Limpár Ildikó
Ecetesegér-bor, avagy a másság könyve
Amy Tan népszerűsége első megjelent regénye s annak megfilmesítése óta világszerte töretlen. Tan azóta négy másik remekbe szabott regénnyel kedveskedett felnőtt olvasótáborának, akik élvezettel habzsolják egyéni hangvételű és világlátásról tanúskodó írásait. Történeteinek középpontjában gyakorta a jin-jang áll, az ellentétek egymást kiegészítő, egységbe rendező szimbóluma. Így hát szinte sorsszerű, hogy a széles rajongótábor mellett Tan írásai vonzzák az elmarasztaló kritikákat is, s nincs ezzel másként A száz titkos érzék címet viselő regénye sem.
Európai fejjel talán nehéz megérteni és értelmezni az Amy Tan-kritikákból áradó rosszallást: van végre egy szerző, aki kínai-amerikai származású, olyan témáról ír, amely a világon egyre több embert érint, hiszen a kettős identitásból fakadó problémákat járja körbe, ezt ráadásul igen magas színvonalon műveli, és még kiterjedt olvasóközönsége is van. No, igen. Csakhogy az az olvasóközönség leginkább a Nyugathoz köthető, s ez bizony sokak szemében megbocsájthatatlan bűn - nem is átallják Tan szemére hányni, hogy írásai nem autentikusak, sőt, szereplői egy ponton képesek ecetesegér-bort inni, holott ilyen bor nincs is azon a környéken, ahol épp járnak. És persze igazuk van. És nincs igazuk. Jin és jang.
Az ecetesegér-bor: a másság képi megfogalmazása, az egzotikus, a normál körülmények közt elképzelhetetlen, ám mégis létező, és egy adott környezetben kifejezetten élvezhető furcsaság, s egyben ok a nevetésre. Az ecetesegér-bor nem a valós tények egy darabkája, de nem is próbál autentikus részletté válni, hacsak az autenticitás nem épp abban keresendő, ami tényszerűen kézzel nem fogható: mert a kettős identitás lényege egy köztes térben való létezés, lebegés kétféle fix pont - identitás - közt, így mindaz, ami ezt a létezést írja le, nem az abszolút tényekben keresendő, hanem egy olyan (mágikus) realitásban, melyet a „normál" tapasztalat nem ismer (f)el. Éppen ezért nem véletlen, hogy A száz titkos érzék épp arról szól, amire a címe is utal: egy olyan érzékelésből adódó világlátásról, mely a pusztán kézzel fogható tényeken ugyancsak túlmutat.
Mi is fejezhetné ki jobban a köztes térben való bizonytalan létezést, mint a szellemlét? Tan regényében a kínai származású, Kínában nevelkedett, majd egy amerikai család részévé vált Kuan jin szemmel van megáldva - vagy megverve, ez nézőpont kérdése -, vagyis látja-hallja a szellemeket, sőt, hosszas értekezéseket folytat velük. Teszi ezt amerikai környezete legnagyobb döbbenetére. Féltestvére, Olívia, nem érez rokonságot sem Kuannal, sem azzal a badarsággal, amivel újra és újra előhozakodik, hiába erősködik Kuan, hogy az ő életük szorosan összefonódott már a múltban...
A „szellemekkel suttogó" Kuan igaz beavató-karakter. Mint Olíviát, minket is elvezet a távoli keletre, s időnként magával húz a még távolabbinak tűnő múltba. Felmutatja az átjárót a már tapasztalt és a még feltáratlan világ közt, s rávesz minket arra, hogy ne csak a regényben, de magunkban is kutakodjunk egy kicsit, remélve, hogy rálelünk egyszer majd a száz titkos érzék közül legalább néhányra.
Amy Tan: A száz titkos érzék. Magyar Könyvklub, Budapest, 2003
