Ex libris

 

NagyLaczkoBalazs.JPG 

 

Nagy-Laczkó Balázs

 

Pünkösd Békésben

 

A keresztény világban a hármasság szent és ez nincs másként az ünnepek sorával sem: a zsidó hagyomány folytatásaként gyakran sátoros ünnepek néven említett karácsony, húsvét és pünkösd köré szerveződő ünnepi szokások Békés megye népei körében is mindig nagy jelentőséggel bírtak. Utóbbi, a pünkösd gyakran már az „igazi tavasz” megtestesítőjeként érhető tetten, minthogy a Dél-Alföldön azok a bizonyos „böjti szelek” sokszor ma is tapasztaljuk, hogy csak-csaknem akaróznak a nevükhöz hűen elhagyni vidékünket a hús vételének eljöttére, és akár májusig is elidőznek (vagy talán tovább kéne böjtölni?).

            Erdős Kamill, a gyulai Megyei Kórház (ma röviden és tömören: Békés Megyei Központi Kórház Pándy Kálmán Tagkórháza) egykori könyvtárosa, jeles nyelvész és etnográfus, akinek a hazai cigányság etnikai csoportjainak elkülönítését köszönhetjük, ír arról, hogy a Békés megyei cigányok azért, hogy szerencsés legyen a ház és a benne lakók, pünkösd éjjelén – ugyanis ilyenkor szoktak járni a rossz szellemek – bodzagallyakat szedtek, majd azokat sajátjuk és mások ablakaiba tették, hiszen „ez véd a »rosszak« ellen is, sőt, ha vihar van, villámlik, kis darabot el kell belőle égetni és tüstént megszűnik a vihar.” A bodza varázspálca erejével – mint rovatunk előző, Bodzavarázs című írásában olvashatták – a hazai magyarság és németség körében is találkozunk, az előző szokásban a bodza pünkösdi jellegét adhatta az a tény is, hogy a bodza virágba borulása is jellemzően a pünkösdi időszakra szokott esni. Mint egyéb jeles napjaikon (karácsony, újév, húsvét stb.) a megyei oláh cigányok – tudjuk meg szintén Erdős Kamill értekezéseiből – az utakra vizet öntenek és a temetőbe is kivisznek némi pálinkát, hogy a sírokra öntsék, mivel „a halottnak a másik világban is kell innia”. Minél több halottja van valakinek, annál több víz kerül kiöntésre. E vizeskedésben nem nehéz belelátni a víz ugyanazon életadó, termékenyítő, tavaszi megújító jellegét – „a májusi eső aranyat ér!” –, mely a húsvéti locsolkodásban is tetten érhető.

            A víz persze a tisztaság jelképe is: régen a tótkomlósi szlovákok a húsvét (vagy ha az időjárás másként rendelkezett…) pünkösd előtt kezdték el a házak elejének takarítását, vagyis az utcafront meszelését lábazatig. A tótkomlósiak a lábazatot hagyományosan szürke festékkel „húzták el” (za róvnávame zo sivom) – tudva ezt, talán kevésbé érez bűntudatot, aki egészen mostanáig várt a tavaszi nagytakarítással az elmúlt időszak esős időjárására hivatkozva: vigasztalja magát azzal, hogy csak hű őre a régi hagyományoknak…

            1822-ben Kovács Imre, Bihar vármegye esküdtje Bihar Vármegye Szalonthai Járása Statistical és Topographiai esmérete 1822. című művében ismerteti a románok azon szokását, hogy húsvéttól pünkösdig „maguknak nem dolgoznak, hogy a jég határjaikat megkímélje, ezen babona valamennyire megengedhető, mivel ezen napokon, ha maguknak nem dolgoznak, másoknak az úgy nevezett kalákával segítenek, és ilyenkor az igen szegények is kapnak földjeiknek mívelésére kevés költséggel segítő kezeket.”

            Talán a legismertebb pünkösdi szokás – hogy némi képzavarral éljek – a májusfaállítás. Barabás Jenő, a Magyar néprajzi atlasz kezdeményezője és szervezője írja, hogy mint ősi szokás tűnik fel 1770-ben a májusi vagy pünkösdi fa állítása: „az iskolás gyerekek pünkösd előtti napon fát szoktak kivágni, azt nagy zenebona kíséretében a templomba vitték, s ott felállították. Neve májusi fa. Az adatokból úgy tűnik ki, hogy nem volt megszabva a fa neme, lehetett gyümölcsfa is.” Hogy valóban lehetett gyümölcsfa is, azt a szegény Tessedik Sámuel annak idején kénytelen-kelletlen tapasztalta meg a saját bőrén is, pontosabban kertjén: a híres evangélikus lelkész keserűen számol be arról, hogy milyen módon állították fel pünkösd ünnepén a szarvasi templomban a pünkösdi fákat. A tanítók és a tanítványaik együtt, a szőlőskertekből vágták ki a fákat, és Tessedik ráismert „a saját két-három-négyéves szép karcsú gyümölcsfáira” ezek sorában. Mindezek következtében 1770-ben be is tiltották a májusfa állítást, mely tiltó rendelkezés szolgált Barabás Jenő forrásaként. A helyi, egyházi tiltás eredményességét jól mutatja, hogy a városban a 20. században se igen lehetett találkozni májusfával, míg a szőlőkben és a külterületen napjainkig fennmaradt a szokás.

            Nem mindenütt viselte meg a (szlovák) evangélikus egyház képviselőinek idegeit a fák májusi ide-oda tétele a megyében: az 1730-as években a Békéscsabára szállásolt katonák május elsején és pünkösd idején a templom körül lövöldöztek és májusfákat állítottak, és mint írva vagyon „mindezért az evangélikus egyház fizetett is nekik” (!). Mind a szlovákság, mind a magyarság körében idővel a pünkösdfaállítás szokása egészen május elejére tolódott (vagy ha ragaszkodunk az időrendhez: löketett vissza), így vált a megye népeinél a pünkösdfa egészen májusfává, melyet manapság akár májuselseje fának is hívhatnánk, hogy aztán végképpen lemossuk róla az eredeti, egyházi jelleget az említett út- vagy leánylocsoló vízzel.

Hívhatnánk, de nem hívjuk, különösen Gyulán nem, ahol egykoron a pünkösdi fa az erdőhátról és az Erdély peremi hegyekből származó kapanyelekben, favillákban, lapátokban, teknőkben, dézsákban, létrákban és vályúkban öltött, ha nem is annyira díszes, de a mindennapokban annál fontosabb testet. Történt ez annak következtében, hogy miután a 18. század elején Harruckern János György (hogy rendezze birtoka ügyeit, s hogy jövedelmeit ezáltal is fokozza) kiadatta Gyula régi, háromországos vásárra szóló szabadalmát, azok egyik legjelentősebbike, a tavaszi vásár a mindenkori pünkösd előtti vasárnap került rendszerint megrendezésre. Dankó Imre, a gyulai Erkel Ferenc Múzeum egykori igazgatója, akadémikus írja, hogy „a pünkösd előtti vasárnapon tartott vásárnak is volt külön neve. Leginkább exaudi vásárnak hívták, de tavaszi vásárnak, pünkösdi vásárnak is gyakran emlegették. Ez a vásár különösen a szarvasmarha-felhajtás miatt volt jelentős. Mindig 8-10 ezer között mozgott az erre a vásárra felhajtott szarvasmarhák száma, de volt olyan eset is, hogy 40 ezer szarvasmarhát kínáltak rajta eladásra. A legtöbbet a közel eső bihari részekből, a Lunkaságból, Szilágyságból hajtották fel, de igen gyakran jöttek Erdély belsejéből is.” A szarvasmarha mellett – a nagyjából közös útvonalnak, no meg Erdély erdeinek is köszönhetően – a faáru tette ki a pünkösdi vásárok legnagyobb felhozatalát a városban.

És ha már Gyulán járunk, akkor nézzünk el a régi Német-Gyulára is, annak is az egyaránt szakrális és profán központjára, az Apor térre, ahol a Szent József templom köré szerveződik a helyi németek szinte valamennyi önreprezentációs tevékenysége. A gyulai németek ma is azt állítják, hogy a májusfa pünkösdfa, vagyis pünkösdfaként állítják a májusfát. „2003-ban találtuk ki a Németvárosi Pünkösdöt. És akkor a pünkösdi király, pünkösdi királylány választást, mert ez ugye volt régen is.” – szólt a pünkösdi rendezvényekről 2013-ban, (még hallgató koromban) a néprajzi anyaggyűjtésem során Mittag Mónika, a Gyulai Német Kisebbségi Önkormányzat vezetője. A 2004. évi kisebbségi önkormányzati tájékoztató még Pünkösd néven, a 2009-es tájékoztató már Németvárosi Pünkösdként említi a hagyományőrző jellegű rendezvényt. A rendezvény állandó színhelye évről évre az említett Apor tér, ahol a vendégeket zenés mulatsággal és általában babgulyással várják. A pünkösdfát 2012-ben már harmonikaszó mellett állították fel, a fát előzetesen fiatal lányok díszítették körbe színes szalagokkal. Ezt követte a pünkösdfamászás, majd a pünkösdi király megkoronázása, végül a németvárosi óvodások körtánca a fa körül.

A gyulai német kisebbségi önkormányzat pünkösdi programjainak elengedhetetlen tartozéka a babgulyás, mert, ahogy Mittag Mónika vallotta a diktafonomnak anno:

„ott a babgulyás, ez a babgulyás egy nagyon német dolog. Nem tudom, honnan jön, de mindig, amikor voltak ilyen családi összejövetelek (…), akkor állítólag mindig babgulyás volt.”


Főoldal

2021. május 26.
Szil Ágnes tárcái Nagy Koppány Zsolt tárcáiGyőrei Zsolt tárcái Éltető József tárcái
Illyés Gyula és a magyar halloweenA Nagyszalonta-Doboz sertéstengely, avagy a makkoltatás, ami összeköt
Bék Timur versei Gál János: Kísérletezés, Költő Imre újabb szenvedéseiFalusi Márton: Dal, ellendalKiss Judit Ágnes humoros versei
Fehér Béla: Közösségi hálóGömöri György: Harmadik karantén-naplóLantos László Triceps: Jézus fiaOravecz Imre: Alkonynapló
Márton László: Nibelungok – Negyedik felvonásMárton László: Nibelungok – Harmadik felvonásMárton László: Nibelungok, II. felvonásZalán Tibor: El kell mondanom
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumProgramokFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA