Szabó Tibor Benjámin

A kozmikus átalakulás,

az olyan, hogy a haldokló csillag végül zsugorodni kezd, mert a protonok vagy a neutronok degenerációs nyomása nem képes ellensúlyozni az összehúzódást. Ha egy kritikus határ alá csökken a mérete, akkor a felszínén annyira erős lesz a gravitációs tér, hogy a kilépő fénysugarak is egymás felé hajolnak. Egy létező eltűnik a világ szeme elől. Az utolsó megfigyelhető momentum az, hogy a fénykúpok befelé dőlnek. Így omlanak semmivé az  óriáscsillagok, nem látta még senki, de  biztos nagyon szép. A metamorfózis kísérőjelensége meg ismerős: az a borzasztóan sűrű és forró valami hirtelen elveszíti a hőmérsékletét. Tűz volt, nincs. Egy Nap-méretű fekete lyuk alig néhány fokkal melegebb az őt körülvevő (dermesztő) csillagközi térnél (lásd még az Isten hidege). Kihűl. A világ meg olyan, hogy egyformán működik kicsiben, nagyban, Triszmegisztosz ötezer évvel ezelőtt megmondta. „Az, ami lenn van, ugyanaz, mint ami fenn van, és ami fenn van, ugyanaz, ami lenn van."

Mert ott volt a karcsú Szász Angéla, a hittantanárnő, akit nem nyomott össze az istenhit. Vigyorogva kanalazta a cukrozott tejfölt a szünetekben, és hagyta, hogy a gimnazisták nevessenek a fehér bajuszán. A tizedik házassági évfordulóján nem volt még harmincéves, a férj fiatal múzeumigazgató, a kölcsönös tűz, a közös ház, és tényleg csak egyszer mondta Szász Angéla, mellékesen, hogy a kagylóformán felrepedt autólakk, az milyen gyönyörű. A vonalak, a színek, de András nem látja. Mert András varázstalan. Angéla diplomákat gyűjtött éjszakánként, nyelveket tanult, amíg a férj az intézményi gondoktól kimerülten aludt. Aztán megjelent Angéla vállán az első Louis Vuitton táska, a blúz anthracite kasmír. Nevetett, kanalazta a cukrozott tejfölt a gimnázium sötét folyosóján, úgy mesélte, suttogva, hogy pornófüzeteket fordít, ez titok, nem baj, legalább van egy kis zsebpénze. Ezeket a márkákat meg, simított végig a fekete Pradán, hát itt úgyse ismeri senki. És gyönyörűek - a vonalak, a színek. Ahogy tényleg szépek voltak. Később is nevetett, egy téli bibliaóra után. A legkülönösebb imájáról mesélt. Hogy mennyire sokszor kéri ő Istent, ki ne vetítse a plafonra, meg ne mutassa a képeket, amiket szokott látni, ami megy a fejében, miközben a férjével hál. Mert az nem lenne jó. A fénykúpok dőltek befelé, hurkos íveket rajzolt a borulás, amikor az okos férj meglepetést készített. Hátizsákot, szendvicset, termoszba töltött teát egy szombat reggelre. Ezek voltak kirakva a konyhában, szépen egymás mellé. Hogy menjek fel a Gerecsére. Gyalog. A túrázás olyan egészséges. Felmentek. Bakancsok, bot, jó levegő, parizeres szendvics a szikla peremén, és szótlanul, de engedelmesen túrázott Szász Angéla. Hideg volt a Gerecsén. Pontosan mínusz kétszázhatvan fok. És akkor este Joó Frici, a szakállas, sokat böfögő alföldi költő rövid SMS-t kapott féltégla méretű, özönvíz előtti telefonjára: Holnap este a tiéd leszek. Tizenegy év kellett hozzá, tíz és fél.

És ott voltak Jankáék, a két szerelmes dzsúdóharcos. Janka senki mellett nem találta a helyét, pedig már elmúlt huszonöt, de tényleg senki, egy-egy randi, kudarcok, hiába nagyon szép, hiába dongták körül. Kelletlenkedett sokszor, az igaz, meg óránként enni akart, a kezét is folyton fertőtlenítős kendővel törölgette, de hát, ha ezek kizáró okok lennének, elég sokan maradnának pártában, aztán mégse. Janka meg egyedül, edzésre járt unalmában. Ott jött neki a dzsúdós gyerek, Kusz Ferike, aki belecsavarodott a keleti filozófiába, de különben rendes gyerek volt, valami autós cégnek fejlesztett biztonsági szoftvereket. Szerelem. Csókok, érintések nyilvánosan alig, de Jankától ezt nem is várta senki, és ahogy törődtek egymással, az megható volt. Öt hónapot lehetett látni belőlük. A kedv elromlását, Janka egyre sötétebb arcát. Orvosokhoz kezdett járni a lány, kineziológushoz később, Ferike meg vele, mellette. Nem teregették ki a bajaikat, de érződött azért, hogy valami történik. Hogy mozog, örvénylik bennük a sötét anyag, Janka nehezebben is leplezte. És Ferike egy hajnali, non-stopos vásárlásnál, a pénztár előtt, nagyon részegen azt mondta, hogy szeret ő szeretkezni, érti is, minden - de azért kéne már egyet istenesen kefélni. A többi csak utólag derült ki. Hogy Jankának fájdalmai vannak a férfiaktól. Nagyon szerette Ferikét, nőgyógyászhoz járt, szerek, kezelések, nem segített, a kuruzslóhoz is elment, aki azt mondta, az előző élete miatt történik, ami. Megcsinálta a szertartást is, igyekezett, egyre görcsösebben, és nem utasította vissza a férfit közben, a szerelmét - csak örülni nem tudott annyira közben. Öt hónap. Ennyi idő kellett, hogy a Ferike már ne is akarjon hozzáérni. Akarjon, de ne legyen képes. Együtt jártak aztán a rendelőbe, kórházba, a műtéti megoldást mérlegelték, pszichológussal beszéltek. Ott Ferike bevallotta, hogy miközben megy haza a munkából, az edzőteremből, hát bárki nőt képes lenne, igazán, mert feszít. De belép a lakás ajtaján, meglátja Jankát, és elmúlik minden. Ferike sírt a pszichológus előtt, Janka ledermedt teljesen, egy nedves kendővel kezdte törölgetni a tenyerét, megkezdődött a dőlés. Aztán egy nagy mellű dzsúdós sporttárs úgy feküdt fel a barna medicinlabdára, hogy Ferike jól hozzáférjen, a judogi könnyen kibontható. Janka széles, összeszorított szájjal bőgött másnap, Én tényleg annyira akartam, hogy jó legyen, szipogta két roham között. Szégyellte magát, jégcsapokká fagytak a nyálbuborékok, Ferikét elnyelte az Univerzum sötétje. Fél év alatt múlt el, öt hónap, kicsit több.

És ott volt Joó Tündi, a városháza kedves pultosa. Büfé üzemelt a földszinten, a ruhatár mellett, és Tündi grillezte a tejes kiflit, úgy adta ki, amitől olyan lett, mintha egyenesen a kemencéből, a kávé Lavazza, a linzer hozzá valami angol édes-sós rudacska. Mennyország. Zsolti bá', az önkormányzati buszsofőr, akit gyakran lehetett látni a büfében, a pult belső oldalán - ő nem a férj volt. Akadt az is,  az ötvenes Zsolti bá' viszont szeretői szerepben. Hét éve voltak  együtt, jó sok idő, Tündi harminchárom, a férje valami tahó, csak egy házban éltek, de teljesen külön, a gyerekeket felváltva vitték edzésre, a gázszámlát, a többit fizették közösen, kialakítottak két önálló lakrészt a házban, még a fürdő se volt közös. Zsolti bá'-val meg a boldogság. Egyik szerdán más állt a pult mögött, a kiflit hidegen adták ki, a következő nap megint nem ő. A harmadik reggelre  már mindenki tudta, hogy valami baj van. Tündi egy zöld szobában feküdt, Zsolti bá' állt az ágya mellett, szorongatták egymás kezét. Aggódó figyelem és a bosszúvágy keveréke az öreg szemeiben. Tündi arcán, vállán, nyakán hatalmas fekete foltok. Nem zöldek, nem lilák: feketék. A férj agyalta meg. A végén az egyik gyerek ütötte ki a konyhakést a tahó kezéből. Nem a viszony miatt a verés, senki se tudja, mi miatt. Aztán belépett a kórterembe két köpenyes férfi, egy beteghordó meg az orvos. Egyenesen Tündihez, pakolászni kezdtek az ágya mellett, székeket el az útból, újságokat a kis szekrényre, Átmegyünk a citológiára, lesz egy ismételt kenet, mondta az orvos. A hóna alatt szorított egy kemény papíralátétet, amit Tündi egyszerűen elvett, amikor a kedélyes doktor a közelébe fordult. Akkor kerekes ágyat tolt be egy harmadik, fiatalabb köpenyes. Tündi nézegette a papírt a friss a leleteivel, a sérülések miatt mindenféle vizsgálatokat elvégeztek rajta, amióta befeküdt. Mi az a P4?, kérdezte. Az orvos nem veszített derűjéből, de nem válaszolt, Zsolti bá'-ra nézett. Mondja nyugodtan!, bólintott a beteg. A méhnyak tumoros elváltozására utal, így az orvos, Most megnézzük, kell-e műteni. Tündi zavartan pislogott, majd megjegyezte: Az van ideírva, hogy HPV. A beteghordó kivette a kezéből az alátétre csíptetett lapokat, a kerekes ágy lábrészénél volt neki egy kialakított hely, két vályúféle, oda csúsztatta be. Humán Papilloma Vírus, mondta az orvos. Másfél másodperc, kettő maximum, ahogy egymásra nézett a szerelmes pár, a tekintetek párbeszéde, a megértés. Azt Tündi is tudta, hogyan terjed a HPV, csak a rövidítést nem hallotta még. Azt is tudta, hogy hét éve nem volt más az ágyában, a férje se, csak Zsolti bá'. Másfél másodperc, kettő kellett, közben a  férfi szemei bevallották az árulást. A bedőlő fénykúpok, a hirtelen kihűlés, a tűzből fordulva át. Mire Tündi az elsőt pislogta, már idegenek voltak.

A kozmikus átalakulás ott fenn olyan, hogy benne ugyanaz a világtörvény testesül, mint a földszinten a szomszéd lakásban. Minden ugyanúgy. Szépnek, szomorúnak rakva össze az egész. Rajta, rárajzolva pedig Einstein elveszett képlete, amiből kiderül a lényeg. Hogy a fekete lyuk - nő.

Főoldal