Fekete J. József
Deák a határon
(Deák Ferenc drámáinak és filmjeinek bemutatása a Jókai Színház színészklubjában)
A szerb államhatárt elhagyva, a magyar oldalon a vámkezelő kérdésére válaszolva, hogy kik és merre tartanak, gépkocsivezetőnk, Beszédes István, aki családnevét meghazudtoló módon majdhogynem szófukar, egyébként kitűnő költő és drámaszerző, a zEtna internetes olvasóterem és könyvkiadó egyszemélyes intézménye, azt válaszolta, hogy írók és Békéscsabára, mire az intézkedő fiatalember azt kérdezte: – Akkor itt ül a kocsiban Petőfi?
– Petőfi már meghalt, válaszolta a türelmes szerkesztő, és nem kívánta súlyosbítani a helyzetet annak közlésével, hogy Petőfi ugyan nem ül a Corsa utasterében, viszont Deák Ferenc igen. Bonyolult lett volna elmagyarázni a világ dolgainak előrehaladását anélkül, hogy dugót ne okozzunk a „diplomáciai szolgálatot betöltők, uniós polgárok és minden egyebek” osztatú átkelőhely eme legutolsó sávjában. A tényleges helyzetet Elek Tibor irodalomtörténész, szerkesztő vázolta este, a békéscsabai Jókai Színház színészklubjában tartott rendezvényen, amikor a népes és érdeklődő közönségnek bemutatta Deák Ferencet, a délvidéki magyar drámaírás legfontosabb alkotóját, aki napokon belül veheti át a délvidék legrangosabb irodalmi díját a 2006-ban megjelent TÖRTénELEM című, három drámát tartalmazó kötetéért. A Híd Irodalmi Díj történetében első ízben jutalmaznak drámakötetet ezzel az elismeréssel, ami apropója lehetett a szerző drámával és filmjeivel való ismerkedésnek, ám miután az estet fel- és levezető Seregi Zoltán rendező bejelentette, hogy a rendezvényt követő hétvégén együttműködési megállapodást köt a békéscsabai, a temesvári, a nagyváradi, a kolozsvári, a szegedi, az újvidéki és a szabadkai színház, a műsor címe, a Határtalanul jelképes tartalommal is telítődött.
Deák Ferenc drámaművészetében, filmjeiben kiemelt funkciója van a határnak és a határtalanságnak, fejtette ki Elek Tibor, majd közölte, hogy Deák Ferenc mindig szemben állt a mindenkori hatalommal, amely előbb csak beavatkozott a szövege színre vitelébe (Áfonyák, 1967), majd zúzdába küldte könyvét (Légszomj, 1971), a belőle készült filmet (Teher, 1971) pedig megsemmisítette, végül az írót diplomáciai kényszerpályára állította, és elküldte nagykövetnek öt nyugat-afrikai országba.
A kérdésekre válaszolva Deák Ferenc kifejtette, hogy a határok mindig izgatták, hiszen világjáró emberként folyton azt látta, hogy a tájegységek természetes módon kapcsolódnak egymáshoz, határokat a politika és a földrajz húz, mi értelme határt építeni olyan terek közé, amelyek lakói egyazon „ákácok” lombjai alatt nevekedtek, és a fát egyazon szóval jelölik, kérdezte. Az aktuálpolitika, a szocializmus, a kommunista diktatúra, a mindenkori rendszer mindenkori túlkapásai viszont nem ellenzéki pozíciója nyomán kerültek írói célkeresztjébe, hanem minden drámáját, forgatókönyvét, regényét a hatalom működésének megértési igénye szülte: – Soha nem támadni, csak megérteni akartam – mondta Deák Ferenc, aki alkotásaival a legmélyebb metszéseket ejtette a hatalom szövetén.
A Jókai Színház színészklubjának közönsége, színészek, színitanodások, színházi szakmai képzések résztvevői, kíváncsi fiatalok, érdeklődéssel figyelték a műsorvezető és vendége dialógusát, valamint a Határtalanul című drámából, illetve a Bolygótűz című nagyjátékfilmből kiemelt bejátszásokat. Néhányan meglepetéssel tapasztalták, hogy Magyarországon kívül is van élet, hogy a határon túl is készültek magyar játékfilmek, születtek drámák, és amikor az est során feltárult, hogy ezek a műalkotások mennyire elevenjébe vágnak a határokkal elválasztott magyarok közös történelmének, hosszan faggatták a vendég Deák Ferencet. Aki viszont annyiban mégis kötődik Petőfihez, hogy gyermekként az „élő” Petőfit látta szülőfaluja amatőrszínpadán, és ez végleg meghatározta életét. Ennek kifejtésére azonban nem jutott idő. Ám ez egyébként is egy másik történet.
