gerinckopásra, morális próbatételekre gondolok, majd a (valódi) hívők esetében a szent rémületre Isten színe előtt, ahol jó esetben feloldódhat az ember, a Teremtőbe vetett bizalomban. Nagy Gáspár időnként belesemmisült az abszolútumba, ezért őrizhette meg (etikai) önmagát. Ha néhány szabatos kifejezéssel kellene jellemeznem költészetét, akkor hangsúlyosan szerepelne közöttük a szabadság és a kegyelem szó. A kettő egymást erősítve érvényes műve mellett sorsára – korai halála ellenére is –, már amennyiben azok szétválaszthatók egyáltalán.” (Mórocz Zsolt.: P.S. Nagy Gáspár)
A díj átadásán Csikos Sándor Jászai-díjas, Érdemes művész szavalta és elevenítette fel Nagy Gáspár verseit, értő és idéző erővel „testközelbe” hozva azokat a gondolatokat, érzéseket, amelyek máig tántorító erővel és emlékeztetően hatnak és hatottak.
