Bálint Tamás
Máj hagymalekvárral
(részletek)
37.
A város morajló zaja és mocska, az ócska
szmog ma fehérítőbe fullad, egy telitüdő
frisslevegő végre mindenkinek juthat
e sötét erdőnek hitt öntudat szélén:
bevetve fejjel előre a sűrűbe, át a vadon
peremrészén vár egy másvilág, hol elnyel
a mélyzöld magasság, mellyel nem jár
alacsony plafon többé, csak magas ág,
a szem bármerre tekint – belátni mindent
a csúcsról idekint, a völgyben maradt
tévedéseket, melyekre engesztelést
nyerni s másegyebeket, téged és neked
csak itt lehet,
megélve az útonlevést –
38.
Hókötők és lóhányók szerte
a prérin, íme a tudás:
mindig más a hibás!
Ki más? Valaki, aki nem te,
s az is eggyel tovább kente,
a lényeg: nincs koppanás!
Az orrodig ne nagyon láss,
valaki valahol elkeverte,
ne keressed, nincsen kapás!
Sorra kerül szépen szerre,
nem tapad a gazemberre
a realitás, csak banalitás,
de tekints most akármerre,
nem okés a normalitás,
s nem vitás, hogy ki a hibás:
nem te, nem te, nem te!
39.
nincstelenség
nem léteznek
nem létezik
a kényelmesek
félrenéznek
a többiek
nem érthetik
miről szó
van
megy
szét meg
össze
nem veszünk
semmit
észre
tudomást
se róla
nem itt
főleg hol
megszokottá
válik
vala-
hol a
lehetetlen
fala
mállik
leomló
díszlet
vagy
valami hasonló
hasonlót hasonlóra
egy biztos:
sose gondoltuk
de gondolhattuk volna
Megjelent a Bárka 2022/4-es számában.
