Varga Anikó
Kiáll és beszélni kezd
Tízedik alkalommal került megrendezésre a Kortárs Drámafesztivál, amely idén a dokumentarista színházat és dramaturgiát állította a középpontba: művészeti eseményként és a műfajról való diszkurzív beszédként egyaránt, hiszen a szervezők egy orosz és egy román produkció mellett kétnapos konferenciát szenteltek a témának. A teljes fesztiválprogram, amely túlmutat a dokumentarista színház témáján, több sávba rendezve kínálta az előadásokat. A nemzetközi program részeként került sor a KV Társulat és a Thália Színház közös produkciójának bemutatójára: Elżbieta Chowaniec kortárs lengyel drámaíró Gardénia című darabját Pelsőczy Réka rendezte meg. A nemzetközi program meghívottjaként láthattuk az orosz Teatr.doc társulat Egy óra tizennyolc perc című előadását, és Alina Şerban román színésznő performanszát (Felelősségem tudatában kijelentem). A fesztivál magyar programja - amelybe a múlt évad legjobb előadásai is bekerültek - változatos: stúdióelőadást és nagyszínházi produkciót, a felolvasószínház és kész előadás közötti állapotban leledző munkabemutatót, kőszínházi és független társulatok előadásait egyarán magába foglalt. Emellett felolvasószínházi programok, könyvbemutatók, beszélgetések, ajánlott színházi előadások gazdagították a kínálatot.
A Kortárs Drámafesztivál célja, hogy olyan platformot teremtsen, amelyen a magyar színház legjobb előadásai, alkotói és műhelyei reprezentatív módon jelenhetnek meg mind a hazai, mind pedig a külföldi nézők számára. A nemzetközi kontextus kiemelten fontos a szervezők számára: a fesztivál Visitors'Programme-ként elnevezett projektje arra szolgál, hogy a meghívott külföldi szakemberek (fesztiváligazgatók, színházvezetők, dramaturgok, kritikusok, kutatók) népszerűsítsék a magyar színházat, és elősegítsék az előadások további külföldi promócióját, azaz esélyt teremtsenek azok meghívására vagy koprodukciós lehetőségekre. Az ilyen szempontok mentén kialakított szemleprogram, amelyben a múlt évad legjobb előadásai és újonnan bemutatott előadások egyarán megjelennek, azonban a fesztivál címéhez is igazodik: a megtekinthető színházi alkotások kiindulópontjai kortárs drámák és dramatikus szövegek, illetve klasszikus szövegek invenciózus átdolgozásai.
Egységes értelmezői keretet, amely a fesztivál egészét légmentesen átfogná és leírhatóvá tenné, természetesen nehéz megalkotni, ennek éppen a - téma, színházi nyelv, retorika tekintetében - különböző előadások állnak ellen. Ám a nézés folyamán többféle módon is dialogikus helyzetbe kerülnek egymással az előadások, arra fókuszálva a figyelmünket, hogy mi foglalkoztatja a kortárs színházat. S úgy tűnik, mindenekelőtt a seb(zettség) - akár magánéleti, akár nemzedéki, akár nemzeti szinten felmutatott - problémája. A kortárs színház szenvedélyesen érteni akarja a jelent és ehhez szenvedélyes múltkutatásba kezd, legyen az családi vagy történelmi múlt - nem mintha a kettő elválna egymástól, legfennebb időnként előtérbe-háttérbe kerül az egyik vagy másik.
Gardénia (fotó: Kállai-Tóth Anett)
A KV Társulat Gardénia című előadásában négy generáción keresztül követhetjük a női sorsok alakulását. Az előadás a koncert stilizált formáját használja az élettörténetek megjelenítésére: Urbanovits Krisztina, Száger Zsuzsa, Bartsch Kata, Spiegl Anna egymás után lépnek színpadra, hogy egymástól vegyék át a szót, és elmeséljék saját történetüket. De nem csak a szót veszik át, hanem a sérelmek, szenvedések alaposan megtömött pakkját is. A történetek mintázatba rendeződnek: ha az anya alkoholista lesz, mert az apa elhagyta őket, úgy a lánya egy dolgos, a saját lányának mindent biztosítani akaró szülő, aki agyonuralja a kislányt. A kislány fellázad, családalapításba, szülésbe, alkoholba menekül - ebből a körből próbál kilépni a negyedik nő, a dédunoka; az előadás nyitva hagyja a kérdést, hogy sikerül-e neki megtörni a rossz családi játszmák sorát. A Scherer Péter által rendezett A gyáva című előadás, amely kábítószer-függő emberek személyes dokumentumai alapján készült, szintén a hiba gyökerét kutatja: hol, miért siklik ki az emberi sors. Más előadások történelmi eseményeket - vagy inkább történelmi korok bonyolult viszonyrendszerét - viszik színre, mint a Závada Pál írta Magyar ünnep. Alföldi Róbert rendezése nagyszabású tablóban foglalja össze a második bécsi döntéstől a második világháború utáni időkig terjedő zűrzavaros kort, amelyben a történelmi események dinamikája egy viszonylag szűk - egymással baráti, szeretői, családi, ismerősi viszonyban álló emberi - közösség keresztmetszetén keresztül mutatkozik meg. A Mohácsi testvérek katarktikus Egyszer élünk, avagy a tenger azontúl tűnik a semmiségbe című opusza költői odüsszeia, amely bár a történet szerint a második világháború utáni időkből indul, mégis egy mesébe írva fogja át a századot. Mint minden odüsszeia, ez is a haza (otthon) képzelt és vágyott origója köré szerveződik, amely a színpadon a hiánya által van jelen: a lágerekből gulágokra tartó kényszerű „kalandozásokból" holtan és élőn hazatérő emberek soha nem a béke szigetére érkeznek, holott annak kéne látniuk a félig lerombolt falusi zsinagógát, vagy az orosz megszállást követően kialakított szocialista-kommunista paradicsomot, amelyet a rendező nagyon találóan egy lepusztult vasútállomás díszletébe helyez.
Pintér Béla Társulata szintén történelmi időutazásra invitál, az 1848-as forradalomba, annak is a végére, a schwechati csatába, amelyet a Petőfi Sándor igazgatta Nemzeti Élőkép Vibránc (korábban Kaiser TV) közvetít élőben. A Kaiser TV szatirikus előadás, az időutazás valódi célállomása a mi jelenünk: a médialeépítések, a hatalomátvételt követő teljes garnitúracsere, a nemzetiesség fogalmának kurzus-fogalommá való átalakítása következetesen van beleszőve a cselekménybe. A HOPPart Társulat Korijolánusza szintén a közéletünkre vonatkozó szatirikus reflexió, és ehhez hasonlóan a Szikszai Rémusz által rendezett Caligula helytartója is a hatalmi gépezet működését vizsgálja.
Felelősségem tudatában kijelentem (fotó: Vlad Petri)
A két külföldi előadás alapján a dokumentarista színházi dramaturgia legfontosabb színházi elemének a beszéd tűnik, s ennek színházi pozícionálása eltérő jelentéseket alkot. A Teatr.doc társulat Szergej Magnyickij jogász halálának körülményeit igyekszik rekonstruálni. Magnyickij, akit az orosz igazságszolgáltatás egy éven keresztül tartott börtönben vádemelés nélkül, megbetegedett és végül belehalt a lelki és fizikai tortúrába. A társulat a kihallgatás helyzetében szólaltatja meg a Magnyickij haláláért közvetlenül felelős embereket: nyomozót, bírót, orvost, mentőst - a sokféle szempontból a nézőnek kell összeraknia a lassú haldoklás forgatókönyvét. Alina Şerban nem valaki más, hanem saját élettörténetét teatralizálja. Şerban performansza az etnikai identitás comig outjaként hat: a naplóbejegyzések és narratív kommentárok során a perspektívátlan szegénységből kitörő cigány kislány életét követhetjük végig. Şerban tárgyszerűen, mégis sok humorral beszél arról, mit jelent cigánynak lenni, miközben az élettörténet mozzanataiból az a (lelki) folyamat válik láthatóvá előttünk, ahogyan a rejteni való világból kilépő lány színpadra áll, és beszélni kezd. Nem csak magáról, nem csak rólunk, hanem jól felfogott közös érdekünkben.
