Bíró-Balogh Tamás

Kosztolányi arabul

Amikor 2005 kora tavaszán Szófiába utaztam, A bolgár kalauz című kétnyelvű novelláskötet bemutatójára, itthon felejtettem az olvasnivalóimat, így a hotelszobában éjszakánként az Esti Kornél frissen megjelent bolgár fordítását olvasgattam - anélkül, hogy tudnék bolgárul. Egy évtizednyi oroszóra után ragadt rám azonban annyi, hogy a cirill betűket felismertem, és ezt-azt meg is értettem. Rájöttem például, hogy az

Атлас:

падна в несвяст

az annyi mint:

Atlasz:

Hanyatlasz.

A nemrég megjelent arab nyelvű Kosztolányi-novelláskötettel azonban nem volt ilyen könnyű dolgom. Szó szerint egy szót sem tudok elolvasni belőle. Szerintem nem vagyok egyedül ezzel a problémával. Meglehet azonban, hogy mások nem próbálkoznak meg vele.

Azonnal le kell szögezni, hogy a kötet megjelenése kulturális szenzáció is lehetne akár, ha a Kultúra mostanában normális dolgokról szólna (Kosztolányinak több munkája is van rovásírással a MEK-ben pl.). Kosztolányi írásait igen sok nyelvre lefordították már. Ő maga elképesztő erőfeszítéseket tett azért, hogy már életében kiadják őt németül, franciául, angolul, olaszul, volt lengyel fordítás is, meg orosz, bár ez utóbbiról feltehetőleg nem tudott. Azóta sok nyelven kiadták, sok művét újra is fordították már. Kosztolányi arabul - ez viszont világpremier. Soha egyetlen írása nem jelent még meg arab nyelven. Nyilván arról kéne szólni a fanfároknak, hogy itt nemcsak nyelvek és irodalmak, hanem kultúrák is találkoznak, és ha nem is kéne megküldeni a kötetet minden egyes egyiptomi állampolgárnak, a magyar egyetemi városok főbb könyvtárainak mindenképp. Kétlem, hogy a kiváló gyomai OMART könyvesboltban akárcsak egyetlen példány is gazdára találna, de egy-két orvostanhallgató talán föllapozhatná.

Már az olvasás elején megakadok. Hol is kezdődik ez a könyv? Bónus Tibornak mégis igaza van, az olvasás elemi szabályaival sem vagyok tisztában. Nem álnaivitás, tényleg először van kezemben arab könyv. Korábban volt ugyan egy általános elméleti tudásom arról, hogy egy arab szöveget jobbról balra olvasnak, de tapasztalati nem. Meg kell szoknia a kéznek, hogy hátulról lapozok előre, és meg kell szoknia a szemnek, hogy a sorok többször is az elejükön érnek véget. A kalligráfia pedig, nem túlzás, rejtélyes.

Becsületesen végiglapozom, többször is. Megpróbálok rájönni, mit olvasok éppen. A prózai - mert a sorok végigérnek - szövegek alatt föltüntetett keletkezési évszámok és a szövegek struktúrája támpont számomra. Például a 93-100. oldalon található írás 1929-ben született, és 4. számozott része mindössze egy félsornyi mondatból áll. Ez nem lehet más, csakis a Cukrászda című novella! És így tovább. A borítón látható kulcs elég egyértelműen utal A kulcs című novellára. A kötetbeli novella és a könyv címének kalligráfiája hasonlít, ebből arra a következtetésre jutok, hogy a könyv címe is: A kulcs. Kezdek érteni arabul.

A gyűjteményben tizenhárom Kosztolányi-novella szerepel, sorrendben (hátulról előre): Ezüst Mária (1931), Vasúti tolvaj (1933), Fürdés (1925), Tengerszem (1933), Orrvérzés (1906), A kulcs (1932), Az esernyő (1912), Koszorú (1930), Szegény kis beteg (1912), Cukrászda (1929), Boszorkány (1907), Ruhatár (1932) és Amália (1913). A kötet tehát jó érzékkel, azaz nem egyenlő arányban válogat a korai és a kései novellákból: Kosztolányi első írói korszakából kevesebb - öt - novella került a gyűjteménybe, míg az érettebb rövidprózák közül több (nyolc). És mivel a kötet nem kronológiai sorrendben adja a novellákat, azaz nem Kosztolányi „írói fejlődését" mutatja, ehelyett inkább egy új konstrukcióban az egészről próbál meg valamiféle összképet adni.

A Kosztolányi-prózák mellett két kísérő tanulmány is olvasható. Mivel az arabok is arab számokat használnak, a számokat értem ezekből az írásokból. Ezek alapján merem írni, hogy az első tanulmány Magyarország történelméről szól (1000, 1241-1242, 1458-1490, 1526, 1541... stb., egészen 1956, 1990, 2004-ig), míg a másik Kosztolányi (1885-1936) életrajzát és pályájának főbb állomásait mutatja be. Az elsőt két térkép (egy 1920 előtti és egy az utáni), az utóbbit egy vers egészít ki, amelynek tördelése némiképp eltér ugyan az ismerttől, de bizonyos, hogy A szegény kisgyermek panaszainak bevezető darabja, a Mint aki a sínek közé esett.

Magamtól, vagyis önerőből nem mernék ilyen kijelentéseket tenni. A kötet tartalmára és a vers címére vonatkozólag megkérdeztem a kötet fordítóját, az 1983-ban született Serifa Mohamedet. Serifával a szegedi bölcsészkaron találkoztam először, Ilia Mihály szobájában, mert természetesen ő mutatott be minket egymásnak. Serifa Kairóban él, de tanszékünkön szeretne a jövőben Kosztolányival behatóbban foglalkozni, már témája is van, Kosztolányi és Juszuf Idrisz prózáinak komparatív vizsgálata. A könyvet Zimonyi Istvánnal közösen hozta tető alá. Zimonyi a szegedi egyetem tanszékvezető habilitált docense 2007 óta igazgatja a kairói kulturális tanácsosi hivatalt. Ő írta a Magyarország történetéről szóló bevezető fejezetet is.

Kosztolányi egy korai - Ady Endrének 1907. május 31-én írott levelében írt - ars poeticája szerint saját írásművészete így születik: „hirdetem, ami nincs, s bámulom a semmit, az ürességet, ami nekem mégis több, mint az egész buta világmindenség. Én a négy fal között látok délibábokat, a levegőbe rajzolok perzsa arabeszkeket." A 2010-ben megjelent egyiptomi novellaválogatást pedig éppen az Arabesque kiadó gondozta. Bár nincs összefüggés a levél és a kiadó között, egybecsengésük mégsem véletlen.