Kiss Ottó és Kiss László

Fodor György

Kiss O:L Kiss

Kiss Ottó-est

„Még nyílnak a völgyben a regényvilágok..." - mondhatta volna Kiss László a felütésében, hiszen ez alkalommal egy gyönyörű virág mögül hallottuk a bölcsek szavait, közben andalító, esti fényárban úszott a két baráti koponya. Örömünkre megtelt a Békés Megyei Jókai Színház Stúdiója. Az estnek egyelőre, mint a könyvnek: „kívülről semmi hibája nincsen".

Miért érkezett ide ez a rengeteg ember? Három regény után (Szövetek, Javrik könyve, A terepasztal lovagjai) mi rejlik még Kiss Ottóban? A szerző immár minden műnemben megmutatkozott: írt verseket gyerekhangra (legfrissebbek a limerickekkel és Takács Mari rajzaival elbűvölő Barni világot lát - ami kompletten felolvasásra került - és az Állatos album), kisprózákat, novellákat, regényeket és legutóbb egy drámát (ld. a XVI. Magyar Drámaíró Versenyt). Minden alkotása belopta magát a szívünkbe, egyedi stílust és összetéveszthetetlen karaktert kölcsönzött az írónak groteszk humora, gyermekies és vidéki (nem pejoratív) lelkülete. A másik ország nem gyermekeknek szól, kifejezetten felnőtt regény. Még nem hódolt be a kánonnak, ugyanis még nem foglalkozhatott vele érdemben senki. Kiss László is csak elektronikus változatban jutott hozzá, szellemi tulajdonosa pedig szombaton, a XVIII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon foghatta meg először. A borító hívogatóan fényes, a kiadó impozáns (Palatinus), a szerző elismert, a dedikálás hosszadalmas. Pillanatnyi standos kép elevenedik meg, ahol lehet a barátokkal beszélgetni, eszmét, ötleteket, mesealapokat cserélni, mert máskor úgy sem lesz rá alkalom. Kiss Ottó sokat dolgozott legújabb regényén, és sokat is foglalkoznak vele, ha hagyja. Nem kenyere a média. Ő gyulai, battonyai, csabai, egyszóval vidéki, aki megmarad a póri szerénységnél, miközben elviseli illő alázattal, hogy vannak fájdalmas pontok, amikor nem lehet ott, egyszerre mindenhol. Legyen szó akár egy Kossuth Rádió által felajánlott interjúról, egy portugál kapcsolatépítésről, vagy akkor, amikor kiderül, ki a gyilkos.

Írótársával rendre rászedik egymást a regény kapcsán, és a játékba bevonják a jelenlévő, leendő olvasókat is. Egészen addig felcsigáznak bennünket, amíg nem csattan az anekdota: Amerikában akadnak olyan idősebb jegyszedő hölgyek, akik borravaló hiányában lelövik a poént, és elárulják, ki a gyilkos. Itt valójában semmiféle gyilkos nincs. Ugyanakkor minden halálesetet lila köd övez az elolvasásig.

Húsz esztendőt kell feldolgoznunk. 1971-1991. Ez alatt az időszak alatt a cím többféle allegóriaként értelmezhető: gyermeki lét vs. felnőtt létszemlélet; rendszerváltás előtti és utáni korszak; fővárosi és vidéki élethelyzet és szocializációs környezet; halál előtti és utáni, transzcendens dialógus, az ideát és odaát harmóniája. Mindezt szubjektíven, egyes szám első személyben megosztani annyit jelent, mint elhitetni az olvasóval, hogy a főhős valóban megélte a leírtakat. Alapvetően annak lehetünk tanúi, hogyan nő fel, érik felnőtté egy fiú (Mozik Karcsi), aki kisparaszti sorból származik, akinek meghaltak a szülei és a nagyszülei nevelték. Élettörténete nem fejlődésregény, nem karrierregény, nem szociográfia. Az olvasás nem engedi kánonokba skatulyázni a művet. Nincs happy end, több szerelmi szál teszi bonyolultabbá, a történelmi tablóképek (a világháborútól Gorbacsovig), a felsejlő szimbólumok.

A könyv szövege egy klasszikus, 300 oldal feletti nagyregényhez méltóan tele van allúziókkal, beszélő nevekkel, fiktív, mégis élőnek ható helyszínekkel. Ahogy Márai mondta: „E regényes önéletrajz szereplői költött alakok, csak e könyv oldalain van illetőségük és személyiségük a valóságban nem élnek és nem is éltek soha". Személynevek: Mozik (Cinema csúfnévvel), Jávorka (Jávor Béla), Eckler Imre (Elek Tibor habitusának és Simonyi Imre költőnek a keveréke), Szlávik bácsi, Velkovics Anna. Helynevek: Citkó, Vánkosd. Majdnem mindegyikkel bajlódik a Word. Nem véletlen. Kiss Ottó mindig nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy nevei ne legyenek átlagosak, lehetőleg nem létező, de a nyelvérzék számára létezőnek érzett tulajdonnevekként legyenek felfoghatóak. Nem a nyelvész bújt elő most sem, hanem az ötletekből élő homo ludens ottoensis. Elő a telefonkönyvet, és keressünk ritka neveket! A Kiss-féle névmágia lebukott? Több ez holmi tréfánál. Újabb anekdota következik.

Gyulán esett meg, hogy a Javrik könyvének megjelenése idején a szerző egy könyvesboltban nézelődött, amikor megütötte a fülét, hogy a kasszánál egy Javrik Katalin nevű hölgy fizet. Megrökönyödött, hiszen ő a google-ön ellenőrizte, hogy márpedig Javrik név nincsen. Kiderült, hogy a hölgy keresztnevét a Jambrikból írta el az atyafi a keresztelőn. Felolvasás alkalmával újra találkoztak, így akad néha egymásra a fikció és a valóság.

Ugyanígy követhető nyomon a helynevek által elrejtett településrendszer: Citkó = Battonya; Vánkosd = Gyula és Békéscsaba elegye. A miliő elementárisan alföldi. Azonban itt is csavart lelünk. A szokásos kocsma- és putrivilág helyett a földművelő és állattenyésztő kisparasztok foglalják el helyüket a szövegben. Nem véletlen. Ahogy Kiss Ottó mondta: „mindenki abból dolgozik, amit vagy akit ismer".

Mi pedig úgy érezzük, hogy ismerjük ezeket a hősöket. Jávorkát, akinek semmi sem sikerül. Aki mozigépész akar lenni, miközben a faluban (noha Szlávik szereti kisközségként bemutatni) egy árva mozi-épület sem készül el, hiszen mindig közbejön valami (pl. avar sírokat tárnak fel, változik a politikai rendszer). Jellemző, hogy évtizedekig munkálkodnak a kultúra újabb oltárának felállításán. Ez a mozi, talán burkoltan, de mégis a szocializmus allegóriája. Ezt a kort, több is, mint húsz esztendő, igen jól ismerte írónk. Benne élt, benne érett felnőtté, így autentikusan tudja megrajzolni a történelmi paravánt, amely előtt játszódnak az események. Képzelt és kivetített időegyenesünkön látjuk az emblematikus figurákat: Antall József, Brezsnyev, Gorbacsov. A népek olvasztótégelyét.

Citkó ebből a nemzeti szolidaritás értékeit megtartva emelkedik ki, hiszen itt békében él egymás mellett a szerb, a bolgár, a német, a cigány, a zsidó, a román és a magyar. Ez természetesnek ható és történelemi együttélés. Ugyanez mondható el Gyuláról is. Mérhetetlen nagy anekdotakincs, hagyománytisztelet és szubjektivitás fér meg a regény szöveteiben. Noha Tar Sándor már megírta A mi utcánk c. regényét, nekünk nem Debrecenből kell kiindulni. Mi itt születtünk, ez a hazánk. Tartozunk a szülőföldnek, a hetvenes-nyolcvanas évekbeli Magyarországon, az ólmos változatlanság idején felcseperedett felnőttek, a változatlanságban is megrendítő csodákat és fölfedezéseket tettek (Reményi József Tamás).

Kiss Ottó így fogalmazott: „Még tartozásom van Battonya felé". Én úgy vélem: lerótta.