Mi volt a Szatyorban?

Karinthy azt mondta, hogy úgy érzi itt magát, mintha egy szatyorban lenne - mesélte Falvai Mátyás a Hadik Kávéházból önálló életre kelt Szatyor Bár névválasztásának történetét. A falakat gyékény borította, innen a hasonlat, tudtuk még meg, miközben szépen gyűltek az emberek a Fiatal Írók Szövetsége Hortus Conclusus könyvsorozatában megjelent két kötet bemutatójára. Jenei Gyula és Kiss László legújabb könyveihez ugyan a Könyvhét óta hozzá lehet férni, de a nyaralás után a városba visszaszivárgó emberek szeptember másodikán találkozhattak a két szerzővel is.

Szerzők és szerkesztők

És hogy mi volt a Szatyorban? Az időben rend volt, s a kis és egyéb világok is jól elfértek egymás mellett, olyannyira, hogy az est kicsit több lett, mint egy átlag kötetbemutató. A sorozat két szerkesztője Falvai Mátyás és Szabó Tibor Benjámin felváltva kérdezett, a válaszok pedig cseppet sem voltak sablonosak vagy épp rutinból, csípőből jövők.
Tehát volt két szerző, két szerkesztő, két bemutatott kötet, vagy harminc kíváncsi néző-hallgató, érdekes önvallomások lírai- és kritikusi alkatról, arról, hogy vidéken is van (sőt, milyen) irodalmi élet!
Bár a verses- és a kritikakötet közt túl sok hasonlóságot nehéz találni, de alkotóikban annál egyszerűbb, és ez, ha nem is direkt formában, de a beszélgetés végére nagyon szépen kirajzolódott.
„Nem állíthatunk annál dicséretesebbet, hogy e halk szavú költő a saját idejében valóban rendet tett. És ez a rend nyugtalanító"- írja Darvasi László a kötet fülszövegében Jenei Gyula költészetéről. Hogy ennyire pontos, és nyugodt lírai alkat-e, vagy valójában egy lánglelkű Petőfi, így válaszolt Jenei: „Nem tudom - de gyakran kezdem így a mondatokat", ahogy arról az est során többször is megbizonyosodhattunk. Az biztos, hogy a versei sokat változtak, most egészen más ez a lírai hang, mint húsz évvel ezelőtt volt. Ami azonban nem változott: „Magányos fickó vagyok. Mindig is az voltam". A nemzedékiséggel kapcsolatban, és hogy mennyire érzi magát egy alkotógenerációhoz tartozónak, még azt is hozzátette, hogy már főiskola alatt, ugyan Szegeden a Darvasi-Háy kört ismerte, kedvelte, attól függetlenül: „Jó lett volna, és mindig is szerettem volna hozzájuk tartozni, de kimaradt".

Jenei Gyula

Kiss László

„Sohasem mutatkoznék be úgy, hogy pedagógus vagyok, csak, hogy tanár" - felelte Kiss László, mikor arra terelődött a szó, hogy tanít (ez egy újabb közös pont Jeneivel). Az Erkel Ferenc Gimnáziumba tanárként való visszatéréskor (ott érettségizett), „megéreztem azt az anyamelegséget, amitől nem szeretnék elszakadni". Amikor Szabó Tibor Benjámin íróságról, kritikusi mivoltáról kérdezte, nemes egyszerűséggel csak ennyit felelt:„Gyáva vagyok ahhoz, hogy új utakra lépjek" - s kiegészítésképp kifejtette, hogy a mai napig meglepődik, ha a neve mellett azt látja, hogy író. Anno a doktori iskolában is az volt a legfőbb baja, hogy nem érezte magát odavalónak, s egyedül a Bárka folyóirat szerkesztőjeként kezdte megérezni és kiélvezni azt, hogy lehet másképp is irodalmat szervezni, irodalomról beszélni, mint az egyetemen, és milyen jó dolog, ahogy a délkeleti régióban egy kifejezetten erős irodalmi bázist sikerült megteremteni.
A Kis és egyéb világok című kritikakötettel kapcsolatban az is kiderült, hogy bár 2000 óta gyűltek ezek a kritikák, ha nincs az a pályázat, amire összeszedte őket, és amin elnyerte az MTA Az év pedagógus kutatója díját, és nem kérik fel a szerkesztők, hogy ebből állítsanak össze egy kötetet, ő magától nem gondolt volna arra, hogy egy könyvben jelentesse meg azokat. Hogy mik voltak a válogatás szempontjai, mi a személyes irodalmi toplistája, csak annyit mondott: „Nem tudom, hol van a kanonizált és a nem kanonizált irodalom határa. Minden szeptemberben megfogadom, hogy kevesebbet készülök az órákra, és többet olvasok". A szokásos szerény hárítás után azonban a legritkább, ezáltal a legérdekesebb kritikusi gondolatmenetbe avatott be minket. „Mindenben igyekszem a jót megtalálni és kiemelni, és a szépírói hangot belevinni." Megtudtuk azt is, hogy eddig sem volt olyan, akinek kitekerte volna a nyakát egy kritikában, de nem is lesz ilyen, mert egyszerűen nem ez érdekli. Falvai Mátyás kérdésére, hogy miként tudná ezt egyfajta hitvallásként megfogalmazni, ezt a választ kaptuk: „Ne kerüljük ki azt a szót, hogy diskurzus, de legyen színes és érthető annak is, aki nem járt öt évet magyar szakra az egyetemen."

A két főszereplő

Fotó és szöveg: Csapody Kinga

Falvai Mátyás

Bárkások, barátok (közt)

Jenei Virág, mögötte Tóth Krisztina