Esszék, tanulmányok

 

 Balogh_Istv__n.JPG

 

Balogh István

 

Békés megye zsidó öröksége és emlékhelyei

 

A békéscsabai zsidó hitközség– napjainkra Békés megye egyetlen szervezett zsidó közössége – mintegy két évtizede a Széchenyi ligetben felépült zsinagógában tartja meg ünnepeit és emléknapjait. A zsinagóga a megye egyik legrégebbi zsidó temetője mellett található. A hitéleti és kegyeleti teret egy kilencven méter hosszú, három méter magas téglafal veszi körül, amelynek belső oldalán a város és a megye egykori ötven zsidó közössége mintegy ötezer meggyilkolt tagjának neve olvasható. Az emlékpark kapuja nyitva áll a látogatók, a város lakói és a világszerte szétszóródott csabaiak utódai előtt. A zsinagóga vendégkönyvében olvasható bejegyzések tanúsítják, hogy a túlélők leszármazottai rendszeresen visszalátogatnak Csabára, azért, hogy elmondják a kaddist, a legősibb gyászimát elődeik sírjánál, és egy kavicsot helyezzenek mártírhalált halt hozzátartozóik emléktáblájához, akiknek nem jutott sírhely, mert testüket az auschwitzi krematóriumokban égették el.

A vidéki zsidó temetőkben, amelyekben többnyire sok évtizede nem történt temetés, ugyancsak találkozhatunk sírokra helyezett kavicsokkal, újrafestett sírfeliratokkal. A zsidó vallás szerint a temetők és a sírhelyek megőrzése örök időkre, pontosabban a Messiás eljöveteléig, minden elhunyt feltámadásáig szóló kötelezettség. Emiatt a temetők felszámolása tilos, és ez magyarázza azt is, hogy a hozzátartozók miért igyekeztek minden korszakban tartós sírjelet állítani szeretteik nyughelyére. A megye zsidó temetőiben eltemetett ősök több generációjának sírjai fontos vonatkoztatási pontot képviselnek az Európában, Amerikában, Izraelben és Ausztráliában felnőtt, illetve ott született, a magyar nyelvet többnyire nem vagy kevéssé beszélő utódok számára. Zsidó identitásuk, családjuk eredetének és múltjának hordozóiként és bizonyítékaiként tekintenek ezekre. A Békés megyei városok és falvak terei, épületei rajzolódnak ki a régi fényképek hátterében, az egykori családi házak révén megélednek a generációkon át megőrzött történetek. Az elpusztított közösségek után fennmaradt épületek és temetők egyben a települések történetének fontos értékei, emlékei. Megismerésük révén közös múltunkról kaphatunk teljesebb képet, megőrzésük révén jelenünket és jövőnket tehetjük gazdagabbá.

A legkorábbi zsidó közösséget a mai Békés megye területén Gyulaváriban hozták létre a XVIII. század végén. A vallási élet alapfeltételei közé tartozott a közös imádkozás, az oktatás és a szociális gondoskodás tereinek, valamint a temetőnek és a temetkezésről gondoskodó egyesületnek, a chevra kadisának (szent egylet) a megléte. Gyulaváriban a XIX. század elején felépült a zsinagóga, a közösség élére rabbit választottak. 1840 után, amikor országszerte engedélyezték a zsidóság szabad letelepedését, a vári zsidó község elnéptelenedett, intézményei nyom nélkül tűntek el, csak a temető néhány korai XIX. századi síremléke maradt fenn a gyulai temetőben. A század első felében alakult meg a csabai, battonyai, sarkadi és dévaványai hitközség is. A közösségek megerősödésével egymást követően épültek fel az egyre jelentősebb méretű imaházak, nagyobb községekben pedig a településkép szempontjából is meghatározó zsinagógák, lakó- és üzletházak.

A XIX–XX. század fordulója az országban és a megyében is a zsinagógaépítés virágkora volt. Ekkoriban épült fel a megye zsidó templomainak több mint fele, köztük a gyulai (1883), a tótkomlósi és mezőberényi (1884), a szeghalmi (1889), az orosházi (1890), a békéscsabai neológ (1893), a békéscsabai ortodox (1894), a szarvasi ortodox (1895), a battonyai (1896), a békési (1909), a mezőkovácsházi (1912) zsinagóga, valamint kisebb közösségek imaházainak sokasága. Az asszimilációt és a modernizációt képviselő hitközségek (köztük a békéscsabai neológ, a gyulai, az orosházi, a szarvasi neológ) nagyszabású, kéttornyos, hagymakupolás zsinagógáinak főhomlokzatára héber és magyar nyelvű szentírási idézetek kerültek, a belső tér romantikus festései pedig a mintaadó Dohány utcai zsinagógát követték. A földszinten a reprezentatív kialakítású frigyszekrény előtt helyezték el a tóraolvasó emelvényt, a hölgyek pedig a karzaton foglalhattak helyet, ahonnan gyakran orgona és kórusének is szólt. Az ortodox irányzat zsinagógáinak homlokzat- és térkialakítása is a hagyományokhoz való ragaszkodást képviselte (ezek közé tartozott például a békéscsabai ortodox, a mezőkovácsházi, a szarvasi ortodox, a vésztői). A tóraolvasó emelvény ezekben a zsinagógai tér közepén állt, a női karzatot pedig rácsozat vagy függöny takarta el.

A zsinagógák mellett felépültek az elemi iskolák, néhány nagyobb közösségben a fiúk magasabb szintű vallási oktatását szolgáló jesívák, a rituális fürdők, a mikvék, valamint a hitközség funkcionáriusainak lakóházai is. A megye első zsidó iskolája Gyulaváriban működött, majd a hitközséggel együtt szűnt meg 1855-ben. Békéscsabán ugyanebben az évben nyílt meg a nyilvános iskola. Ezt követték a továbbiak megyeszerte. Többségük a két világháború között a közösségek lélekszámának csökkenése és az állami elemi, valamint polgári iskolák létrehozása miatt elnéptelenedett és bezárt. Helyiségeik díszteremként, téli imateremként funkcionáltak a továbbiakban. Egészen a holokausztig működött a békéscsabai ortodox és neológ, az orosházi, a dévaványai és a körösladányi elemi iskola. Keveset tudunk az egykor jelentős Békés megyei jesívákról. Az első intézményt az 1920-as években nyitotta meg Mezőkovácsházán a nagy tekintélyű Rubinstein Mátyás főrabbi. A tanházban naponta két alkalommal tartott előadást és hetente kétszer kihallgatást. A nagyszámú vidéki növendék miatt menzát is működtettek. Békéscsabán Tigermann Ignác, Szarvason Meisels Henrik szervezett jesívát, Sarkadon Grosz Manó főrabbi vezetésével működött az Ohel Slojme (Salamon sátra) nevű iskola. A növendékek munkaszolgálatra történő behívása és deportálása után 1944-ben a Békés megyei jesívák végleg megszűntek.

A közösséget szolgálták azok az egyesületek is, amelyek ugyan nem rendelkeztek székházzal, azonban rendezvényeik – jótékonysági bálok, ünnepségek, megemlékezések, gyűlések – révén szervesen bekapcsolódtak a hitközség és a települések életébe is. Első helyen említendők a chevra kadisák, amelyek jótékonykodással, betegápolással, temetkezéssel és a temető fenntartásával foglalkoztak, vezetőik a felekezet köztiszteletben álló tagjai közül kerültek ki. Békés megyében az első ismert szent egyletet 1804 körül alapították meg Sarkadon, ezt követte a békéscsabai 1817-ben. Emellett nagy népszerűségnek örvendtek a nőegyletek is, amelyek teret adtak a hitközség asszonyainak és leányainak a közösségi tevékenységben való részvételhez. A nőegyletek főképp a szegény gyermekek felruházásával, a világháború idején és azt követően a hadiözvegyek, hadiárvák támogatásával, valamint a férjhez menés előtt álló lányok kelengyéjének megvásárlásával foglalkoztak. Tagjai általában a jómódú családok asszonyai közül kerültek ki. A nőegyleti bálok a községek társadalmi és kulturális életének jeles eseményei voltak, amelyeken a zsidó és nem zsidó lakosság egyaránt részt vett. Kiemelendő, hogy a jelentős fővárosi bázisú Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület (OMIKE) egyik legaktívabb vidéki fiókszervezete az 1911-ben megalapított békéscsabai volt. Elnökéül a város köztiszteletben álló orvosát, dr. Révész Fülöpöt, társelnökül pedig dr. Silberfeld Jakab főrabbit választották meg.

1941-ben 7102 izraelita vallású lakost írtak össze Békés megye mai területén. A holokauszt során kétharmadukat gyilkolták meg, így a háború után a túlélők a korábbi virágzó közösségeknek csak töredékét tudták újraszervezni. Az 1949-es népszámlálás során 1911-en vallották magukat izraelita felekezetűnek, az utolsó népszámlálás szerint, 2011-ben pedig 74-en.

Ahogy hatalmas veszteség érte a zsidóságot lélekszámában, ugyancsak megdöbbentő az épített emlékek pusztulásának mértéke: számításaim szerint a holokausztig felekezeti közösségi funkciót betöltő épületek (többek között zsinagógák, imaházak, iskolaépületek, rituális fürdők, temetők, szertartási épületek) 66%-a pusztult el. A megmaradtak nagy része jelentős mértékben átalakítva áll, eredeti funkcióját csak néhány kivételes esetben jelzi emléktábla. Országos szinten ilyen jellegű kutatás nem készült, így összehasonlító adatok csak a zsinagógák vonatkozásában állnak rendelkezésre. 1944-ben 34 zsinagóga, imaház és imaterem működött a megye területén. Az 1940-es évek végétől az 1980-as évek második feléig ebből 26-ot bontottak le, tehát a teljes minta 76%-át. Gazda Anikó országos adatfelvételének köszönhetően tudjuk, hogy 1945-től 1987-ig a mai Magyarország zsinagógáinak, imaházainak és imaszobáinak 77%-a tűnt el, tehát az arányok egészen pontosan megegyeznek. Ezek között volt a megye akkori legrégebbi zsidó szakrális épülete, az 1848-ban épült dévaványai zsinagóga, amelyet a háború után az elsők között nyilvánítottak műemlékké, 1951-ben még bekerült Genthon István műemlékjegyzékébe, majd néhány évvel később engedélyezték a lebontását. Sajnos egyetlen fénykép sem maradt fenn róla. Általában elmondható, hogy a kisebb zsinagógáink többségéről nem sikerült fellelni egyetlen fényképet sem. A két megmaradt imaház épülete közül a magyarbánhegyesi korábbi rendeltetése ma teljesen felismerhetetlen, lakóházként funkcionál. A szinte eredeti állapotában fennmaradt és ezért különleges értéket képviselő medgyesegyházit a közelmúltig a helyi református közösség használta, de azóta magánkézbe került. Helyi védelem alatt áll, megőrzése különösen fontos lenne.

A hat megmaradt zsinagógaépület közül a legnagyobbat, a békéscsabai neológ zsinagógát barbár érzéketlenséggel tették tönkre az 1960–70-es években. A tornyok lebontása után a felismerhetetlenségig átalakították, és áruházként használják. Az épületet takaró burkolat mögött azonban ott rejlenek a zsinagógai homlokzat díszei, így megvan rá a remény, hogy egyszer, megfelelő akarat, erőforrás és szakmai támogatás mellett, legalább külseje részben visszanyerheti eredeti képét. Az ortodox zsinagóga épületét felújították, belső terét teljesen átépítették, külső homlokzata nagy vonalakban, leegyszerűsítve őrzi építészeti jegyeit, jelenleg új funkcióra vár. A gyulai és füzesgyarmati zsinagógákat kívül-belül átépítették, iskolaként használják. Utóbbi eredeti mennyezetét utólag – az új funkcióhoz igazodva, takarékossági okokból – lejjebb helyezték. Ennek következtében a jelenlegi padlástérben, a később ráépített födém alatt fennmaradtak az egykori zsinagógabelső magas minőségű díszítő festéseinek fragmentumai – a maguk nemében egyedülálló rekvizitumok a megyében. A békési és az orosházi zsinagógák őrizték meg legjobban eredeti külső-belső arányaikat, előbbiben ma egy pálinkagyártó cég bemutatóterme, utóbbiban kulturális központ található. A felújítás minősége azonban messze elmarad a belső tér egykori színvonalától. Napjainkra mind a hat megmaradt zsinagógaépületen emléktábla örökíti meg eredeti funkciójukat – utolsóként, 2019-ben, városi kezdeményezésre a füzesgyarmati zsinagógánál került sor az emlékjel felavatására.

Az egykori iskolaépületek és más hitközségi ingatlanok többsége nyom nélkül tűnt el. Békéscsabán, Dévaványán és Orosházán áll még az egykori zsidó elemi iskola, Gyulán az egykori rabbiház, Medgyesegyházán a kántor és a sakter lakása, Békéscsabán pedig az Aggok Otthona. A felsoroltak közül egyedül a Tevan Rezső által tervezett, városképi szempontból is jelentős modern épület, a csabai Aggok Otthona falán találunk az eredeti funkciót jelző emléktáblát. Épp ezért különösen nagy öröm, hogy a gyulai rabbiház rekonstrukciójára és emlékházzá alakítására sor kerülhet. A nem hitközségi vonatkozású, de ugyancsak az elpusztított Békés megyei zsidósághoz kötődő épületek közül méreteiben a legjelentősebb a békéscsabai Rosenthal család által épített, hatemeletes malomépület, amely az Osztrák–Magyar Monarchia második legnagyobb vidéki malma volt. A II. világháború után a malom István Malom néven működött, államosították, a rendszerváltás után bezárták. 2019-ben az üresen álló épület kiégett, jelenlegi állapotában megmaradása is kérdéses. Kultúrtörténeti szempontból értékes épületegyüttest alkot Okányban az okányi Schwarcz földbirtokos család részben átalakítva, de máig felismerhető formában álló két kastélya és egy nyári lakja. A család alapítója, Schwartz Ábrahám szatócsboltosként kezdte karrierjét, gyermekei a XIX. század végére Okány legnagyobb birtokosaivá váltak, mintagazdaságot alapítottak. Az 1910-es években a helyi lakosság 25%-a a Schwartz-majorokban élt, a település azonban napjainkban már nem tartja számon emléküket. Ugyancsak a családhoz köthető az évtizedek óta egyre romló állapotú, üresen álló, zsadány-fancsikapusztai Fried-kastély.

Az 1960-as évektől a tervszerű építkezéseknek Békéscsabán, Orosházán, Szarvason, Sarkadon és más településeken is áldozatul esett az akkoriban művészettörténeti szempontból értéktelennek tartott, eklektikus stílusú lakó- és üzletházak sokasága. Az alföldi mezővárosok jellegzetes, századfordulós hangulatú utcaképeivel, tereivel együtt építtetőik – köztük a nagyrészt mártírhalált halt helyi zsidó polgárok – emléke is eltűnt. E téren különösen nagy az adósságunk, lemaradásunk. Megyénk városai és községei sok egykori helyi, illetve esetenként nemzetközileg is megbecsült személyiségről feledkeztek meg méltatlan módon. Hosszú lenne a névsor, de közülük is kiemelkedik Fedor Ágnes író, aki a holokauszt után az elsők között fogalmazta meg szépirodalmi formában a közelmúlt tragédiáját az 1947-ben megjelent, Különös karnevál című nagyregényében. Megrendítő őszinteséggel tárva fel azt a traumát, amit szülőhelyének zsidósága nem a koncentrációs táborban, hanem az elhurcolás előtt, Orosházán élt át 1944 tavaszán. Tudta, hogy sokan, akik három évvel korábban elfordították a fejüket az utcán, részt vettek honfitársaik törvényesített kifosztásában, magukra ismernek majd a sorok között. Talán nem is annyira meglepő, hogy máig sincs emléktáblája a városban. Másodikként az idén januárban elhunyt, endrődi származású írót, Fenákel Juditot szeretném kiemelni, akinek életműve jelentős mértékben kötődik szülőhelyéhez. Reméljük, hogy emlékét maradandó módon felkarolják Endrődön.

A valaha létezett zsidó közösségekhez kapcsolódó épített emlékek legnagyobb csoportját a temetők alkotják. Békés megye területén a holokauszt előtt 44 zsidó temetőt hoztak létre, ebből az elmúlt évtizedek során hatot számoltak fel. A többi – meglehetősen eltérő állapotban – fennmaradt. Közülük kettő élvez műemléki védettséget: a békéscsabai neológ temető XIX. századi része, valamint a dévaványai temető egésze. A háborút követően a zsinagógák pusztulásával a temetők váltak a közösségi gyász és emlékezés terévé a holokauszt túlélői számára. Békés megyében a holokauszt előtt 25 hitközség működött, közülük 1945–46-ban hivatalosan 13 szerveződött újjá, de többségük rövidesen feloszlott. A túlélő maradéknak csak néhány helyen (Gyoma, Gyula, Endrőd, Mezőberény, Orosháza, Sarkad, Szarvas) volt ereje ahhoz, hogy több száz, illetve több ezer mártírjának nevét megörökítse.

A települések egy része a rendszerváltástól kezdődően, a mulasztást törlesztendő, a helyi zsidó mártírok nevét is felvésette a II. világháborús emlékművekre. Sok esetben azonban erre azóta sem került sor. A holokauszt 50. és 60. évfordulójára, ugyancsak hiánypótló szándékkal, néhány olyan településen, amelyhez még jelentősebb számú túlélő kötődött és rendszeresen visszalátogatott, így Mezőkovácsházán, Orosházán, Tótkomlóson, Gyomán, az egykori gettók, Békéscsabán a gyűjtőtábor helyén, valamint a vasútállomáson avattak fel emlékjeleket. Az újak közé tartozik a battonyai emlékmű, amelyet a főtéren állítottak, és az egykori battonyai járáshoz tartozó falvak mártírjainak nevét is felvésették rá.

Az emlékjelek új típusát képviselik a botlatókövek, amelyek az egyes áldozatoknak állítanak emléket. Megyénkben főképp a leszármazottak kezdeményezésére jelentek meg. Utoljára 2020 októberében, Békéscsabán dr. Révész Fülöp orvos, helytörténetíró és felesége, valamint dr. Révész Sándor orvos, kultúraszervező, a legendás Auróra Kör alapítója és felesége botlatókövének elhelyezésére került sor. Ezekkel együtt 12 ilyen típusú emlékjelet találunk a megyeszékhelyen, más békési településen botlatókő-állítás még nem történt. Ehhez hasonló kezdeményezés állt a mögött az emléktábla mögött, amelyet 2019-ben Békéscsaba főterén, egykori lakóházán állítottak egy négyéves korában meggyilkolt kisfiúnak, Neumann Gábornak, aki a Yad Vashem plakátjain keresztül a holokauszt gyermekáldozatainak arcaként vált világszerte ismertté.

Legnagyobb mulasztásunkat pótoltuk akkor, amikor 2016-ban, többéves előkészítő munka után a Békéscsabai Zsidó Hitközséggel felavattuk a neológ temetőt és zsinagógát övező emlékfalat. Békéscsabáról a holokauszt alatt 2600 embert hurcoltak el, közülük 1945-re 200 munkaszolgálatos és 182 deportált maradt életben, a korábbi közösség mintegy 14%-a. Az egyre fogyó, egyesült hitközség képtelen volt olyan volumenű emlékmű felépítésére, amelyre 2200 halottjának nevét fel tudta volna vésetni. Több mint hetven évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy felépülhessen az emlékfal, amelyre külön-külön, egy-egy gránittéglán, felvésethettük az összes békéscsabai és Békés megyei áldozat, 4977 személy nevét. Az emlékpark bejáratához a következőket írattuk: „Ez a fal őrzi azoknak a Békés megyei gyermekeknek, nőknek és férfiaknak az emlékét, akiket a holokauszt idején elhurcoltak és meggyilkoltak azért, mert zsidónak születtek.”

Az elmúlt másfél-két évtizedben szomorúan szembesültünk azzal, ahogy a megemlékezéseken megfogyatkoztak és mára lényegében eltűntek a túlélők. Többségük elhunyt, azok a kevesek, akik még élnek, már nem tudnak útra kelni. A résztvevők tehát ma már a leszármazottak, a második és harmadik generáció – akiknek többsége a fővárosban vagy külföldön él –, valamint az együttérző helyi nemzsidó polgárok. A megemlékezések ennek megfelelően fokozatosan változnak, átalakulnak. A közös múltunkra való emlékezés felelőssége, valamint a békési zsidó közösségek után fennmaradt – még töredékesen is hatalmas – épített örökség megőrzése tehát ma már teljes egészében ránk hárul, és rajtunk múlik, hogy az utánunk jövőknek hogyan adjuk át.

 

Megjelent a Bárka 2022/6-os számában.


Főoldal

2023. január 12.
Kiss László tárcáiLackfi János tárcái Szabados Attila tárcáiCsík Mónika tárcái
Erdész Ádám: Változatos múlt ismétErdész Ádám: Melyik a járható út?
Szarvas Ferenc: Amikor az ellenőr mindennap megtanult egy versetKas Kriszta novellái
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Molnár Lajos verseiGéczi János verseiZalán Tibor verseiGergely Ágnes: Az ausztriai lépcsősor
Haász János: A puskás emberAbafáy-Deák Csillag: Csók sem voltHáy János: Boldog boldogtalanKötter Tamás: Izgalmas életek
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKApku_logo.png