Fekete Péter vs. Zalán Tibor

Zalán Tibor
Magyar évad a Jókai Színházban
Első leülés Fekete Péterrel, a Békés Megyei Jókai Színház igazgatójával

– Az igazgatóválasztások (vagy az azoknak nevezett alacsonyka, ám annál véresebb színjátékok), az igazgatóváltások mifelénk (értem ezen Magyarországot) általában botrányokkal járnak az utóbbi időben. Az Ön igazgatói székéhez milyen út vezetett – vagy milyen úton vezették el, fel? Hogy került egyszerre Békéscsabára?

– Az országban zajló igazgatóváltási érzelemhullámok, valóban, esetenként megalázónak, kicsinyesnek, szakmaiatlannak tűnnek, de legtöbbször az van felháborodva, az kiált jogorvoslatért, aki éppen elveszíti az igazgatói székét. Ha ránézünk a térképre, és bekarikázzuk az elmúlt félév botrányhelyeit, aztán előlapozzuk a 4 évvel ezelőtti újságokat, vagy felidézzük az emlékeinket, a helyek többségében a most ágáló igazgató ugyanilyen körülmények között került a székbe – korábban.   Békéscsabán botránymentesen sikerült a váltás, annak ellenére, hogy jelenleg is rendőrségi vizsgálat van folyamatban az előző vezetés munkáját vizsgálandó. Oktatási igazgatónak érkeztem, fél évvel az említett vizsgálat előtt. A korábbi vezetéssel történő közös megegyezéses szerződésbontáskor bennem látta a tulajdonos, a fenntartó megyei önkormányzat azt a személyt, aki stabilizálni tudja a működést, és a feltárt, vagy feltárandó hiányosságokat, szabálytalanságokat haladéktalanul megszünteti, javítja. Ez közel másfél éve történt, az elmúlt évad válasz a kétkedők kérdésére, ha egyáltalán voltak ilyenek. Jómagam bizalmi légkört, kollégiális munkakapcsolatokat, és segítő szándékot tapasztaltam valamennyi partner részéről.  Békéscsaba előtt a Nemzetiben voltam oktatási és külkapcsolati igazgató, előtte Angliában tanítottam, az ország egyik legjobb színművészeti főiskoláján, Welszben.

– Köztudott, hogy a politikai pártok, amelyek igyekeznek bebástyázni magukat a színházakba (is, csöppet sem művészi szándékok és koncepciók miatt), igyekeznek befolyásuk alatt tartani az intézményeket, illetve azokat az igazgatókat, akiket hatalomra segítenek, illetve hatalomhoz juttatnak. Az Ön esetében mekkora (volt) ez a fajta rásegítés a pozíciói megszerzésében, és vannak-e Önnel szemben (párt)politikai elvárások?

– Na, tisztázzuk! Kapitalista világrendszerben élünk! Így döntöttünk, a nép akarta így. A tulajdon szentsége így alaptörvénnyé vált. Lehet vitatkozni rajt, ha tudnék jobb társadalmi berendezkedési formát, én is harcolnék érte, de most ez van! A színházban is elfogadom, hogy a tulajdonos határozza meg, mit szeretne a tulajdonában álló épületben, intézményben. Ahogy a virágbolt, a kocsma, a magánképtár tulajdonosa, úgy a színház tulajdonosa is felelősen dönt a saját ízlése, saját gondolatvilága szerint. A színház a közé, a köz egy meghatározott csoportjáé. A mi esetünkben a megye lakosságáé. A megye pedig, egy demokratikus választási rendszer szerint meghatározza, kik képviseljék őt a napi döntések meghozatalában. A megbízott döntéshozók pedig olyan szakemberekre bízzák a közösség tulajdonát, aki a hitük szerint, illetve a tulajdonos értékrendje szerint, működteti azt. Az igazgató felelőssége, hogy a tulajdonos „nép”érdekeinek megfelelően, szélsőségeknek nem engedve, kiegyensúlyozottan szolgálja, kiszolgálja, nevelje, fejlessze, támogassa, éltesse a közönségét, működtesse ápolja a rá bízott tárgyi és szellemi vagyont.
Rám bízták tehát ezt a vagyont, és én a tulajdonos – a megye lakossága – érdekében működtetem azt. Legjobb tudásom szerint!

– Nyilván a műsorpolitikát sem hagyja érintetlenül ez a minden ízében átpolitizált, és kellően elmérgesedett közéleti gyakorlat! Vagy ez lehet egy másik tészta?

– Marhaság! A műsorpolitika annak ellenére, hogy benne van a politika szó, kizárólag művészeti, közművelődési, népnevelési, társulatépítési, és gazdasági kérdés.
A politikusoknak lehetnek elvárásaik, de elsősorban a szélsőségektől való távolságtartás az elvárás, ami egyébként is rendben van. Amúgy, ha értenének a műsorpolitika kialakításához, maguk csinálnák azt, és nem bíznának meg szakembert ezzel. Egyszóval, én nem tapasztalom a politika nyomását, így a felelősség is teljes egészében engem terhel a műsor „politikát” illetőleg! 

– Angliában végzett, nyolc évig tanult-dolgozott ott. Nem érheti az a vád, hogy nem megfelelő a képzettsége a színház vezetésére (bár, ez sem szokott manapság akadály lenni azoknál, akiket a hatalom kinéz magának). Mégis, amikor átvette a Jókai Színházat, hát, mondjuk meg férfiasan, nem egy éppen topon lévő társulattal kezdte meg a munkát – vagy csak a színház adminisztrálta magát az elvárhatónál halványabbban.

– Mielőtt átvettem a színházat, vállaltam egy rendezést azért, hogy megismerhessem a társulatot, a kiszolgáló személyzetet. Lássam a gyenge és a kiemelkedő pontokat, felmérjem, hol vannak tartalékok. Jó alapokat találtam! Úgy ítéltem meg, hogy a szakmájuk iránt elkötelezett, áskálódásmentes, csapatszellemben élni képes, felelős társulatot veszek át, jelentős tartalékokkal a tarsolyban. Aztán, az igazgatóváltás körülményei, a rendőrségi vizsgálat, és a rendkívül szűkös, országos átlag alatti anyagi helyzet bizonytalanságot okozott. Össze kellett rázni a csapatot! Ez az elmúlt időszakban sikerült.

– Nem hiszek a jó és rossz társulatokban. De hiszek a csapatépítésben, a jelentős egyéniségek felnövesztésében, illetve megnyerésében a csapat húz(at)ásában. Milyen játékerőt és milyen közösséget képvisel jelen formájában a színháza? Sokat változtatott? Cserélt, leváltott, kirúgott, ideédesgetett stb. jobb-rosszabb embereket?

– Pedig van jó és rossz társulat. Rossz színészekből álló csapat nem lehet jó társulat. Lehet jó közösség, baráti csapat, de ahhoz, hogy kiemelkedő művészi munkát végző társulattá váljék, kiemelkedő egyéni teljesítményre is szükség van. Szerencsére Békéscsabán vannak jó színészek, így a lehetőség adott arra, hogy jó legyen a csapat, jó társulat alakuljon ki. Vannak szerepek, karakterek, amelyekre jó lenne hívni még olyan munkatársakat, akik teljessé tennék a teamet. Folyamatosan keresem a lehetőségeket, egyfolytában tárgyalok. Jövő évadra, ha az anyagi lehetőségeink engedik, bővülni szeretnénk. Hiányunk van egy „nagy anya”-karakterből, jól állunk viszont fiatal középkorú nőkből, koros érett és középkorú férfiakból. Szükségünk lesz egy fiatal hős típusú férfi-karakterre, de nem csupán a karakter, hanem a művész személyének privát tulajdonságai határozzák meg, kivel, kikkel szeretnénk hosszú távon dolgozni. Olyan személyt/személyeket keresünk, aki/akik munkájával/munkájukkal példát ad/adnak, és a csapat is befogadja őt/őket.

– Nem válaszolt! Voltak cserék?

– Lefejezett intézményt vettem át. Gazdasági vezető, -igazgató, műszaki vezető, művészeti titkár, titkárságvezető nélküli intézményt. Ezekre a posztokra munkatársakat kellett hozni, vagy kinevelni. Én az utóbbi mellett döntöttem. Ma kiegyensúlyozott, stabil irányítása van a háznak. Jó együtt dolgozni közvetlen munkatársaimmal!

– És művészi vonalon mi történt a múlt évadban?

– Olyan színészeket, rendezőket kértem fel, hívtam meg vendégnek, akiktől a munkafolyamat során tanulhatunk, akik feltárják a tartalékainkat.

– Neveket is említene?

– Lázár Kati, Dengyel Iván, Anne Helgesen Norvégiából, Howard Lloyd Angliából, Döbrei Dénes Franciaországból.

– Egyáltalán, megtapasztalta már, hogy Békéscsaba messzire van…?

– Békéscsaba messze van de nem földrajzilag, hanem a fejekben lévő elő-ítélet-tradíciók szerint. Kisöpörjük ezt az érzést a fejekből, a lelkekből! Már odafigyelnek ránk, országszerte várakozással figyelik a változásokat, látják: felszálló ágban vagyunk!

– Értékelné az elmúlt évadot? Voltak bukások? És elismerések, esetleg szakmai sikerek, kiugrások? Mit csinált rosszul az első évében, mit fog másként csinálni az elkövetkezőben?

– Nyitást hirdettünk a közönség felé. Azt mondtuk: A Jókai Színház a megye legjelentősebb kulturális művészeti intézménye kell legyen. Megszólítottuk a rokon művészeti ágakat; a komolyzenét, a táncot, a képzőművészetet, az irodalmat, a fotóművészetet társul hívtuk. Korosztályonként, társadalmi rétegenként. Célirányosan programot kínáltunk, becsaltuk a bábszínházat a színház falai közé, beavató-színházi sorozattal fogtuk meg a középiskolás réteget. A bérletes előadásainkon túl több mint 60 vendégjátékot, rendezvényt, kulturális eseményt szerveztünk, míg a korábbi években 1-2 vendégjáték volt szokásos a színházban. Idehoztuk a világból a legszínvonalasabb produkciókat, és kiváló előadásokat készítettünk magunk is!
Legnagyobb siker: a kézzel fogható nyitás. A pezsgő hangulat, a művészi közeg, ami kialakult!
Legjobb előadás (szerintem) a Vörös és fekete, a Kolozsvári bíróval végzett nálam holtversenyben.
Legnagyobb bukás: Lajkó Félix (barátom) koncertje. Rövid, indiszponált, rossz helyre, rossz időbe szervezett. Ezúton is megkövetem a közönséget!

   – Magyar évadot hirdetett meg a nagyszínházban. Ezzel vékony jégre lépett, ami könnyen beszakadhat; de, amin persze, hatalmas és látványos kűröket is meg lehet siklani. Honnan az ötlet? És hogyan fogadták azok, akiknek eljátszaniuk kell, illetve azok, akiknek nézniük kell a magyar darabokból született előadásokat?

– Ezt pont egy kortárs Magyar Szerző kérdezi tőlem egy Kortárs Irodalmi Lapban? Vékony jég a magyar kortárs irodalom? Nem! Kötelességünk, hogy teret adjunk a kortárs szerzőknek, ráadásul kiváló, a közönség ovációját kiváltható művekről beszélünk!  Mi a baj a magyar szerzőkkel? Európa egyetlen országában sem merülne fel ez a kérdés. Ha a saját gyökereinket, a saját nyelvünket, a saját irodalmunkat nem ismerjük, mire akarunk építkezni? S ha megkérdezné, mi számít számomra magyar irodalomnak, akkor értetlen arcot vágnék, és azt mondanám, minden, ami magyar nyelven íródik, és tartalma szerint értéket képvisel. Csupa ilyent válogattunk: Hamvai Kornél és Nádasdy Ádám csúcsminőségben tudnak pikáns–könnyed történethez nyúlni, Czakó Gábor szatírája örök életű, s reméljük, hogy a Rab ember fiaiból is méltóságteljes, történelmi dráma keletkezik. Soroljam még az érdemeit a választott szerzőknek? Kortárs szerzővel csak azért nehezebb dogozni, mert általában túlfélti a gyermekét, s minden módosításért, változtatásért iszonyatosan meg kell harcolnunk. Persze, ez konstruktív vitákat eredményez, ami a végterméket nemesebbé, teljesebbé teheti, sőt, teszi is.
Ebből a szempontból könnyebb klasszikusokkal jelentkezni, tőlük már nem kell félni, ott csak a kritikusok maradnak vívó félnek.

– Másra gondoltam, bocsásson meg, legyen mindegy. Lépjünk! Tapasztalat, hogy a vidéki színházak, ha hagyják őket, elvannak, mint a befőtt. Egy-egy országos siker, vagy siker-sorozat, aztán minden megy tovább – a tágabb odafigyelés helyét ismét a lokális bázis, a helyi színházba járók igénye és visszhangja veszi át. Milyen közönségbázisra épít? Jóllehet, tudom, hogy a legnagyobb taktikai hiba lenne a saját közönségét bármilyen szempontból is negatívan minősítenie (ha lenne rá oka), de be tudja a csabai közönséget valamennyire objektíven határolni a maga, illetve a társulata számára?

– Tisztázzuk gyorsan! Megyei színház vagyunk! Nincs csak csabai közönség! Békési közönség van! Ezt komolyan is vesszük. A közönség kiszolgálása, és szolgálata elsődleges cél. De a közönség azon rétege, amely a könnyed műfaj érdekében keresi fel a házat, is elismeri, kéri, elvárja, hogy neveljük, alakítsuk, irányt mutassunk a fiataloknak, új gondolkozásmódoknak adjunk teret.  A vidéki színház megfelelni vágyása kétirányú. A helyi közönségnek való megfelelés mellett fel kell nőnünk az országos művészi elvárásokhoz is. El kell érnünk, hogy fesztiválokra kapjunk meghívásokat, meg kell mutatkoznunk a fővárosban és országszerte, esetleg a határainkon túl is.
Elindultunk, rövid időn belül el fogjuk érni, mert el kell érjük, hogy egy-egy színházi előadásért elindulnak emberek az ország túlsó partjáról is ide, a Jókaiba!

– Beszéljünk még konkrétan az új évadról. Kik írnak, kik rendeznek, kik játszanak, miből lesz siker, mit kockáztat? Ön is rendezni készül, ha jól tudom, egy Czakó Gábor-darabot. Egy igazgató munkáját, amikor rendez, ki „felügyeli”, ahogy az igazgató a rendezőkét?

– Pinczés István rendezi az első darabot. Mikor először láttam rendezést tőle (a díjnyertes Gézagyerek-et) tudtam, hogy egyszer együtt kell dolgoznunk. Vérprofi, nemzetközi tapasztalatokkal rendelkező, a társulatot formálni tudó szakembernek tartom. Munkatársai között Topolánszki Tamás koreográfust először ismerhetjük meg Békésben. Dobó Katát, mint  sztárallűröktől mentes, közvetlen, kedves személyiséget ismertem meg. A csapat is azonnal befogadta. Új arc a közönségnek, új partner a társulatnak, személye frissességet fog hozni. A második darab rendezését magamra vállaltam. Több mint egy éve ülök az igazgatói székben, nem lehet megúszni! Meg kell mutatni a kollégáknak, a közönségnek, a szakmának azt a művészi látásmódot, ami a mindennapi színház irányítási döntéseim alapjául is szolgálnak. Tavaly elhoztam Szabadkáról az Emma című Csáth-darabomat, mely ízelítőt adott arról, hogy gondolkozom. Most a saját csapattal kell alkotnom. Nem választottam könnyű anyagot. Egy habkönnyű(nek tetsző) (várhatóan)sikerdarab, a Lüzisztrate utánra vállaltam be a társadalombírálattal teli Czakó-darabot, kicsit rádöbbenésként a saját nyomorúságunkra, emberi hibáinkra. Nem számítok ujjongó közönségre, viszont kemény művészi munkát tervezek.    
Decemberben a rokon művészeti ágak össztalálkozója valósul meg Greifeinstein János rendezésével a Csínom Palkó című daljátékban, melyet két verzióban mutat be a színház. Egyet a gyerekeknek – mesejátékként, egyet a felnőtteknek nagyzenekarral, igazi zenei csemegét nyújtva az ínyenceknek. A díszletek és a jelmezek – Magyarországon sosem látott módon – hófehér papírból készülnek, Hatvany Csaba papírszobraival és Olga Gonobolin papír hatású jelmezeivel. Somogyi Tóth Dániel karmester Szokolai Dongó Balázzsal adaptálja a zenei anyagot, a kooprodukcióba a Balassi táncegyüttes is bekapcsolódik, Mlinár Pál vezetésével. Remek szakmai csapat, sikercsapat, munkájuk kapcsán kiemelt országos figyelemre számítunk!
Folytatjuk a felolvasó színházi estek és a beavató programok sorozatát. A középiskolás réteg továbbra is a meghódítandó, stratégiailag kiemelt célközönségünk között szerepel. Havi egy alkalommal kabaré-éjszaka a könnyű műfaj kedvelőinek, pénzdíjas viccmesélő- és standup-kabaré versennyel, sok zenével. Meghirdettük: várjuk a jelenet-szerzőket, magukat kipróbálni akaró előadókat. A stúdióban Sóska a focirajongóknak, Cserháti-emlékest Pacuk Gabival, Pozsgai rendezésében. A kortárs irodalom nem csak a színpadon, hanem a színészklubban is megjelenik, író-olvasó találkák, beszélgetések, folyamatosan amíg csak bírjuk szusszal.
A fennmaradó időben figyeljük, hol jön létre az országban, vagy a határon túl, kivételes művészi értékű produkció, és lecsapunk rá. Elhozzuk, megmutatjuk a mi közönségünknek is!

– A bőséges információ-sor ellenére úgy vélem, szereti a fél-válaszokat. Akkor lépjünk megint! Először a Nemzeti Színházban találkoztam Önnel, Jordán Tamás jobbkezeként funkcionált, ahogy megítélni tudtam.

– Tamást mentoromnak, kollégámnak, munkatársamnak tartom. Járt nálam Nagy- Britanniában, részt vett az óráimon, hosszú évek kapcsolata alapján hívott meg a Nemzetibe, oktatási és külkapcsolati igazgatónak. Jelenleg is jó a szakmai kapcsolatunk, ráadásul, most azt a szombathelyi színházat vezeti, amelynek beindításáért jómagam is megannyit küzdöttem. Szombathely a szülővárosom.

– Azután, ha emlékszik még, Szabadkán találkoztunk újra, ahol azóta is többször megfordultunk közösre eső időkben. Anélkül, hogy kettéválasztanánk a témákat: az előbbiből mit hozott magával? (Úgy hallottam, az ötletembere volt a színháznak, Öntől származik a vidéki színházak napokra a Nemzetibe importálása. A  HÉV sínekre eltérített vidéki vonatok sora…) A környező kisebbségi magyar színházaknak is a szívén viseli a sorsát, vagy valami térségi szövetséget képzel el velük hosszabb távon, beleérte a temesvári és a nagyváradi, de akár az aradi színtársulatokat is?

– Elfogadom az ötletember jellemzést, de az ötlet csak a középső – és persze a leglátványosabb és egyben a legboldogítóbb – fázisa a munkamódszeremnek. Először mindig alapos elemző előkészítő munkát kell végezni. Aztán jöhet az a bizonyos nagybetűs ötlet, aztán az a fránya megvalósítás, és nem lehet megúszni az ellenőrzés-dokumentálás-bírálat fázist. Igazgatói munkáim kezdetén vizsgálnom kellett a helyi adottságokat. Földrajzi fekvése alapján a Jókai predesztinálva van arra, hogy a hármashatár középpontjából összefogja, segítse a négy közeli határon túli színház munkáját. Hidat vertünk. Szabadka, Újvidék, Temesvár, Nagyvárad és a Jókai ma partnerintézményként cserél díszletet, jelmezt, tervez közös produkciót, játszik egymás házában. Megterveztük, elindítottuk, működik. Legközelebb az Újvidéki Színházban lesz közös alkotómunkánk, a Délvidéki Drámaíró Fesztiválon. Megtisztelő érzés, hogy négy határon túli színháznak vagyunk az elsőszámú anyaországi partnerintézménye.
Az euroregiós színházi szövetség alapítói között elsősorban a képzés, továbbképzés régiós központja kívánunk lenni. Az Ibsen Központ megvalósulásával erre minden esélyünk megvan.   

– Nagyszabású tervei között szerepel tehát az Ibsen-központ beindítása, színész- és színháziszakember-képzés. Mit lehet erről konkrétan tudni? Honnan van ennyi pénze? Vagy a pénz jön, ha az ember vállalkozik, ha elég kreatív?

– A pénz a Norvég Alapból jön, de a tulajdonos, a megye hozzájárulása nélkül nem lenne megvalósítható a project. Az Ibsenbe költözik a bábszínház, sok egyéb kulturális kiszolgáló egység is, de itt kap otthont az a művészeti iskola, melynek megreformálásán közel másfél éve dolgozunk. Sem Magyarországon, sem Közép-Európában nincs hasonló intézmény. Egy iskola, ahol valamennyi színházi kiszolgáló szakmát tanítunk majd. Tavaly már beindítottuk a „design” szakot, ahol díszlet- és jelmezkészítőket, kellék-tervezőket, díszlettervező asszisztenseket képeztünk, bevallhatóan nagy sikerrel. Idén, az országban először, itt indul a színpadtechnikusi szak, ahol fény- és hangtechnikussá, szcenikussá képezzük az érettségizett fiatalokat. A színészképzés 15 éves hagyományait csak le kellett porolnunk. Főállású szakembereket, doktorátussal, több évtizedes szakmai tapasztalattal rendelkező rendezőket hoztunk ide tanítani.  

– Egy pesti ember mennyi időre tervezi el a létét egy a fővárostól meglehetősen távol eső városban? Ha bejönnek az elképzelései, lehet, hogy csabai állampolgár lesz Önből?

– Világpolgár vagyok! Oda megyek, ahová hívnak, és addig maradok, ameddig ott valóban szükség van rám!

Megjelent a Bárka 2008/5. számánban