Takács Miklós, Szekeres Melinda, Erős Ferenc, György Péter
Szarka Károly
Amikor a művészet a tudománnyal flörtöl
KULTOK, Debrecen, 2015. április 10–11.
Egy ideje már szemezek a József Attila Kör és a KULTer.hu által közösen megrendezett, az során egyre fontosabb eseménnyé váló KULTOKkal. Idén végre meggyőzött az irodalomtudomány határainak feszegetése, a különböző társadalom- és természettudományos diszciplínák felé történő nyitás, illetve néhány, a Debreceni Költészeti Fesztivál programsorozatába ágyazott est. És meggyőztek azok a már-már emblematikusnak számító babzsákok is, amik egy kicsit elviselhetőbbé teszik a fél vagy egész napos üldögélést – mert kéttucatnyi előadást végighallgatni még a rutinos konferencialátogatók számára is megerőltető. Ráadásul tavasz van, ilyenkor jó utazni, így aztán a kicsit még hűvös, kicsit még felhős, de már reményt keltően napsütéses áprilisi reggelen felszállok a Debrecen felé tartó vonatra, hogy szem- és fültanúja legyek irodalom és mindenféle tudományterületek kétnapos flörtölésének.
Közepesen hosszú utazás, rövid séta, a barátságos és jól felszerelt szállás elfoglalása, valamint a környék vendéglátóegységeinek felfedezése után kora délután megtelnek a MODEM (Modern és Kortárs Művészeti Központ) multimédia termének széksorai. György Péter nyitja meg a tanácskozást, melynek alcíme Irodalom és interdiszciplinaritás. Ahogy megnyitóbeszédéből és későbbi hozzászólásaiból is kiderül, az esztéta egy másik generáció tagjaként hol értetlenkedve, hol aggódva és kétségbeesve figyeli az utóbbi évek, évtizedek felgyorsult változásait, a bloggerből íróvá és a slammerből költővé válás folyamatát, az alkotás helyébe lépő közlésvágyat, a lájkokért vívott harcot és a végtelen kommentháborúkat – egyáltalán a digitális térhódítással járó, néha ijesztőnek tűnő jelenségeket.
György Péter
Leszögezi, hogy mostanra megszűnt az irodalom mögötti egységes infrastruktúra, új nyelvezet alakult ki, más, irodalomon kívüli szempontok is befolyásolják az írást. Megemlíti a fiatal írók közül Bartók Imrét, akit hiába tisztel és szeret, regényeinek olvasása komoly erőfeszítést jelent számára, mert nem érti azt a világot, amiben ezek a szövegek megszülettek. És – ha már Debrecenben vagyunk – megemlíti a debreceni illetőségű Borbély Szilárdot is, aki szerinte átvehette volna a magyar irodalomban Ady helyét, ha nem lett volna tudatában maga is, hogy az az írói, költői szerep, amely Adyé volt, többé már nem létezik a magyar irodalomban.
A megnyitó közönsége
A maratoni hosszúságú, de az időkorlátokat példásan betartó, L. Varga Péter elnöklésével zajló kora- és késődélutáni szekciók előadásai a legkülönbözőbb témákat vetik fel. Valamennyire a megnyitóhoz kapcsolódik Braun Barna előadása: Kittler gondolataiból kiindulva új írási és olvasási gyakorlatokról, a közegek, médiumok szerepének felértékelődéséről, az eddig használatos fogalmak értelmetlenné válásáról beszél. Ezek a gondolatok, bár nem újak, a nap folyamán vissza-visszatérnek, és különböző irányba kanyarodnak: vannak, akik a papír alapú irodalom és vele együtt a nemzeti kultúra eltűnését vizionálják, mások szerint viszont nem szabad túl nagy jelentőséget tulajdonítani a digitális forradalommal bekövetkező változásoknak.
Braun Barna
Élvezettel hallgatom azokat az előadásokat, amelyek a marketing vagy éppen a jogtudomány felől közelítik az irodalmat. Kripkó Edit például úgy beszél a 4 P-ről, vagyis a termékről (product), az árról (price), a helyről (place) és a promócióról (promotion), mintha marketing szemináriumot tartana egy közgazdaságtudományi egyetemen. Prezentációjának kiindulópontja a nagy múltra visszatekintő francia Goncourt irodalmi díj, amely mindössze egy tíz euró csekkel jár ugyan, ezt az összeget pedig még idehaza is bárki megmosolyogná, a díjátadó körüli felhajtás azonban mégis hoz a konyhára, jelentősen megnövelve az eladott példányszámokat.
A lényeg azonban a könyv termékként való kezelése, és ez a gondolat hiába számít eretnekségnek a mélyen magába zárkózó kortárs irodalmi közegben, az állami támogatásoktól való függés és a fent említett írási és olvasási szokások megváltozásának korában igenis elgondolkodtató. Irodalom és jog kapcsolata pedig azért válik váratlanul érdekessé a számunkra, mert Nagy Tamás olyan szövegeket hoz nekünk, amelyekről elsőre nehéz megállapítani, hogy vaskos iróniával operáló novellákról vagy száraz jogi szövegekről van-e szó. Mint kiderül, utóbbiakról, pedig Örkény jogosítványkérelmének elutasítása vagy Hajnóczy részegen elkövetett rendbontásának jegyzőkönyve tényleg olvasható akár szépirodalomként is.
A szekciókat követően izgalmas kerekasztal-beszélgetés zajlik Takács Miklós moderálásával, amelyben a vendégek, Szekeres Melinda, Erős Ferenc és György Péter sokféle, az irodalomnak a szocializációban és az emlékezésben betöltött szerepéhez kapcsolódó témát érintenek. Ezek közül talán a generációs retorikákról való elmélkedés érdemli ki a legnagyobb figyelmet. Egyetértés alakul ki abban, hogy nincs értelme X-, Y- vagy Z-generációkról beszélni, mint ahogy SMS- vagy a Facebook-generációról sem. György Péter ezen a ponton megemlíti, hogy egy nyelvész ismerőse az SMS-ezés elterjedésével bekövetkező nyelvromlásról kezdett el tanulmányt írni, és mire végzett vele, ez a kommunikációs forma ki is ment a divatból…
Elhangzik, hogy a mai, sajátos értékrenddel, szimbólumrendszerrel és nyelvezettel rendelkező, úgynevezett popkulturális generációk tagjai – szemben a történeti generációk tagjaival – nem tudnak egy-egy eszme köré rendeződni, virtuálisan jönnek létre, és az egyes szubkultúrák képviselői (Szekeres Melinda az emo-jelenséget hozza példaként) valódi aktivitás híján saját életükből szorulnak ki. Nehéz nem egyetérteni ezzel a megállapítással, bár nincs túl sok idő gondolkodni: az első nap második beszélgetése Vass Norbert vezetésével, valamint Frecska Ede, Gajdos Ágoston és Kubiszyn Viktor vendégszereplésével a megváltozott tudatállapotok irodalmi hatásairól szól, és ugyancsak leköti azokat, akik még képesek koncentrálni.
Frecska Ede előadása
Azon túl, hogy szóba jön Charles Baudelaire, Csáth Géza, Aldous Huxley, Jack Kerouac és William S. Burroughs kapcsolata a különböző szerekkel, Frecska felhívja a figyelmet arra a tényre is, hogy az irodalom ihletője sokkal inkább a depresszió, Kubiszyn pedig leszögezi, hogy kizárólag a drogok hatására senki sem lesz tehetségesebb – a művészek a legtöbbször nem az alkotás érdekében nyúlnak az alkoholhoz vagy a kábítószerekhez. Szóba jön az is, hogy a „civilizált” országok diszkóiban fogyasztott szintetikus szerek mennyire távol állnak a keleti, sámáni kultúrák tudatmódosítóitól, zárásként pedig kapunk néhány valóban szép gondolatot: a művészet szakrális dolog, az olvasás pedig nem fogyasztás, hanem rítus. Gajdos szerint olvasás közben is elérhető a módosult tudatállapot, és tulajdonképpen ez volna a katarzis, míg Kubiszyn kijelenti, hogy a művészet azért van, hogy találkozzunk önmagunkkal.
A bájosan szocreál Lilla Bárban elfogyasztott vacsora után a kontAktus zenekar koncertje és a Debreceni Slam Poetry Verseny döntője egészíti ki a programot. A téma adott (bölcsészek és informatikusok ellentéte), nagyrészt helyi slammerek erősen hullámzó produkcióit látjuk-halljuk, előttük vendégszerepel Kemény Zsófi, aki később beül zsűrizni a KULTOK fáradhatatlan főszervezője, Áfra János, valamint a debreceni slam-versenyek szíve-lelke, Hepp Iván mellé. Zsűritagok a közönségből is jelentkezhetnek – így tesz például Braun Barna, aki aztán kiérdemli a slam poetry Puzsér Róbertje címet, és zajlik a találgatás, hogy a műfaj kritikusaként vajon mikor foglalják slam-be a nevét, vagy ő maga mikor áll színpadra és ragad mikrofont. A versenyt végül Asbóth Balázs (a helyiek számára csak Asy) nyeri, sokadszorra bizonyítva, hogy ezen a színtéren a szöveg mellett valóban számít az előadói tehetség is.
Az éjfélig elhúzódó rendezvény és a még tovább tartó beszélgetések után a többség azért valahogy összeszedi magát, hogy a következő napon is végighallgasson legalább néhányat a konferencia előadásai közül. A témák sokszínűsége ezt a napot is meghatározza, Csehy Zoltán és Németh Zoltán elnökök délelőtti és délutáni szekcióiba is sok minden belefér. A délelőtt egy része a Darwinoké: Horváth Mária a darwini evolúcióelmélet oldaláról közelíti meg a történetmondást, mint a természetes szelekció eredményét, Turcsányi Réka Mária pedig egy másik Darwin, a jól ismert Charles kevésbé ismert nagyapja, Erasmus Darwin munkásságába vezet be minket.
Csehy Zoltán
Az evolúcióelméletet megalapozó tudós-költő úgy gondolta, a természettudományok és a művészetek nem állnak távol egymástól. Ez az állítás – ahogy a konferencia két napja is bizonyítja – egyáltalán nem ördögtől való, már csak azért sem, mert egy metafora vagy egy hasonlat megfogalmazásához ugyanúgy logikára van szükség, ahogy egy másodfokú egyenlet megoldásához vagy a rendszertani kategóriákban való eligazodáshoz. De az is biztos, hogy fizikai vagy éppen biológiai témájú költeményeivel Erasmus Darwin megelőzte a korát: kevesen foglalták versbe a növények szerelmét a 18. században.
Juhász Tamásnak egy fiktív lényről, az Idegenről szóló prezentációjával a középiskolai biológiaórákig repíti vissza a hallgatóságot, és ahogy előző nap Nagy Tamás jogi szövegeinek irodalmi olvasatán merenghettünk, itt az Alien-regények fajleírásainak tudományosságán gondolkodhatunk el. Aztán ott van még Németh Zoltán testpoétikáról szóló előadása, amelyben az emberi test határain túlmutató költészetről, ember és gép, ember és állat, illetve ember és növény viszonyairól, torz testképekről és az ezekkel párhuzamos bizarr nyelvi konstrukciókról értekezik, a fiatal kortárs írók közül kiemelve Áfra János, Bartók Imre, Krusovszky Dénes és Nemes Z. Márió szövegeit.
Hallgatók
Délután Magolcsay Nagy Gábor (akitől később vizuális költészeti bemutatót is kapunk) egy különleges versformát mutat be: a logo-mandala körkörösen, tengelyek mentén elhelyezkedő, sokszor szimmetrikus, visszafelé is olvasható szavakból álló költemény, lényege pedig a többféle olvasási lehetőség. Ahogy Magolcsay tapasztalja, a gyerekek, vagy általában az olvasók elbizonytalanodnak, ha lírai szövegekkel kapcsolatos gondolataikról kell beszélniük, mivel érteni szeretnék őket, és kudarcként élik meg, ha ez nem sikerül. A logo-mandalákat nem kell mindenáron megérteni, a szavak mindenféle jelentésrétegüktől megfosztva állnak előttünk, és nem illeszkednek egy megfejtésre váró kódrendszerbe.
A KULTOK záróeseményére, a Rimetria összművészeti produkció költészetnapi bemutatójára a konferencia résztvevői mellett mások is kíváncsiak. Áfra János olvassa fel saját verseit, Szőr Zoltán zenél, Debity Boglárka, Gyöngy Dániel és Turchányi Zsófi táncol. Versszínház és táncszínház egyszerre, méltó végszava a hangulatos, színvonalas, jól szervezett és gördülékenyen zajló konferenciának.
Áfra János és Vékony Zsolt
Utána viszont – sajnos – többfelé szakad a társaság. Néhányan belepillantunk, hogyan is készülnek Debrecenben az „Almás pite”, a „Fény”, a „Juci”, a „Kacsa” és a „Tüske” fantázianevet viselő italok, sőt én a másnapi hazaindulás előtt még egy halászlével is megpróbálkozom. Közben kitavaszodik, sőt egy kicsit olyan, mintha nyár lenne, a villanyoszlopokon pedig még ott lógnak a Költészet Napja alkalmából kiragasztott versek. Hirtelen egyetlen indokot sem tudnék mondani, ami miatt ne érte volna meg a cívisvárosba utazni.
