Beszédes István, Fekete J. József

Szabó Tibor
Lemosakodni a ragacsostól
(Kortárs magyar írók a Vajdaságból, irodalmi est, 2007. október 25.)

Egy összeszokott csapat önjáró estje a megyei könyvtár kisebbik előadótermében október 25-én. Átjön a produkción a közös rutin nyugalma, hogy a vendégek ismerik egymás reakcióit, gesztusait. A magabiztosság adja a rangját a Kortárs magyar írók a Vajdaságból című felolvasóestnek. Beszédes István költő (drámaíró, szerkesztő), Deák Ferenc író, valamint Fekete J. József irodalomtörténész, kritikus a Bárka vendégei.
Elek Tibor nyitja a programot, és azzal, hogy most nem ő fog moderálni, mert akad alkalmasabb, megfelelőbb személy a házigazdai szerepre, ha nem is házi, de alkalmas, a vajdasági kortárs magyar irodalom avatott ismerője, Fekete J. József. Főszerkesztőnk feladata így ezúttal arra korlátozódik, hogy bemutassa az est vezetőjét, méltassa munkásságát. Fekete J. tanulmány- és esszéköteteiről beszél Elek Tibor, a kánonfüggetlen kritikusi pozícióról, meg arról, hogy a mostani vendég-házigazda mindent elolvas, mármint képes rá, hogy figyelemmel kísérje a kortárs magyar irodalmat egészlegesen (és tényleg meglepő, hogy Fekete J. József szinte minden jelentősebb irodalmi lapban rendszeresen publikál recenziókat, kritikákat, havonta sokat, óriási teljesítmény, nehéz is elgondolni, hogyan bírja szusszal).
Miután megkapja a szót, Fekete J. egy kompakt előadást kanyarít a vajdasági magyar irodalom témája köré, áttekintést ad, értékel, elemez itt-ott, jó az egész, az ottani irodalmi élet sokféle szereplőjéről, körülményéről beszél, de senkiről/semmiről nem túl hosszan, nem vész el a részletekben, arányos, lendületes élő szöveg, nagyon élvezem. A Fórum Kiadó korábbi és mostani szerepéről, a Híd című folyóirat sorsáról, a Symposion mutációiról és a lapváltozatok körül dolgozó alkotói nemzedékekről hallunk főleg. Beleszövi előadásába Deák Ferenc pályájának főbb állomásait, laudálja a Beszédes István által alapított és vezetett zEtna.org című online irodalmi olvasótermet. Mostanában már ritkán ír a vajdasági irodalomról, mondja, nem nagyon talál olyat, ami számára érdekes lenne (félreérthető kijelentés, Elek Tibor a végén vissza is kérdez rá, akkor derül ki, nem a vajdasági irodalom (mint olyan) teljesítménye az érdektelen, hanem az ott uralkodó ízlésirányok másfélék, mint amit ő szeretni szokott, de akiket fontosnak tart, azokról, persze, továbbra is ír).
Aztán beszélgetés. Először Beszédes Istvánt kérdezi Fekete J. A zEtnáról. Az online lapról és a kiadóról. Olvasóteremnek nevezi Beszédes a portált. Nem lapszámaik vannak, inkább sorozataik, mivel nem egyszerre kerülnek fel az anyagok, hanem tematikus terminusok vannak, egy folyamat, amelyben az adott blokk összeáll, sokszor már egymásra is reflektáló szövegekkel. Majd a zEtna legendáját magyarázza, mutatja. Hogy miért válhatott annyira jelentőssé az első időszakban (1999-ben indult). Fiatalosság, frissesség, bátorság jellemezte, kialakult körülötte egy szellemi műhely azokból, akik nem akartak, vagy nem tudtak a Híd szerzői körébe tartozni, akik nem a Symposionban gondolkodtak. Irodalmi partizánkodás volt, mondja Beszédes, és hozzáteszi, hogy megfelelő pillanatban indultak, alig volt akkor még hasonló kezdeményezés. Komoly látogatottságot tudtak produkálni, és ami ennél fontosabb: az alkotóknak inspiráló erőt adott az, hogy szellemi mozgás volt a zEtnában. Három évvel később indult a kiadó. Beszédes azt mondja, ezzel egy időben lassult le a portál, veszített valamennyit a jelentőségéből, de nem a kiadó miatt. Megváltozott a világ, amelyben működött az online lap. A kiadó meg háttér nélkül, hagyományok nélkül is jó könyveket kezdett produkálni, fontos kéziratokból vállalható kötetek, csurranó-cseppenő pályázati pénzek, és a nagy találmány (nem új ugyan, de ma alig alkalmazzák): előfizetőket gyűjtenek a könyvekhez. 1500-as példányszámban kortárs irodalmi kötet egy apró kiadótól a Vajdaságban. Aki ismeri valamennyire a honi kortárs könyvészet példányszám adatait, az tudja, mekkora dolog ez. Miközben, panaszkodik a vendég, a terjesztés náluk is megoldatlan, megoldhatatlan, mert nincsenek elárusítóhelyek, nehéz eljuttatni a könyveket az olvasóhoz. Látszik, hogy szívügye a zEtna Kiadó, büszkén mondja, hogy kínosan ügyelnek a könyvkiadás régi szabályainak betartására, a pontosságra, az ízlésességre, a kettős korrektúrázásra, olyasmikre, amikkel ma már sokszor a nagy kiadóházak sem foglalkoznak.
Drámaírás, drámaírói szereplehetőségek Tito Jugoszláviájában. Fekete J. József Deák Ferencet kérdezi színpadi szerzői pályájának fordulópontjairól. És a kérdezett jókedvűen, el-elkalandozva mesél a 60-as végi, hetvenes évekbeli jugó kultúrpolitikáról, drámaírói indulásáról, az Áfonyák című darab szakmai és közönségsikeréről (ugyanezt a művet az akkori hatalmasságok ellenségesen fogadták). Hogy attól kezdve szemmel tartották. És hogy témájává lett a szocializmus mint nem élhető világ. Légszomj című drámájában, mondja Deák, azt a fuldoklást jelenítette meg, amelyet a személyes életterekbe behatoló állami, állambiztonsági intézkedések hoztak létre Jugoszláviában. (Tito egy-egy, a polgárok vagyoni helyzetét vizsgáló, a tisztességtelen haszonszerzést kiszűrni, megbüntetni hivatott bizottság felállítását követelte a tagállamoktól. Ha jól értettem Deák Ferencet, ilyen végül csak Szerbiában kezdett működni, és ott sem a valódi feladatát látta el, inkább eszköz lett a hatalom kezében, a politikailag nem megbízható polgárok meghurcolásának eszköze. Deák elbeszélése alapján az Amerika-ellenes tevékenységet vizsgáló bizottságéhoz hasonló kép rajzolódott ki előttem.) A drámából később film készült, ami egy félreértésnek köszönhetően fesztiválra kerülhetett, bemutatták, óriási botrányt okozva. Tito pedig száműzte Deákot az ő Jugoszláviájából, Guineai nagykövetnek nevezve ki a drámaírót. Abszurd. Egyébként az afrikai élményeiről is felszabadultan mesél a vendég, arra legbüszkébb, hogy életben maradt, és különben is, sok érdekes, hasznos dolgott tanult Guineában, meg találkozott George Bush-sal, az idősebbel, 1983-ban, valami temetésen, Bush akkor épp Reagen alelnöke volt. Deák beszédmódja szimpatikus, befogadható, óriási élményanyagot mozgat a történetekben, a csattanók is mind a helyükön, az a fajta mesélő ő, akit szívesen hallgat az ember akár sokáig is.
Az estet kötetlen beszélgetés zárja, néhányan kérdeznek a nézők közül, a kisebbségi lét problémái, a művelődés háttérbe szorulásának problémája, effélékről folyik a társalgás valameddig, aztán elszállingóznak az emberek, a vendégek pedig a redakcióban pihennek darab ideig a következő program előtt, és szinte ugyanaz folytatódik, mint a felolvasáson, nyugodt diskurzus, a kortárs irodalom helyzete, a színházak és a szerzők viszonya, Deák Ferenc beszél főleg, majd az egyik mondatfolyamban mellékes megállapítás a kommunista Jugoszláviáról: "(...) furcsa világ volt, ragacsos valahogy, máig nehéz lemosakodni tőle".

Deák Ferenc