Papírhajó - Füttyögés és nahátozás

Mur___s_az_esti_erd__.jpg

 

Lovász Andrea

Esti kérdés

 

Van egy erdő. Meg benne egy medve, ez a neve: Mur.

Ismerős történet, gondolhatnánk, a gyerekirodalomban rengeteg medve lakik rengeteg erdőben: Micimackó, Vackor, Brumi, Dörmögőék, Burgum Bélus, Irgum-Burgum Benedek, Paddington (na jó, ő egy városi dzsungelben) – a teljesség igénye nélkül. Micimackó afféle ősmedve, meg a Százholdas Pagony is mint erdő: ahol lehet barangolni, elveszni a fák között, mindenfélék eshetnek meg ott a medvével, és ott vannak a többiek is, persze, társak a kalandokban, támogató barátként a bajban, lehet velük ünnepelni, örülni és gondolkodni is. Bár Micimackó a maga együgyű módján nem igazán érti, hogyan mennek a dolgok, a „lássuk csak, mit (t)ehetünk ma” derűje működő és érvényes életfilozófia, megélni/leírni mindent úgy, ahogyan számunkra adva vannak, ezzel lehet boldogulni a nagy nyüzsgésben, jövés-menésben. Írhatnám: boldogulni ezzel lehet.

Mur erdeje ugyanez az erdő, tele rejtekhelyekkel, hatalmas és kisebb fákkal, tisztásokkal és mindenféle állatokkal. És Mur is amolyan kedves, egyszerű kis mackó: „Miközben az erdőben barangolt, meg-megállt, ahol tetszett neki, és elcsodálkozott azon, amin éppen akart. Nagyszerű dolog így tekeregni, mert bármikor dönthet úgy, hogy célba ért. A kószálók jól tudják ezt.” Talán ezekből a kezdő mondatokból meg a könyv címéből is kiderül, miféle helyre tévedtünk: ez az esti erdő nyugodt, csendes világa, nem a jövés-menéstől, hanem a kérdésektől hangos. Ha egyáltalán.

Mur kezdő- és zárómeséje a nappal-éjszaka, világos-sötét alapkérdését ismétli, s a kísérőként (lehet-e szellemi vezetője egy bocsnak?) szegődött Aranyos Tűzlepke meg a Holdfoltos Pohók meg is tanítja Murnak mindazt, amit erről tudnunk lehet: „az erdő maga mondja el, mikor érkezett el az ő estéje”. A kötet többi története is mind efféle tanítómese, úgy, ahogyan egy állatmesének illik: a Jávorszarvas fél átmenni a tisztás túloldalára, mert megláthatják; a Sarki Róka pánikszerűen hagyja ott az otthonát a Vörös Róka érkezésekor; a Baglyok ellepnek egy fenyőfát a csúcson tanyázó Fülesbaglyot hallgatva; a Farkas nem tud aludni; a Pézsmapocokhoz órát lehet igazítani; a Két Veréb csak vár az üres etetőn; a Mókus lezuhan a fáról; a Vércse nem akar többé repülni. Állatokról beszélnek tehát, és közben rólunk szólnak a mesék: átkelni, tulajdonképpen egyszerű, „Teszel egy lépést. Aztán rögtön még egyet. Egymás után kell rakosgatnod a lábaidat”, aztán már táncolni jársz ki a tisztásra, hogy mindenki lásson; az előítéletek akár jó dolgoktól is megfoszthatnak; a nagy hangzavarban nem vesszük észre, hogy eszement eszméket, ügyeket követünk; egy halk hang is elég, hogy rádöbbenjünk saját önpusztító megrögzöttségeinkre; csak a pillanatunk az, ami megmarad utánunk, ha már nem vagyunk; valami elképzelt magasztos jónál többet ér a jelen öröme; kicsi és nagy dolgok egyformán lehetnek jók; nagyszerűre mondunk nemet, ha megrettennünk a saját erőnktől.

Azt gondolnánk, banális mindez, emlékkönyvbe, instára posztolható bölcselkedés, rosszabb esetben önsegítő könyvek témája. Ám itt mégiscsak állatmesékről van szó, a „fabula docet” magyarázatok formailag ugyan elmaradtak a meséink végeiről, de attól még nagyon is jelen vannak. És hogy mit kezdünk így az interpretációs gazdagsággal? Itt most ne kezdjünk vele semmit. Merthogy Mur világa éppen attól izgalmas, hogy mer rámutatni dolgokra, megnevezni, kimondani úgy, ahogyan vannak. Berendezni a világot. Az értelmezés szabadsága az, hogy banálisnak vagy éppen megrendítőnek tartjuk ezt a fajta egyszerűséget. Az egyszerű formák gondolatokat strukturálnak, a világról való ismereteinket örökítik át – a gyerekmese-forma mint hordozó ok és okozat is lehet. Az esti erdő végül is, lenyűgöző önreflexióval erről az egyszerűségről beszél: lassulás kell, kószálás, hogy ideje és tere legyen a kérdéseknek, gondolatoknak. Összecseng, hogyne, az Egyszerűbb gyermekkor (Kim John Payne) pedagógiájával/filozófiájával. Amit Mur mackó amúgy könyvtárgyként is fel tud mutatni nekünk: a horror vacui egyetlen mozdulattal lesöpörtetik – nagy terek, színes foltok, oldalanként néhány sornyi szöveg csak, vagy annyi sem, végre! üres oldalak, ahol semmi nem történik, vagyis a halál történik éppen vagy a csend, mint egy zen-kert, olyan az egész könyv. A képi világ egyszerű formái, néhol darabos ecsetkezelése, visszafogott színvilága tökéletes.

Ne ijedjünk meg, szó sincs azért semmiféle komorságról, magasztosságról meg főleg nem: Mur derűje, az okos kis beszólásai, töprengései, az önreflexióból adódó önirónia, saját botorságaink felismerése, a meghökkentően banális megoldások/létképletek felismeréséből adódó felszabadult nevetés végigkíséri a meséket.

És még az is lehet, hogyha csak figyelünk, észrevesszük, hogy az éjszaka mindvégig ott lapult a fülünk mellett, s hogy súgjon, talán egy lepke is. Szellemi vezetőnek egy mackó – jobbat a gyerekeinknek és magunknak sem kívánhatnánk.

 

Kaisa Happonen, Anne Vasko: Mur és az esti erdő. Esti mesék kicsiknek és nagyoknak, finn nyelvből fordította Patat Bence, Luther Kiadó, Budapest, 2023, 175 oldal, 4560 Ft


 

Főoldal

 

2024. május 14.
Kontra Ferenc tárcáiHáy János tárcáiElek Tibor tárcáiKopriva Nikolett tárcái
Erdész Ádám: Változatos múlt ismétErdész Ádám: Melyik a járható út?
Mindák Dániel: CsokitortaCsabay-Tóth Bálint: A sarj
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Fekete Vince: Gyönyörű apokalipszisAcsai Roland verseiGál Ferenc verseiFarkas Wellmann Éva: Magad lehetsz
Oberczián Géza: EgyedülOberczián Géza: EgyedülKovács Dominik – Kovács Viktor: Lesz majd mindenKontra Ferenc: A dalmaták fehéren születnek
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabanka-logo_v4.pngpku_logo.png