Versek

 

 6._Zsille_G__bor2.jpg

 

Zsille Gábor

 
 

Nyápic pesti költő dala

 

Minden turistabuszon
akad egy komisz alak,
ki kezében butykossal
az utasok közt halad,
            s tukmálja mindenkire
            a díszpántlikás titkát;

hajnalban, mikor a busz
a starthelyről kigurul,
ő már fel-alá szálldos,
mint egy fölhevült turul –
            szörnyű, hogy én mennyire
            nem bírom a pálinkát.

S később is óránként jön,
kicsit tölt, egyre többet,
áldozata ajkára
maró nedvet csöpögtet,
            bökdösi Lajost, Ferit,
            noszogatja Katinkát:

„Hatvankét százalékos!
A jó anyja köcsögit!”
Etelközi ősvirtus,
szilaj hun vér fröcsög itt –
            döbbenet, hogy mennyire
            nem csípem a pálinkát.

Gyakran a kínálgató
érzelmi fronton támad:
„Saját főzés, ne sérts meg!
Edzettebb lesz a májad!”,
            s meggyőz bárkit: eszkimót,
            halott bantut, ál-inkát:

„Ébredés után, meglásd,
a legjobb egy kupica:
szemed sarkából legott
kipenderül a csipa!” –
            a hátam közepére
            kívánom a pálinkát.

 

 

A legidősebb magyar

 

Ha néhány hét múlva
vége lesz ennek az egésznek,
kijárási tilalomnak, karanténnak,
ha kinyitnak megint az éttermek,
múzeumok, kalandparkok, presszók,
ha kamu megbízólevél nélkül
befogad engem egy szálloda,

vagyis ha lehet majd
ismét szabadon, jólesően utazni:
vonattal, bringával elindulok
a Nógrád megyei Horpácsra,
ebbe a nem kimondottan dúsgazdag,
mindössze százhatvan lelkes faluba,
ahol legutóbb öt éve jártam.

Ám nem a Mikszáth-emlékház
vagy a kastélypark miatt mennék,
hanem azért, hogy a temetőben
kellő tisztelettel ellenőrizzem
egy házaspár nyughelyét,
melyen gondos felirat hirdeti:
Macska János és Jánosné.

Sohasem ismertem őket,
nevükre csak úgy rátaláltam
tizenkét éve, ráérősen sétálgatva
egy nyári napon a sírkertben.
A gravírozás tudatja: mindketten
1910 körül születtek, Macskáné
a kilencvenes években elhunyt,

ám Macska János neve mellett
nem volt halálozási évszám,
pedig már akkor, tizenkét éve is
százéves aggastyán lett volna.
Később még háromszor jártam ott,
legutóbb ’16 tavaszán, és az a
bizonyos évszám akkor is hiányzott.

 

Ha néhány hét múlva
vége lesz ennek az egésznek,
kijárási tilalomnak, karanténnak,
megnézem, él-e még Macska János,
a barátainak Jancsi; ha igen,
akkor elmúlt száztíz – jó eséllyel
Magyarország legidősebb lakója.

 

Megjelent a Bárka 2021/5-ös számában.


Főoldal

2021. december 08.
Egressy Zoltán tárcái Banner Zoltán tárcái Gömöri György tárcáiVöröskéry Dóra tárcái
Erdész Ádám: Melyik a járható út?Mátkaság a dinasztikus érdekek árnyékában
Lakatos-Fleisz Katalin: HáthaFarkas B. Szabina novellái
Fogyatkozó fagyosszentekTerepi tapasztalat és turbolyológia kezdőknek
Závada Péter: Az illúzió gyarmatosításaPéter Erika verseiMolnár Dávid verseiNyerges Gábor Ádám: Kedves ismerős
Nagy Koppány Zsolt: Nincs már balzsam GileádbanEgressy Zoltán: Legyen akkor, ahogy te akarodMindák Dániel novellái Káli István: Túrókoktél
Zalán Tibor: MiskaGyőrei Zsolt – Schlachtovszky Csaba: A gyulai vérfürdőMárton László: Nibelungok – Ötödik felvonásMárton László: Nibelungok – Negyedik felvonás
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA