Esszék, tanulmányok

 

 furelise.jpg

 

Maczák Ibolya

 

Egymás hiányai

Szabó Magda Für Elise című regényének néhány aspektusáról

 

            „Amit átéltem, tartósította az emlékezet, mint vegyszerek a múmiát, egyébként segítettem én is a konzerválásban, mert mindent, ami történt, szétszabtam, és szeletkéit beleépítettem regényekbe, színdarabokba”[1] – fogalmazta meg Szabó Magda egyik novellájában írói módszeréről. Az eljárás és a valóság viszonyáról a következőképpen fogalmazott: „A tükör, amelyet a világ felé fordítottam, halálommal összetörik, cserepei nyilván összeilleszthetők és beszoríthatók lesznek valami keretbe, és mégsem azt mutatják majd, ami voltam, vagy amit teremtettem.”[2] E megjegyzést sajátos módon illusztrálja az Emerenc-történet is. Az ajtó című Szabó Magda-regény főszereplőjének történetét ugyanis más szemszögből is megfogalmazták. Csizmadia Éva Volt egyszer egy nyírfa seprű[3] című könyvében Szabó Magdáétól jelentős mértékben eltérő aspektusból ábrázolta Szőke Julianna, azaz Emerencének alakját. Ez az eljárás pedig elsősorban nem a hitelesség-hiteltelenség kérdését, sokkal inkább az eltérő szemszögek, illetve a különböző szempontokat érvényesítő mitológiateremtés sajátosságaira hívja fel a figyelmet. Ennek ismeretében csatlakozhat a filológus és/vagy irodalomtörténész azokhoz az elemzőkhöz, akik a Für Elise című Szabó Magda-regényt egyfajta önéletírásként értelmezik, mégpedig „a szó Philippe Lejeune-i értelmében, amely nem feltétlenül a leírtak visszakereshetőségére, kvázi-hiteles voltára helyezi a hangsúlyt, hanem tágabban, a fikcionalitással megengedőbben bánva értelmezi a kifejezést.”[4]

            Úgy tűnik, a Für Elise tekintetében megkerülhetetlen az önéletrajziság kérdése, főként azért, mert néhány vonása „igencsak zavarba ejtheti a Für Elise befogadóinak a referencialitást következetesen számon kérő olvasásmódját”.[5] Különösen nagy érdeklődés övezte e tekintetben a regény egyik kulcsszereplőjének alakját. Számos elemzésben kiemelték ugyanis, hogy az önéletrajzi tematikájú Szabó Magda-művekben, elsősorban az Ókútban leírtakkal ellentétben hiányzik a legjobb barátnő, a testvérként szeretett-ábrázolt Agancsos – Mikes Edit – alakja, ugyanakkor a „semmiből” jelenik meg a Für Elise szereplői között család egyik tagja, a fogadott testvér, Cili.[6] 

Ezt a regényalakot – már csak e sajátos alaphelyzet következtében a fentiekből is kitűnt – leginkább az Ókút Agancsosához közelítette a szakirodalom. Pedig a Szabó Magda-életműben van egy olyan – mégpedig dokumentarista igénnyel készült – anyag, amelyben Cili alakjának egyéb szempontú kulcsára lelhetünk. Ez pedig nem más, mint a Megmaradt Szobotkának című könyv, melyben férjének, Szobotka Tibornak állított emléket az írónő. Ebben pedig egy rövid, tragikus rész szól Szobotka első feleségéről, Márkus-Szoyer Iliről: „A kislány olyan muzikalitással született, mint egy madár, és két szakember nevelte gyermekművésszé. Akik ismerték, azt mondták nekem, ugyanazzal a szelíd méltósággal viselte gyerekkorában nem könnyű rangját, ami egész életében jellemezte, nem lett sem önhitt, se felnőttes, tudomásul vette, neki háromszor nehezebb az élete, mint más, hasonló korúaknak, zenét kell tanulnia, mindent, ami a muzsikára vonatkozik, zongorázni, énekelni, szerepet alakítani, folyton próbálni, gyakorolni, hiszen valaha operaszínpadon telik el majd az élete, el kell végeznie a gimnáziumot is, és megtanulni mindazt mindemellé, amire később szüksége lesz, nyelveket a külföldi fellépések miatt. Gyerekkora anomál, mint ahogy az otthona is, az énekesnő és a karmester lakásában kották, elméleti és gyakorlati oktatás, skálák és áriák között futnak az órák, amikor éppen nem utazni vagy próbálni vagy szerepelni kell. Mozart Blondéje, mint kislány, tökéletes énekhanggal, tökéletes alakítókészséggel, hiába gyermek még, ahogy énekre nyitja a száját, valami bűvölet fogja el a nézőteret. Persze hogy sokat várnak, persze hogy mindent kívánnak tőle.”[7]

            A korabeli források nyomán úgy tűnik, a Szabó Magda által megfogalmazott sorok nem tekinthetők túlzásnak. Márkus Dezső (karnagy, a Népopera megalapítója)[8] és felesége, Szoyer Ilona (a kor ünnepelt énekesnője)[9] különös gonddal nevelte 1915-ben született, egyetlen leányát. A kislány tehetségére korán felfigyeltek a szülők, s ennek megfelelően tudatosan készítették fel a művészi pályára: első mesterei is ők voltak.[10] Márkus-Szoyer Ili csodagyereknek számított: gimnazista korára már két tematikus lexikon[11] is önálló szócikket közölt addigi munkásságáról. Egyikben így írnak a csodagyerek addigi karrierjéről: „Első fellépése nyolcéves korában volt a Renaissance Színházban, egy iskolai előadás keretében, mikor is a Szevillai borbélyból Rosina nagyáriáját, a Denevérből Adél egy áriáját énekelte igen nagy sikerrel. Kilencéves korában Berlinben a Skála Színházban vendégszerepelt egy hónapig, mikor is a fenti két dalt énekelte. Utána Marienbadban két koncerten énekelt mint közreműködő, Anday Piroskával és Kalmár Oszkárral. Tízéves korában Párisban három nagy hangversenyen énekelt a legelőkelőbb közönség előtt. Utána Londonban a londoni magyar követség meghívására hangversenyt adott. Tizenegyéves korában Bécsben volt önálló hangversenye, majd ezt követőleg Budapesten. 1926-ban fellépett a magyar királyi Operaházban Debussy Peleas és Melisande: Iniold szerepében mint vendég. Budapest előkelőségének Hubay Jenő mutatta be, a budai palotájában tartott hangversenyen.”[12] Az operaházi szereplésről Szabolcsi Bence is megemlékezett a Nyugat hasábjain: „A kis Ynioldot Márkus Szoyer Ilike énekelte rendkívüli zenei intelligenciával.”[13] A korabeli közönségsikerről az Egri Népújság 1925-ös beszámolója tanúskodik: „Ez a tízesztendős kis leány nem csodagyerek, ez már kész művész. Hangja tisztán csengő és könnyed, fel a szoprán fekvés legmagasabb határáig. Hangjának színe persze még gyermeki, de zengése telt s átvivő erejével csodálatosan betölti az egész termet (nemcsak az Urániát, de a pesti Operát is). Technikai képzettsége bámulatos. Elragadtatással hallgattuk a remekül pronuncionált futamokat, a csilingelő trillákat. Édesanyjának, az Opera még nem régen ünnepelt, nagynevű énekesnőjének, Szoyer Ilonkának bájos szubrett-temperamentumát szerencsésen örökölte. Rossini és Offenbach áriáival, majd Strauss »Tavaszi hangok« bravur-valcerében ámulatba ejtett, »A denevér« nevető dalával elragadott bennünket, a Blech-féle gyermekdalokban pedig édes, gyermeki érzésvilágát tárta fel.”[14]

            A Für Elise Cilije számos ponton kötődik Szoyer Ili – részben Szabó Magda által megformált, részben a korabeli sajtó által tükrözött – alakjához, hiszen a regényben nagy hangsúlyt kap az a tény, hogy a kislány „ritka, nagyon nemes szoprán boldog tulajdonosa”,[15] aki hatalmas sikerrel szerepel a Hamupipőke gyermekopera címszereplőjeként, a későbbiekben pedig jótékony célú fellépéseken vesz részt – és egyértelműen művészpályát jósolnak számára. A regény több pontján felmerül a szigorú, az élet csaknem minden területét – napirendjét, étkezését – befolyásoló, már-már misztikusnak ható zenei képzés állandó jelenléte is.

            A regényben Cili alakjához már-már balladai tragikumú szerelmi történet és – részben csak sejtetett – korai halál vár. Márkus-Szoyer Ili története hasonlóan drámai fordulatot vett. Először ismeretlen okokból a hangját veszítette el és döbbenetes körülmények között, pár nappal újszülöttjének elvesztése után halt meg Budapest ostroma idején, 1945-ben. „Hitler tébolyának nem kevés áldozata van, de nem haltak meg egyforma súlyú halállal, voltak irgalmasabb és gyorsabb halálnemek is. Ili és gyermeke halála rémregény, mint ahogy az a katonaszökevényből ismét polgárrá felszabadult Szobotka életének az a fordulata is, hogy utoljára mint sírásó lássa az asszonyt, akit először szeretett igazi szerelemmel, és a kisfiút, akiben folytathatta volna az életét”[16] – olvasható a Megmaradt Szobotkának című kötetben.

            A Szoyer Ili–Bogdán Cili-párhuzam nemcsak a történet, az adatok szintjén rokonítható. A Für Elise egyik – elsősorban hangulatfestést célzó – jelenetében a következőképpen fogalmazott az író: „Nézett rám árokparti virágszemével, mint egy gyermeket néz a felnőtt, Cili már réges-régen nem félt semmitől, tekintetében nem volt indulat, csak a halni készülők belenyugvása, leginkább egy Arany-vershez hasonlított, ahhoz, amelyben a költő lánya elvesztése előzményeit örökíti meg, fekszik az elmúlást már jelző ágyon a fiatal anya, aki megértette és elfogadta a halált.”[17] A szöveg és a jelenet hangulata és alaphelyzete – a halálba belenyugodott fiatalasszony tekintete – jelentős hasonlóságot mutat Szoyer Ili halálának ugyancsak Szabó Magda által megfogalmazott leírásával: „Aki átélte Budapest ostromát, tudja, mit jelentett a fővárosban január 6-án egy gégemetszett, frissen szült anyát és egy csecsemőt a rosszul világított, nem steril pincében az ostromtól félőrült pincelakók közé elhelyezni. Víz, villany nincs, havat olvaszt Szobotka, cseréli a felmetszett gégében a gézt, a csecsemő nem eszik, az anya nem tud szólni, csak ír, írja a beszélőfüzetbe az utasítást, a kérést, a sikolyt, és amit nem ír le, az benne a szemében, a némaságában. Ő, aki álmában Lakmé csengettyűáriáját szokta énekelni, soha nem fog előadni tudni többé. […] Meimei egy reggel keze könnyű mozdulatával félrehárítja a beszélőfüzetet, mint akinek se kérni-, se mondanivalója nincs többé, aztán megáll a szíve.”[18] (A fiatalasszony halálának döbbenetes körülményei a későbbiekben Szabó Magda Álarcosbál című ifjúsági regényében is kulcsszerepet kaptak.)

            A fentieken túl könnyen elképzelhető az is, hogy Ili és Cili nevének hasonlósága is tudatos írói játék része: a Szoyer Ili keresztnevéhez illesztett C ráadásul Szent Cecíliát, a zene védőszentjét is felidézi. Azért is feltűnő ez, hogy a regényben több alak is „beszélő nevet” visel. Graál Adél tanárnő Diósyné Brüll Adélról kaphatta nevét – különösen annak ismeretében, hogy a vetélytársaként szereplő növendék, Baraczkondy Borbála többnyire Csinszka-fejűként, Csinszka-képűként szerepel. Nyelvi játékot sejthetünk Cili plátói szerelme, Textor Ádám nevét illetően is: a szokatlan hangzású latin szó magyarul takácsot jelent, könnyen elképzelhető, hogy – akár Ciliéhez hasonlóan – egy valós (magyar nyelvterületen egyébként is gyakori) vezetéknevet rejt.[19] Az ilyen típusú, valós nevekkel való játék, illetve a latinizálás legismertebb Szabó Magda által kreált példája A pillanatban olvasható, ahol a sajátján kívül édesapjáét, Szabó Elekét, édesanyjáét Jablonczay Lenkéét és a Hortobágyhoz közeli szülőföldjéét fordította ki: „Én, költő Saboas, kit nemzett pásztor Alexis, / szült a kilenclyuku híd peremén rejtőzve a sásban / Lencins, Chortobagos folyamisten lánya, a nimfa…”[20] A latinizálás még a Tündér Lala című meseregényben is előfordul, ahol is nem véletlenül Jusztin a törvények őre és nonprotesztó a tiltakozásgátló gyógyszer.

            Azt az elgondolást, hogy a Für Elise című regényben Cili alakja (legalább) két konkrét modell alapján konstruálódott, néhány sajátos írói-dramaturgiai következetlenség is alátámasztja. Egyrészt az a tény, hogy a fellépéseken feltűnően magabiztos – sőt, olykor dühös – Cili az iskolában már-már elképzelhetetlenül szelíd, sőt félszeg és következetlen. „A magyar mese- és mondavilágot tanultuk, a hun-magyar mondakört, ő eksztázisban hallgatta, aztán rossz szövegezéssel, az élménytől megdicsőülve, töredékeket ismételve, hebegve felelt belőle. […] Cilinek az idegen nyelv is problémát jelentett, időnként, ha szószedetből feleltették, sose hallott szavakat suttogva franciául válaszolt a kérdésre, aztán sírva fakadt, iszonyú volt hallgatni Cili sírását.”[21] Az ilyesfajta következetlenségek, azaz a látványos, a karaktertől már-már idegen, hirtelen felbukkanó tulajdonságok az írói gyakorlatban általában konkrét modellekből adódó hibákat – az olvasó számára ismeretlen eredetű kihagyást, következetlen összeolvasztást – sejtetnek.[22]

             „A Für Elise narrátora és főszereplője tehát Magdolna, klasszikus értelemben vett hősnője viszont Cili”– fogalmazta meg Vallasek Júlia. Ugyancsak ő mutatott rá arra, hogy a két szereplő viszonya hangsúlyozottan „bináris oppozíciók mentén formálódik”[23], s ők maguk voltaképpen egymás tükörképei: egyikük szép és szelíd, másikuk okos és vad, egyikük a művészet, másikuk a tudomány iránt elkötelezett. Ezeket az ellentétpárokat és a bennük foglalt egységet sajátos módon inspirálhatta, gazdagíthatta Szoyer Ili története. Az Ókút és a Szobotka-könyv adatai ugyanis sajátos módon rímelnek egymásra: a népszerű, tehetséges és tudatosan, szigorúan művészpályára terelt kislányhoz történetek szöges ellentétben állnak a szabadon nevelt, vad – és ennek megfelelően sokszor igen népszerűtlen ifjú hölgy kalandjaival. Egy ponton mégis sajátos módon olvadt össze a sorsuk: mindketten feleségül mentek Szobotka Tiborhoz. Ennek tükrében pedig különleges ízt kapnak Szabó Magda regénybeli szavai: „Cili én voltam, ő meg én, azaz egymás hiányai, ketten alkottunk reális egészet.”[24]

 


[1] Szabó Magda, Teréz esztendeje = Sz. M., Mézescsók Cerberusnak, Bp., Európa, 2002, 205.
[2] Uo.
[3] Csizmadia Éva, Volt egyszer egy nyírfa seprű: In memoriam Szőke Julianna, Bp., 2005. Vö. Csizmadia Éva, A nyírfaseprű-díjas Szőke Júlia titokzatos élete és elporladt álma: Túrkevétől a Pasarétig, Bp., Kornétás, 2012.
[4] Vallasek Júlia, Bonviván és primadonna = Tarján Tamás V., J., Két bírálat egy könyvről, Holmi, 2003, 805.
[5] Nagy Boglárka, Párhuzamos életrajzok, Jelenkor, 2003, 909.
[6] Sturm László, Szabó Magda: Für Elise, Kortárs, http://www.kortarsonline.hu/2004/03/szabo-magda-fur-elise/7457 [Utolsó letöltés: 2017. 04. 14.]
[7] Szabó Magda, Megmaradt Szobotkának, Bp., Magvető, 1983, 243.
[8] Színművészeti lexikon: A színjátszás és drámairodalom enciklopédiája, szerk. … Schöpflin Aladár, III, Bp., Színészegyesület, 1931, 204–205.
[9] Színművészeti lexikon: A színjátszás és drámairodalom enciklopédiája, szerk. … Schöpflin Aladár, IV, Bp., Színészegyesület, 1931, 318.
[10] Magyar asszonyok lexikona, összeáll. Bozzay Margit, Bp., Stephaneum, 1931, 655.
[11] Uo.; Színművészeti lexikon: A színjátszás és drámairodalom enciklopédiája, szerk. … Schöpflin Aladár, IV, Bp., Színészegyesület, 1931, 318.
[12] Magyar asszonyok lexikona 655. [Kiemelések az eredeti szövegben.]
[13] Szabolcsi Bence, „Pelléas és Mélisande” az Operaházban II, Nyugat, 1925/23–24.
[14] Doctor musicalis, Az  Egri  Dalkör  hangversenye, Egri Népújság, 1925/281, 3.
[15] Szabó Magda, Für Elise, Bp., Európa, 2002, 108.
[16] Szabó Magda, Megmaradt Szobotkának, i. m., 249.
[17] Szabó Magda, Für Elise, i. m., 342.
[18] Szabó Magda, Megmaradt Szobotkának, i. m., 249.
[19] A szó jelentéséről, további lehetséges értelmezéséről bővebben: Vallasek, i. m., 811.
[20] Szabó Magda, A pillanat, Bp., Európa, 1999, 34.
[21] Szabó Magda, Für Elise, i. m., 145.
[22] Vö. Egri Lajos, A drámaírás művészete: Az emberi mozgatórugók kreatív értelmezésének alapjai, Bp., Vox Nova, 2008, 70–91. Hasonló következetlenségekről bővebben: Vallasek, i. m., 811.
[23] Vallasek, i. m., 811.
[24] Szabó Magda, Für Elise, i. m., 48.

 

Megjelent a Bárka 2017/6-os számában.


Főoldal

2018. január 12.
Kiss László tárcáiLackfi János tárcái Szabados Attila tárcáiCsík Mónika tárcái
Erdész Ádám: Változatos múlt ismétErdész Ádám: Melyik a járható út?
Szarvas Ferenc: Amikor az ellenőr mindennap megtanult egy versetKas Kriszta novellái
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Molnár Lajos verseiGéczi János verseiZalán Tibor verseiGergely Ágnes: Az ausztriai lépcsősor
Haász János: A puskás emberAbafáy-Deák Csillag: Csók sem voltHáy János: Boldog boldogtalanKötter Tamás: Izgalmas életek
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKApku_logo.png