Helyszíni tudósítások

 

 

 

 

boritok

 

 

 

Mi volt a Szatyorban?

 

 

Karinthy azt mondta, hogy úgy érzi itt magát, mintha egy szatyorban lenne - mesélte Falvai Mátyás a Hadik Kávéházból önálló életre kelt Szatyor Bár névválasztásának történetét. A falakat gyékény borította, innen a hasonlat, tudtuk még meg, miközben szépen gyűltek az emberek a Fiatal Írók Szövetsége Hortus Conclusus könyvsorozatában megjelent két kötet bemutatójára. Jenei Gyula és Kiss László legújabb könyveihez ugyan a Könyvhét óta hozzá lehet férni, de a nyaralás után a városba visszaszivárgó emberek szeptember másodikán találkozhattak a két szerzővel is.

 

konyvbe2

Szerzők és szerkesztők


És hogy mi volt a Szatyorban? Az időben rend volt, s a kis és egyéb világok is jól elfértek egymás mellett, olyannyira, hogy az est kicsit több lett, mint egy átlag kötetbemutató. A sorozat két szerkesztője Falvai Mátyás és Szabó Tibor Benjámin felváltva kérdezett, a válaszok pedig cseppet sem voltak sablonosak vagy épp rutinból, csípőből jövők.
Tehát volt két szerző, két szerkesztő, két bemutatott kötet, vagy harminc kíváncsi néző-hallgató, érdekes önvallomások lírai- és kritikusi alkatról, arról, hogy vidéken is van (sőt, milyen) irodalmi élet!
Bár a verses- és a kritikakötet közt túl sok hasonlóságot nehéz találni, de alkotóikban annál egyszerűbb, és ez, ha nem is direkt formában, de a beszélgetés végére nagyon szépen kirajzolódott.
„Nem állíthatunk annál dicséretesebbet, hogy e halk szavú költő a saját idejében valóban rendet tett. És ez a rend nyugtalanító"- írja Darvasi László a kötet fülszövegében Jenei Gyula költészetéről. Hogy ennyire pontos, és nyugodt lírai alkat-e, vagy valójában egy lánglelkű Petőfi, így válaszolt Jenei: „Nem tudom - de gyakran kezdem így a mondatokat", ahogy arról az est során többször is megbizonyosodhattunk. Az biztos, hogy a versei sokat változtak, most egészen más ez a lírai hang, mint húsz évvel ezelőtt volt. Ami azonban nem változott: „Magányos fickó vagyok. Mindig is az voltam". A nemzedékiséggel kapcsolatban, és hogy mennyire érzi magát egy alkotógenerációhoz tartozónak, még azt is hozzátette, hogy már főiskola alatt, ugyan Szegeden a Darvasi-Háy kört ismerte, kedvelte, attól függetlenül: „Jó lett volna, és mindig is szerettem volna hozzájuk tartozni, de kimaradt".


konyvbe6

Jenei Gyula


Az időben rend van című kötet kapcsán Falvai Mátyás az egyidejűségről és időbeni távolságtartásról, majd a környezetére tett hatásáról kérdezte a szerzőt. Azért is szerencsés pár hónappal a megjelenés után tartani egy kötetbemutatót, mert így már beszámolhat olvasói visszhangokról is. E kötet kapcsán legtöbbekben az édesanya halálával foglalkozó ciklus váltott ki reakciót, sokan tabudöntögetésről beszélnek, s arról, hogy meglepő, hogy a halálról, az anyáról lehet így is szólni. Úgy tűnik, sokaknak segített abban is, hogy merjenek mást gondolni, érezni, mondani és viselkedni, mint ahogyan azt elvárják tőlünk. Talán valami ilyesmire is célzott a kötet másik ajánlója, (az esten jelen lévő) Tóth Krisztina: „A versek, akárcsak a régi fotók, felvillantják az eltelt idő képeit, időnként összekeverik az emlékdarabkákat, mint a kártyát. Az új sorrend, a visszagondolás szeszélyes sorrendje új mintázatot hoz létre, de az olvasat ugyanaz: mi következünk." Hogy ne a kötetről essen szó, hanem a versek magukért is beszéljenek, illusztrálásképpen Jenei Gyula fel is olvasott kettőt az új, hatodik kötetéből.


konyvbe992

Kiss László

 

„Sohasem mutatkoznék be úgy, hogy pedagógus vagyok, csak, hogy tanár" - felelte Kiss László, mikor arra terelődött a szó, hogy tanít (ez egy újabb közös pont Jeneivel). Az Erkel Ferenc Gimnáziumba tanárként való visszatéréskor (ott érettségizett), „megéreztem azt az anyamelegséget, amitől nem szeretnék elszakadni". Amikor Szabó Tibor Benjámin íróságról, kritikusi mivoltáról kérdezte, nemes egyszerűséggel csak ennyit felelt:„Gyáva vagyok ahhoz, hogy új utakra lépjek" - s kiegészítésképp kifejtette, hogy a mai napig meglepődik, ha a neve mellett azt látja, hogy író. Anno a doktori iskolában is az volt a legfőbb baja, hogy nem érezte magát odavalónak, s egyedül a Bárka folyóirat szerkesztőjeként kezdte megérezni és kiélvezni azt, hogy lehet másképp is irodalmat szervezni, irodalomról beszélni, mint az egyetemen, és milyen jó dolog, ahogy a délkeleti régióban egy kifejezetten erős irodalmi bázist sikerült megteremteni.
A Kis és egyéb világok című kritikakötettel kapcsolatban az is kiderült, hogy bár 2000 óta gyűltek ezek a kritikák, ha nincs az a pályázat, amire összeszedte őket, és amin elnyerte az MTA Az év pedagógus kutatója díját, és nem kérik fel a szerkesztők, hogy ebből állítsanak össze egy kötetet, ő magától nem gondolt volna arra, hogy egy könyvben jelentesse meg azokat. Hogy mik voltak a válogatás szempontjai, mi a személyes irodalmi toplistája, csak annyit mondott: „Nem tudom, hol van a kanonizált és a nem kanonizált irodalom határa. Minden szeptemberben megfogadom, hogy kevesebbet készülök az órákra, és többet olvasok". A szokásos szerény hárítás után azonban a legritkább, ezáltal a legérdekesebb kritikusi gondolatmenetbe avatott be minket. „Mindenben igyekszem a jót megtalálni és kiemelni, és a szépírói hangot belevinni." Megtudtuk azt is, hogy eddig sem volt olyan, akinek kitekerte volna a nyakát egy kritikában, de nem is lesz ilyen, mert egyszerűen nem ez érdekli. Falvai Mátyás kérdésére, hogy miként tudná ezt egyfajta hitvallásként megfogalmazni, ezt a választ kaptuk: „Ne kerüljük ki azt a szót, hogy diskurzus, de legyen színes és érthető annak is, aki nem járt öt évet magyar szakra az egyetemen."


konyvbe1

A két főszereplő


Közös kérdés a két szerző-szerkesztőnek, hogy érte-e őket bármilyen hátrány, hogy nem Budapesten élnek, s a válasz egyértelmű volt. Nem. És már sorolták is a térség kiemelkedően erős irodalmi lapjait, köreit, a Bárkát, az Esőt, a Tiszatájt, A Vörös Postakocsit.
A végén még a közönség is kérdezett, Kele Fodor Ákost az időértelmezés foglalkoztatta, míg Budai Katalin kérdése Kiss László tárcáira terelte - az addig még arrafelé nem kalandozó - figyelmet. Így nem maradt ki a tárcatár az ÉS-ben, és a Térképnek, háttal című, szintén még frissnek mondható tárcakötet sem az amúgy sem egyszínű íróportréból. Megnyugtatott minket, hogy az esten felolvasott A fény harcosaiban kivételesen, és egyedülálló módon egy darab utalás sincs pecázásra, csalikra és halakra, de a következőből már nem fog hiányozni ez a tematika.
Ritka pillanat könyvbemutatókon, de az interakcióból is látszik, hogy mi, a közönség sem csak néztünk, mint sült hal a szatyorban.

 

 

Fotó és szöveg: Csapody Kinga


konyvbe5

Falvai Mátyás


konyvbe94

Bárkások, barátok (közt)


konyvbe4

Jenei Virág, mögötte Tóth Krisztina

 


 

2011. szeptember 05.
Vissza
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Versek
Zalán Tibor verseiCsider István Zoltán slamjeiKiss Judit Ágnes limerickjeiKodolányi Gyula: Az idő egészéből
Prózák
Kiss László: Tisztelt Miniszterelnök Úr!Kiss Judit Ágnes: A női princípiumFekete Vince humoros prózái Hagymavágás gyorsan, egyszerűen
Kritikák
Minimalista körkép - Fekete Vince válogatott kötetérőlÁll a bálAz apokalipszis táncosaiA csalás nem ámítás - Kürti László könyvéről
Esszék, tanulmányok
A dilemmás költő - Közelítések Csoóri Sándor kései verseihez Ilia Mihály: Háromszéki orvosokA radikális hasonlóság elve Csoóri Sándor költészetébenCsoóri Sándor és a „bartóki” modell
Drámák
Győrei Zsolt – Schlachtovszky Csaba: Jácint pereVörös István: Pisztoly az asztalonMario és A VARÁZSLÓBartis Attila: Rendezés
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum

Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA