Halmosi Sándor
Alatta
A szörnyűségnek mindig két vége van,
és egy emberi teste. Hiába kenjük ördögre,
Istenre. És hiába keverjük bele
az angyalokat. Minden, ami a létezést
karcolja, a mi ujjlenyomatunkat viseli.
Minden nyakon gallér.
Minden ing alatt dögcédula.
Jóembert keresünk
Mint tűt a szénakazalban, lélekparazsat
zabál a vörös oroszlán. A kerék forog,
a táj változatlan. Csak a kaparó és szúró
szerszámok rozsdásodnak. Csak azokat
fényesítjük egy életen át. Csak azokat
tesszük majd magunk mellé a sírba.
Átmenetileg.
Tompa
Ha leveszed a falról, ott marad a helye.
Ha kitéped, sarja nő.
A megerőszakolt test erőszakos lesz,
és erőtlen. A lélek kidobott serpenyő.
Koponyák Hegye
Vízszintes és függőleges.
Hárítás, lándzsák.
A tál, amiben a kezünket mossuk.
Az otthon biztos hűse, árnyéka.
Az ökörnyál, a köpetek.
A hegyre vezető út, az ácsolat.
A kezünkben ugyanaz a kő,
A szánkban ugyanazok a szavak.
Ostor és korona.
Véres vizelet.
A botrány, ami sohasem véges.
Semmi sem változott.
Még a rigmus is ugyanaz.
Nem a létezés
Nem a létezés a botrány.
És nem a mindigvéres géz,
a mocskos bársony.
A felszabdalása.
17 sámán, a sor elején
17 inkvizítor. A legjobb társaság.
A kételkedés, mi ölel és öl.
A mágia szútra.
El is táncolhatnál tán.
El is hagyhatnád a kimért testet.
De be vagy zárva a versbe.
Semmi mást nem vihetsz az útra.
Megjelent a Bárka 2021/1-es számában.