Helyszíni tudósítások

 

Szarka Károly

 

Ha nem tudsz írni, talán nem is akarsz

 

Nem volt jó tájfutó, de a tájfutás szerinte amúgy is hülyeség. Meghülyülni viszont csak kamaszkorban lehet, és ugyanez igaz a szerelemre is. Legalábbis Dragomán György szerint, aki fanatikusan főz, tíz éve süt kenyeret, de még mindig nem érzi annyira jónak magát, hogy szakácskönyvet írjon. Ami viszont az írást illeti, szívesen ad tanácsokat a fiataloknak a FISZ visegrádi táborában. Ő a harmadik nap „sztárvendége”, a negyedik, egyben utolsó délutánon pedig Markó Bélára figyelünk, aki a kötött formákról beszél: úgy gondolja, meg kell tanulnia őket a költőnek akkor is, ha szabadverset akar írni, mert formabontó is csak úgy lehet az ember, ha ismeri a formákat.

 

04_Szekeres_Nikolett__Dragom__y__rgy.jpgSzekeres Nikolett és Dragomán György

 

Vasárnapról hétfőre mérséklődik a hőség Visegrádon, hogy aztán kedden megint visszatérjen a kánikula. A párhuzam már nekem is eszembe jutott évekkel ezelőtt, de most is többen megjegyzik, hogy az írótábor olyan, mint egy fesztivál, és mintha egyre inkább olyan lenne: az egyik éjszaka például énekes-gitárosok sora váltja egymást a mikrofonnál, másnap a YouTube-diszkó szól reggelig, a díszvendégek fellépése előtt pedig rendszeres programmá válik Makai Máté, Mucha Attila és Urbán Bálint dallamos-üvöltözős trash-triójának minikoncertje. Sőt még a focilabda is előkerül, ami lelkes amatőrök izgalmas meccsét eredményezi, na meg a FISZ-elnök Kollár Árpád sérülését. A négy nap során a különböző szemináriumokban vendégelőadók egész hadserege fordul meg: Farkas Wellmann Éva és Szabó T. Anna a költőkhöz, Gimesi Dóra, Lanczkor Gábor és Nagy Koppány Zsolt a prózaírókhoz, Elekes Dóra a műfordítókhoz, Tompa Andrea a kritikusokhoz kap meghívást.

 

19_Tompa_Andrea___s_Szil__gyi__riuma.jpg
Tompa Andrea a kritikusoknál,

 

17_Farkas_Wellmann___va___s_So_riuma.jpg
Farkas Wellmann Éva a líraműhelyben vendégeskedik

 

Két közelmúltbeli sikerkönyv, a Fehér király és a Máglya szerzője, Dragomán György egészen gyakorlatias tanácsokkal érkezik a fiatal írók táborába a festői Mogyoróhegyre: elmondja, hogy az íráshoz kényelmes fotel kell, különben fájni fog a hátad. Reggel jó írni, kivéve, ha gyerekeid vannak, ha viszont nincsenek, nem biztos, hogy reggel ébren vagy. Ha nem megy, nem szabad a körülményekre hivatkozni, mert ha nem tudsz írni, talán nem is akarsz igazán. Írni amúgy bárhol lehet, nem csak otthon, hanem szállodában vagy repülőn is. Az íróknak pedig fordítaniuk is kellene, abból sokat lehet tanulni, és ha regényt szeretne írni valaki, először írjon novellát. Minden novella mögött kell lennie egy regény lehetőségének, mert a regények sokszor a novellákból nőnek ki, persze nem lehet minden novellát regénnyé bővíteni. A terjedelem korlátozása szintén hasznos lehet: ha úgy írunk, mintha csak hatezer karakter állna a rendelkezésünkre, meg lehet tanulni tömören fogalmazni.
Dragomán nagyjából félpercenként nevetteti meg a közönséget Szekeres Nikolett kérdéseire válaszolva, beszél például arról, hogy hiába nem látszik rajta, igenis nagy metálos volt, konkrétan Iron Maiden-rajongó, és hogy oktatóvideóról tanult meg úszni. Szeret nyelvet tanulni és főzni is – utóbbi azért is jó, mert lehetőséget biztosít a lazításra, szemben például a programozással, amit korábban szintén hobbiként művelt. Úgy gondolja, csak a szerelemről és halálról lehet írni, ő inkább utóbbiról szokott, illetve a diktatúrák foglalkoztatják, vagyis a hatalmi viszonyok, mivel szerinte minden emberi kapcsolat hatalmi viszony is egyben. Erdélyi magyarként volt „szerencséje” diktatúrában élni, és megtapasztalta, hogy abszurdak ugyan a szabályok, mégis működnek: aki betartja őket, azt nem viszik el… Íróként a családtól örökölt legendákból is merít, így egy festő barát gyanús halálából vagy a gettóból várandósan szabaduló nagymama történetéből – a mítoszokból regény lesz, a teljes igazság viszont soha nem derül ki.

 

05_Dragom__n_Gy__rgy.jpg
Dragomán György

 

Az idei FISZ-tábor kerekasztal-beszélgetésének témái a geneder-elméletek és a feminizmus. Antal Nikolett beszélget Kiss Noémival, Hermann Veronikával és Réz Annával a nemi szerepekhez társított elvárásokból adódó igazságtalanságokról és a feminizmushoz kapcsolódó negatív konnotációkról. Utóbbival kapcsolatban Hermann Veronika említi meg, hogy a feministákat harcos és leginkább frusztrált amazonoknak tartják, ami egy sztereotípia. Kiss Noémi úgy gondolja, egy igazságosabb világban nem is szabadna léteznie a feminizmusnak, Réz Anna szerint pedig akkor is ki lehet állni valami mellett, ha nem érint bennünket – erről szólna a szolidaritás. A feminizmusról a homoszexualitás felé terelődik a szó, Pilinszky és Nádasdy Ádám révén felmerül a kérdés, hogy lehet-e valaki katolikus és meleg egyszerre, a válasz viszont elég egyértelmű: ha van átfedés a két halmaz között, természetesen lehet.

Az utolsó tábori nap vendége Markó Béla, költő, író és politikus, Románia egykori miniszterelnök-helyettese, aki politikáról keveset, költészetről annál többet mesél. A moderátor éppen az az irodalomtörténész és Bárka-főszerkesztő Elek Tibor, aki a Markó-életművet tekintve a legfelkészültebb, bár megemlíti, neki sincs könnyű dolga: az ősszel megjelent monográfia óta az erdélyi költő három újabb kötettel jelentkezett. A költői termékenységgel kapcsolatban Markó megjegyzi, hogy nála a versírás nem ünnepi pillanat, noha ihletett, valóságon kívüli állapotnak gondoljuk, ami nem hasonlítható a prózaíró rutinmunkájához, az ő tollából mégis hetente több vers születik, amolyan versnapló jelleggel, pillanatnyi közérzete lenyomataként. Tudja, hogy közhely, de azért elismétli: az írás egy életforma, akárcsak a festés, és szerinte nincsenek vasárnapi írók vagy festők. Hiányérzete van, ha néhány napig nem ír.

 

21_Mark___B__la___s_Elek_Tibor.jpg
Markó Béla és Elek Tibor

 

Mivel a szonett az egyik kedvenc versformája, Elek Tibor erről is faggatja. Markó fiatalon úgy gondolta, a poéta feladata a formabontás, később viszont kihívás lett számára a kötött forma, így kezdett el szonettet, illetve haikut írni. A fiataloknak is tanítaná a klasszikus formákat, még akkor is, ha lázadnának ellene – nem árt tudni ugyanis, mi ellen lázadunk. Tizennégy sorban megfogalmazni valamit mérnöki munkának is gondolja: lehetne az adott vers tizenhárom vagy tizenöt soros is, de éppen ez a kihívás benne. Ír szonettet festményekhez is, és itt jön Elek Tibor újabb kérdése: kell-e ismernünk a festményt, hogy érhessük, élvezhessük a verset. Markó szerint nem, mint ahogy az író élettényeinek ismerete nélkül is lehet érvényes egy igazán jó szöveg, minden más csak többletinformáció. A politika csak a beszélgetés mellékszála, de Markó azért elmondja, szerinte egy értelmiséginek kötelessége véleményt mondani, még akkor is, ha nem versben, hanem például esszében teszi meg.

 

26_Gondos_M__ria_Magdolna___s_rsolya.jpg
Gondos Mária Magdolna és Láng Orsolya

 

Az, hogy az utolsó esti könyvbemutatók és felolvasások maratoni hosszúságúra sikerülnek, modoros kijelentés volna. Nyolc óra magasságában kezdődik a műsor és hajnali kettőkor ér véget – ilyet valószínűleg a még nálam rutinosabb FISZ-táborozók sem láttak-hallottak soha. A szervezőket hibáztatni viszont igazságtalanság volna, mert a korábbi napok programjai lazán és gördülékenyen zajlottak. A csúszás lehetősége mindig benne van a pakliban, a szabad felolvasás pedig eleve magában hordozza a végtelenség veszélyét. Először Gondos Mária Magdolna mutatja be Láng Orsolya kötetét, majd Szőllőssy Balázs beszélget Kalapos Éva Veronikával új könyvéről, utóbbi szerző aztán sanzonokat is énekel Hermann Zoltán gitárjátékával kísérve, majd a FISZ alkotói pályázatának egyik zsűritagja, Kabai Lóránt mutatja be a műveikből felolvasó győzteseket.

 

27_Kalapos___va_Veroinka___s_Sal__zs.jpg
Kalapos Éva Veronika és Szőllősy Balázs

 

Színpadra lépnek a lengyel-magyar fordítói workshop résztvevői is, végül szabad felolvasás következik többek között a kilencéves Csehy Flóra gyöngyszemeivel és Pataki Viktor Latinovits-stílusban előadott Kollár-szövegeivel, hogy aztán az utóbbi évtizedek és a jelen slágerei szóljanak nagyon sokáig. Jó, hogy vége. Kár, hogy vége.


k__z__ns__g.jpg

 

Átverni az olvasót

 

Lassan több lesz a jegyzetfüzettel, laptoppal, fényképezőgéppel vagy kamerával felszerelkezett tudósító a FISZ-táborban, mint ahányan részt vesznek a műhelymunkában.  Utóbbi csoport utánpótlása azonban állandó, idén is rengeteg tizenhat és negyven év közötti fiatal író jelenik meg Visegrádon. Visszatérő sajtómunkásként próbálom magam valahova középre belőni: ha nem is veterán, de mindenképpen rutinos táborozó vagyok.

Akár le is tudnék már mondani a táborozás nehézségeiről, örömeiről viszont már nehezebben. Mert mindig ugyanaz történik, csak mindig máshogy. Pedig amikor néhány napja Ayhan Gökhan kolléga megkérdezte, mit fogok csinálni negyvenévesen, nem vágtam rá rögtön, hogy ugyanezt. A távoli jövő helyett viszont a jelenre koncentrálok. Idén Bartis Attila, Csehy Zoltán, Gerevich András, Hermann Zoltán, Sopotnik Zoltán és Szilágyi Zsófia vezetik a különböző (líra, próza, kritika, műfordítás) szemináriumokat, ha lesz időm, benézek valamelyikre, ahogy elvétve szoktam, bár a tudósítóknak ez sosem kötelező. És másoknak sem – a FISZ-tábort többek között lazasága miatt szeretem.

 

Bartis_Attila_pr__zam__helye.jpg
Bartis Attila prózaműhelye

 

A Visegrádra tartó buszt éppen elérem, a kánikula könyörtelen, az utazás előtti és megérkezés utáni zuhany egyáltalán nem frissít fel. Kezdésként Szilasi László fellépésébe hallgatok bele. Vass Norbert kérdez, elsősorban A harmadik híd című könyvről, annak születéséről, németre fordításáról és filmadaptációjáról, de szóba jön az író betegsége is.

 

Szilasi_L__szl_____s_Vass_Norbert.jpg
Szilasi László és Vass Norbert

 

Szilasi és a vacsora után a FISZ-könyvek bemutatója következik, az időpontból és a friss kötetek mennyiségéből adódóan a program az éjszakába nyúlik. Az asztal körül a moderátor, Szőllőssy Balázs mellett Antal Nikolett, Dobás Kata és Tóth-Czifra Júlia foglal helyet és elemzi Fekete Anna, Juhász Tibor, Bödecs László és Szendi Nóra könyveit, utóbbi szerző mindezek után fel is olvas, ahogy később Farkas Arnold Levente, Kiss László és Horváth Benji is.

A második nap programkínálata valamivel szellősebb. Először Makai Máté, Mucha Attila és Urbán Bálint triója zenél, utóbbi sakálüvöltés-szerű énekhangja egyszerre borzolja a kedélyeket és csal mosolyt az arcokra, a délután sztárja azonban Péterfy Gergely, akit Patócs László faggat sikerkönyvéről, a Kitömött barbárról. A regényről mindenki elmondott már mindent, kritikák és interjúk tömkelege született és születik meg, mégis érdekes újra összerakni, mitől lesz sláger a sláger. Tavaly a könyvet az év könyveként harangozta be több fórum, tetszetős a borító, hozzájárult a sikerhez a fizetett és aktív Facebook-marketing az olvasók beküldött fotóival (éppen nyár volt, sokan vitték a nyaralásukra olvasni), jött egy Aegon-díj, ráadásul a politikai értelmezés is segített.

Péterfy természetes őszinteséggel árulja el, hogy nem szeretett volna semmiféle „politikai izét” képviselni, mégsem volt ellenére, hogy a közéleti témájú beszélgetések során a könyv felé terelje a figyelmet. A marketing persze nem minden, kellett a jó témaválasztás is, Kazinczy Ferenc és Angelo Soliman barátsága, vagyis egy ismert figurához kapcsolódó ismeretlen történet, és az ezzel járó többéves kutatómunka. Ez volt Péterfy doktori disszertációjának témája, de a kutatás után kellett egy hosszú, többéves szünet is, hogy megfelelő távolságból tekinthessen vissza a történetre. A szerző arról is beszél, hogyan kell „átverni” az olvasót: az elbeszélőknek egy képzeletbeli castingot tartott, sok időbe telt, mire megtalálta a megfelelő hangot, ez pedig végül Török Sophié lett, egy megtört özvegyé, aki kellőképpen szomorú és hisztérikus ahhoz, hogy tökéletes elbeszélő legyen.

 

Pat__cs_L__szl_____s_P__terfy_ergely.jpg
Patócs László és Péterfy Gergely

 

Patócs megkérdezi, vajon miért mindig férfiak kapják az Aegon-díjat, és itt egy mellékszál indul a beszélgetésben: Péterfy a skandináv országokban alkalmazott női kvóta feltétlen híve, mások a pozitív diszkrimináció esetleges negatív hatásai ellen érvelnek, és felmerül a kérdés, hogy az írók közül egyáltalán milyen arányban fordulnak elő a nők. Statisztika senkinek nem áll rendelkezésére, legalábbis ami a magyar irodalom egészét illeti, azt viszont megtudjuk, hogy a Fiatal Írók Szövetségének negyven százaléka nő, ezt az információt pedig a férfi többség is tapssal díjazza. Ezek után nem tudom megállni, hogy megvizsgáljam a nemek arányát a Szépirodalmi Figyelő különleges szakács-lapszámában: itt már szembetűnőbb a férfiuralom.

A folyóiratból is két férfiember, Király Farkas és a FISZ-elnök Kollár Árpád olvas fel, miközben a tábortűznél Mucha Attila főz remek közösségi lecsót. A talpalávalót a táborba visszajáró Ozmo zenekar szolgáltatja, aztán Szekeres Nikolett áll a dj-pult mögé. Végre egy nő, és végre elhangzik a Megalázó, durva szerelem az Európa Kiadótól, meg a Brék a Neurotictól. Nélkülük a FISZ-tábor nem lenne FISZ-tábor, és mintha már írtam volna le valami hasonlót – mégis veterán lennék?

 


Főoldal  

2015. július 21.
Vári Fábián László tárcáiMolnár Krisztina Rita tárcái Bék Timur tárcáiKarácsonyi Zsolt tárcái
Ternyila Pál: 21Farkas Arnold Levente: latin betűkBíró József verseiSzijj Ferenc versei
Döme Barbara: Angyal a pincébőlOláh András: MulasztásainkEgressy Zoltán: És a te kis szobádFehér Csenge: Éhezik a test
Maruszki Balázs: Vasember fiaiTéblábolók, avagy eszetlenül váltjuk a rendszertCsík Mónika: Az ember tragédiája - Nyolc és feledik színDarvasi László: Karády zárkája
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumProgramokFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA