Esszék, tanulmányok

 

Karácsonyváró

 

Közelegnek az ünnepek – mindannyian különböző módokon készülünk rájuk, s életünk legváltozatosabb szakaszaiban talál ránk a karácsony, majd az év vége. A Bárka néhány szerzőjét arról kérdeztük, hogy milyen lélekkel várja a karácsonyt. 

 

Vörös István

 

Voros_meret_jo.jpg

 

A császár reménye

 

A Karácsony hozzáér
a múlt üvegfalához,
mint a kétméteres fenyőfa
ága az ablaküveghez.
Színes elektromos égők,
ajándék autópálya.
Hetvenes évek.

Dísz a téli szüneten.
A kedvenc díszem egyébként
helikoptert ábrázolt.
Mondták. Mert rá
nem nagyon jöttem volna.
Ezüst láncba fogott
fémléghajó.

Az éjféli mise csak később,
évek múlva Bakonymérőn.
Berlinben viszont,
mire odamentünk, már
vége is volt. Korábbra hozták.
Balesetveszély miatt?

Hát elég kellemetlen
dolog is, hogy egy téli
éjfélen megszülethet
valaki, aki veszélyezteti
a fennálló világrendet.

Ugyan ki akarna
változtatni? A császár
csak reménykedhet benne,
hogy mindez csupán szertartás.

 

Csehy Zoltán

 
Csehy_Zolt__n.jpg

 

Karácsonyi magasles

Hopp- Halász Károly halálára

 

Innen, fentről nézni, látni mindent,
megfigyelni, célba venni,
magasról venni célba, a célkeresztre
feszíteni a körvonalait, bemérni, finoman hangolódni
rá az ölésre, hogy észre se vegye, mikor, honnan,
a ravaszt úgy húzni meg, innen, a csak sejtett
magaslatról, hogy az ujj örökre fiatal és könnyelmű maradhasson.
Elhúzott a fehér hó repülő szőnyege.
A tökéletes test elé tartott tökéletlen maszk szervesült.
Agancsok, paták, menekülési útvonalak közt csap szét a halál.
A füvek, moszatok, mohák, kövek aprócska halála régóta nem érdekel senkit.
Díszítsd fel magaslataidat, ember.
Kapaszkodj bár, nincs, ami megtartson.
A felső világ másoké.
Minden karácsonyfa magasles.

Jónás Tamás


Tojás a jászolyban


J__n__s_Tam__s2.jpgMég az apák napján gondolkodom egy kicsit. Tudva, hogy azt sem. De egy ideig jó eljátszani vele, ahogy bármelyik kütyüvel. Egyetlen ünnepet sem tartok már. Akkora a fény bennem, hogy nem érdemes gyertyákat gyújtani. Dehogy. A mondat nem igaz, de az inverze sem. Akkora lenne bennem a sötét, hogy nem érdemes további lámpákat leoltani? Sehogy se, igaz se volt.

Az apák napja. Azzal el tudok játszani. Tegyük fel, hogy minden nap az. A karácsony is. Mi is egy apa feladata karácsonykor? Illetve mi egy apa öröme karácsonykor? Mit jelent az apai szeretet? Karácsonykor. Mire várhat, mit várhatnak el egy apától? De mondom: az apák napjai sem érdekelnek.

A karácsony kellékei négy keresztes allergiásreakciót váltanak ki belőlem, a megfelelő mennyiségű és minőségű, forralású és érlelésű antihisztaminnal elviselhető lenne, de akkor meg én nem lennék elviselhető.

A szeretet ünnepe a fény ünnepe, ami meg a Váltó születésnapja is lenne. Nem csodálkoznék rajta, ha tojás lenne a jászolyban. Lesz fa. Még ha négyezerbe kerül idén, akkor is. A tavalyi égők úgyis megvannak, rossz a lakásban az áramhálózat, gondol egyet, kikapcsol, éjjel persze be. A kínai égősor, sorégő, piros, sokprogramos, egész évben, sötétedések után végigszenvedte velünk a fénytelenséget. Ugyanígy a lakás hasonlít egy kicsit valamiféle szexshopra, de hasonlíthat, ha nincsen benne olyasfajta kínálat. Se szex, se shop. Így várom én ezt a karácsonyt. Látni akarom a fiaimat, a csalshe.jpgádomat nem, a szüleim nyugodjanak békében, a többiek ilyenkor úgysem engem vesznek elő. És még csak nem is keserűségből mondom. Aki 3-4 karácsonyt is átélt egyedül, 3 napot fekve, plafont bámulva, mert szerencséjére nem volt tévé, az valahogy azt is akarta. Kell hozzá idő, mire megérti, de a többiek már értik régen. Akik már talán több hete, hónapja, csomagolva, áron vagy elvárásokon alul vagy felül vagy mindentől függetlenül. Nem vagyok keresztény. Azért mondom, mert ez sem igaz. Azért, hogy azt mondhassam, mégis csak egyetlen dolog, ami útmutató lehet: a szeretet. És mivel nem értem egészen pontosan az ünnep fogalmát, csak azt tudom javasolni magamnak, hogy beszélgessek meséket azokkal, akik még tudnak
hallgatni és beszélni olyan ritmusban, ahogy táncolni érdemes.

A 2016-os karácsony, hiába várom, jön.

 

Halmai Tamás


Halmai_meret_jo.jpg

 

Milyen lélekkel várom a karácsonyt?

Azzal a hittel, hogy a szeretet: emberközi kegyelem. S advent idején függőleges megerősítést kapunk hozzá. -- Szívvel-lélekkel tehát; mint lírai antihősöm, Terapion:

 

Terapion ünnepre készül.

Oly izgatott!

Mert Isten masnival köt át

minden következő pillanatot.

 

Acsai Roland

Akarom

Acsai_Roland.jpgPer a metrón ült, amikor Ethümia üzenetet küldött neki a vonatról: „Én már Kelenföldön vagyok, ki ér előbb a Délibe?”

Egyszerre értek oda.

Igaz, hogy Pernek futnia kellett, Ethümiának pedig lassítani a léptein, de egyszerre értek a lépcsőhöz.

Mindketten azt tették, amit kellett. Alig egy hónapja ismerték egymást, de máris összehangoltan cselekedtek. Egymáshoz igazították magukat, mint egy órát. Egy időszámításra jártak. Nem a télire. Nem a nyárira. Az életére. Az adventi gyertyát is egyszerre gyújtották meg, pedig mindketten egy másik városban tartózkodtak.

Ethümia haja a hangulatához igazodott. Ha jókedvű volt, begöndörödött, ha rosszkedve, vagy bántotta valami, kiegyenesedett. Most egészen göndör volt.

Hazafelé beugrottak az IKEÁ-ba, ahol két poharat és két bögrét vettek. Per úgy éreztem, mintha már a közös életükre készülnének. Otthon kirakták új szerzeményeiket a konyhapolcra, és büszkén szemlélték. Utána meghallgatták a Napfivér, Holdnővér nyitódalát. Nézték a filmkockákat a háborúból hazatérő Ferencről. Azután lefeküdtek a matracra. Oldalukból láthatatlan lándzsák álltak ki, mintha ők is háborúból jöttek volna, akár Zefirelli filmjének szentje.

Per felolvasott egy novellát. Utoljára húsz éve fogta kezébe azt a könyvet. Akkor is talán csak azért, hogy egyszer majd Ethümiának felolvashassa. A novella főhőse találkozik egy lánnyal, aki ugyanazokat mondja és gondolja az életről és a szerelemről, mint a férfi. Úgy érzi, mintha saját vágyaiból teremtette volna meg a lányt, aki a végén felteszi a kérdést: akarod-e, hogy te legyél az az egyetlen férfi, aki mellett leélem az életem. A főhős ezen a ponton ébred fel az álmából. Egyedül van a szobában. Az ablakhoz megy, és kikiáltja a tavaszi éjszakába: „akarom”. Pernek tetszett ez az akarom. Az akarom több, mint az igen.

Per két részletben olvasta fel, mert közben szeretkeztek.

Megint azt érezte, amit a múltkor: mintha egyszerre lettek volna egymás öntőformái és gipszei. Per köldöke kupolát képezett a lány testének templomán, és megfordítva. Utána csendben feküdtek. Per a szempillára gondolt, amit a buszmegállóban vett le Ethümia arcáról, és a kabátzsebébe tette. Az apró csigaház mellé, amit a kislányától kapott. Ethümia sírt egy keveset. Per nézte az arcát a lány szeme sarkából kigördülő könnycseppben, mint egy átlátszó karácsonyfadíszben.

– Azt kívánom neked, hogy egyszer átérezd, hogy szabad vagy. Hogy azt engedsz be az életedbe, amit akarsz – mondta a lány egy idő múlva. – Ne engedj be semmit, csak a…

– Csak a?

– Szeretetet.

Per újra nekikezdett a novellának, és felolvasta az utolsó négy oldalt.

– Nem így gondolkozik mindenki? – kérdezte a lány. – Furcsa, hogy ilyen nagy feneket kerít a női szereplő ennek a természetes vágynak.

– Valószínűleg mindenki boldog akar lenni. Csak mindenkit más tesz boldoggá.

– Nem, nem a boldogságra gondoltam. Hanem arra, hogy mindenki az élete végéig tervez.

Ethümia felállt, és kivett a táskájából valamit. Egy piros karácsonyfadísz volt. Néha a legtörékenyebb dolgok a legszilárdabbak. Belenéztek, és meglátták benne magukat.

– Akarod, hogy ez a karácsonyfadísz életünk végéig kettőnk arcát tükrözze?

Per – Stachura írásának főszereplőjével ellentétben ­– nem álmodott. Ébren volt. Bár az ébrenlétnek néha több köze van az álomhoz, mint a valódi álomnak. Ethümia, mintha Per vágyaiból lépett volna elő. Mintha ő alkotta volna meg magának. Az ismerőseik közül többen mondták már rájuk, hogy hasonlítanak egymásra. Testvérek? Hasonlít egymásra a lelkük. Mert a hasonlóság belülről is sugárzott. Nem egymáshoz csiszolódtak, hanem hasonlónak születtek. Talán egymásnak is. Pernek ezek a vélemények sokat jelentettek.

Nem gondolkozott. Tisztában volt vele, hogy csak a kis dolgokkal kapcsolatban engedhető meg a bizonytalanság. A legfontosabb kérdéseket azonnal megválaszolta:

– Akarom.

 

Márton László

M__rton_L__szl___m__ret.jpgKarácsonyi várakozásaimra, ha az időjárástól és a világpolitika alakulásától eltekintünk, három tényező gyakorolhat lényeges hatást.

   Az egyik: hazajön külföldről az idősebbik fiam. Napokon át, majdnem két hétig együtt lesz a család, olykor a tágabb értelemben vett rokonság is. Ez akár 30-40 embert is jelenthet. Olyan, szívemnek kedves személyekkel is beszélgethetek, akiket év közben ritkán vagy sohasem látok.

   A másik: egy lényeges írói tervem megvalósításának a vége felé járok. Mire beköszöntenek az ünnepek, talán el is készülök vele. Ha mégsem, a munkafolyamat akkor is le fog zárulni az új év első napjaiban. Azt a kellemes izgalmat fogom érezni ismét, amely egy nagyobb munka lezárásakor mindig elfog: hogyan tovább?

   A harmadik: valaki, egy hozzám közel álló személy orvosi kezelés alatt áll. Hátha meggyógyul karácsonyig. Bízom benne.

 

Markó Béla


Mark___B__la_m__ret.jpg 

 

Hátha

 

Amikor a csontvázat fölállítják,
megtelik felejthetetlen illattal a ház,
aztán először a tükörfényes,
piros, kék, zöld, sárga
bolygókat helyezik el, hogy
akadálytalanul keringjenek tengelyük körül,
majd az arany- és ezüstszínű papírba
csomagolt cukorkákat is fölaggatják,
mintha itt-ott visszatapasztanák a csontok
közé az elsatnyult izmokat,
csillogó angyalhajjal díszítik az ágakat,
és utoljára hagyják a gyertyákat
meg a csillagszórókat, hiszen
nagyon pontosan be kell mérni,
hogy a gyertyaláng vagy a csillagszórók szikrája
bele ne kapjon a gyúlékony tűlevelekbe,
vattacsomót is szórnak néhány helyre,
mint távoli, csillagközi ködöt,
ezzel már tulajdonképpen készen is vannak,
de még be kell indítani a szerkezetet
egy apró szárnyas angyallal legfelül,
olyan ez, mint egy slusszkulcs,
vagy mint a PIN-kód a telefonkártyához,
nélküle nem működik, ahogy viszont
odakerül az angyal is a legtetejére,
egyszerre felragyog a teremtett világ,
forróság önti el a hideg csontvázat,
boldogan himbálóznak a bolygók,
kézzel-lábbal hadonászik a karácsonyfa,
életre kel minden porcikája,
mostantól fogva akkor is marad valaki otthon,
ha éppen mind elmennek valamerre,
istenem, hátha végre sikerül,
és nem kell vízkeresztkor a szemétre dobni!

 

Ács Margit

 

__cs_margit_est_1.jpgÉpp mézeskalácsot sütök. Tepsi tepsi után. Angyalok, üstökösök, csillagok, fenyőfák. Tele kell sütnöm a nagy fémdobozt, teljesen érthetetlen, de ennek örülnek legjobban az unokák, pedig annyi ízletesebb sütemény is lesz (jaj, Istenem, azokkal is el kell még készülnöm). A mézeskalács-hegyet pedig ki is kell díszítenem, ez évek óta éjszakára marad, mindenem ragad majd megint a  cukormáztól, ebben a műfajban nem vagyok valami ügyes. Teljesen fölösleges arcot rajzolni az angyalkáknak, díszeket vagy hócsomókat pöttyenteni a fenyőfákra, kicifrázni az üstökösöket, mert az unokák így is, úgy is befalják őket, nem tudom, miért kínzom a díszítéssel magamat.

            Ez az, nem tudom. Nem tudom, hogy miért szorongok már november végétől, ha a karácsony eszembe jut. Már nem emlékszem, hogyan voltam a karácsonnyal gyerekkoromban. Ugyanolyan lázasan vártam, mint gyerekeim, unokáim? Bennem is volt titkolt csalódás, amiért kisebb lett a csoda, mint amire készültem? Mert néha ezt is észreveszem egyikük-másikuk mosolyában. Évtizedek óta őrületes kereskedelmi kampány szuggerálja az embereket egy hónapon át: a dekorációk az utcákon, a bódésorok, a reklámok, az áruházakban a zenék – tömeghisztéria. Otthon Adventi naptár a gyerekeknek.  Mindez az én gyerekkoromban nem volt. A hívők rorátéra jártak, többnyire titokban, mi pedig levelet írtunk Jézuskának, és kész. Azt az unokáim is írtak kisebb korukban, az egyik azzal kezdte, hogy nagyon kedvesen boldog születésnapot kívánt a megszólítottnak, mint gyerek a gyereknek. Az ilyen apróságoktól mégiscsak megenyhülök a karácsony iránt, holott rettegek tőle, következésképpen nem szeretem. Szeretet ünnepe? Azt csak felvillanó pillanatokban érzem át, a mosolyban, amikor eszembe jut, hogy egyik fiam kicsi korában minden alkalommal tisztelettel köszönt a karácsonyfának, ahányszor belépett a szobába. Meg hát az is szívmelengető, ahogyan az unokáim ott tolonganak szép, csipkés ruhákban, fehér ingecskékben az előszobában, az üveges, sötét szobaajtó előtt, és várják, hogy a katedrálüvegen átderengjenek az apró fények, és megszólaljon a csengettyű, jelezve, hogy az angyalkák elvégezték munkájukat. Meg azért jó a nagy családi Hurál is az utolsó megpróbáltatás, a huszonötödiki ebédtálalás után a süteményekkel teli asztal körül, amikkel már nincsen semmi dolog, ott vannak, mint egy kiállításon, tényleg úgy, mert akkor már el van telve mindenki, és az ember csak nézi, hogy milyen szép gyerekek vannak ebben a családban, és milyen sokan vagyunk.

            Na de változatlanul itt a kérdés: miért díszítem ki a mézeskalácsokat, ha annyira fölösleges.

Ugyanazért, amiért novembertől kezdve szorongok. Mert kényszer alatt állok, hogy az ünnep tökéletes legyen.

            Ez azonban nem válasz, hanem újabb kérdés: mi kényszerít? Engem, éppen engem, aki szkeptikus vagyok minden tökéllyel szemben? Aki utálom a tömeghisztériát? Akire egyáltalán nem hat a giccsáradat a karácsony jelképi megjelenítésében, inkább viszolyog tőle? (Azonban viszolygás ide, viszolygás oda, nekem sem Burda-karácsonyfadíszeim vannak, nem egyforma nagyságú, színű üveggömbök és hozzá illő színű maslik, hanem csillogó-villogó mindenféle, pehelytollszárnnyal készült angyalkák, és szőrös szakállú erdei manók, borzalom! Majdnem ötven év alatt gyűltek fel, a régiségük a mentségük, de mi menti a lámpafüzért, amit nemrég vettem, lám-lám, én is. A hagyománynak adózva azért gyertyákat is teszek a fára, egyre kevesebbet. Egyet-kettőt.)

            Be kell látnom, vakon alávetem magam az ünnep rítusainak. Az ember vagy ünnepel, vagy nem ünnepel. Ha viszont részt vesz az ünnepben, akkor a liturgiát pontosan kell követnie, nincs mese, akármennyi fáradsággal jár is. Fiatal koromban azt hittem, nekem nem kell ünnep, pláne nem kell olyan ünnep, amely mindenkié. Rettentő eredeti lénynek állítottam be magam – főleg saját magam előtt. A gyerekeim kedvéért fogadtam el a karácsonyt s az ünnepet egyáltalán, azóta sem teszek mást. De most már megengedhetném magamnak, hogy itt-ott lazítsak. Hogy például a mézeskalácsot ne díszítsem ki fehér cukormázzal. Csakhogy a barna szín fehérrel a legszebb, és ha elcsalnám a sütemény befejezését, kilépnék az ünnepből. Valószínűleg ha egy törzs tagja lennék a dzsungelben, részt vennék a rituális táncban féllábbal is, gerincsérvvel is. Mert az ünnep kimozdít közönséges önmagunkból, magunk fölé emel. Áldozat nélkül azonban nem megy, nem vagyunk  e  kiemelkedésre érdemesek. Viszont a kiemelkedés akkor is megtörténik, ha sántikálva táncolunk, ha sajog a hátunk.

            Innen nézve érteni vélem azt a furcsa csalást, blaszfémiát, hazugságot, amit a felnőttek a kisgyermekekkel szemben ilyen nagy ünnepekkor elkövetnek. Tudniillik hogy az ajándékokat a Jézuska, a Mikulás, a Nyuszi hozza. Mert ha a gyerek tudná, hogy a szülőktől származnak az ajándékok, az egyszerű öröm nem emelné ki őt a világból. Nem kerülne transzcendens, metafizikai megajándékozottságában a világ fölé. Az ünnep lényegét vele így értetjük meg, holott, mint esetem mutatja, sokszor mi magunk se értjük.


 Főoldal

2016. december 23.
Vissza
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Versek
Szőcs Géza verseiHáy János verseiBotyánszki Ági verseiKerényi Kata versei
Prózák
Beck Tamás prózái Vági János: ViszonyVajda Albert ismét csütörtököt mondAz úr operaénekes lesz
Kritikák
„Csak” a szövegA tétovaságtól az elragadtatásig - Simai Mihály kötetérőlRendezni végre…„mint akit eltakar egy szó” – Darvasi László: Taligás
Esszék, tanulmányok
Legális drogot árulunkKosztolányi Dezső ismeretlen köteteTűnődések az idei Kossuth-díjak egyikérőlA bűvös kulacs – avagy A szegény kisgyermek kifogyhatatlan panaszai
Drámák
Vörös István: Pisztoly az asztalonMario és A VARÁZSLÓBartis Attila: RendezésV á r k e r t i J u l i s k a, avagy a szerelmi bűzfészek
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum

Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA