Poós Zoltán
Parkfürdő – Mezőkovácsháza
Izgulni, hogy jó legyen az idő, izgulni, már előző este.
Amikor nem improvizál sem az idő, sem a táj, csak tényeket
közöl: strandidő, szélcsend. Amikor felnő a felhő, érett lesz,
mint maga a nyár, és akkor felmerül: Kovácsháza, fürdő.
Az első hely, ami nem Battonya. Hogy azon túl is van világ,
sőt ott strand is van, főleg ezért jövünk ide. Ez az, ami
hiányzik otthonról. (Később lesz, de amíg fontos lenne: nincs.)
Kovácsháza. Szembesülni, hogy mások is tudnak jól ping-
pongozni, és nemcsak a te világod lehet eleven valóság,
és az az igazság kívül van a köreiden. A hely, ahol meglep
a bukás és a siker egyhangúsága, a járási versenyek
semmit mondása. A buszon ülve érzed: ahogy az akácok
lombjai elkülönítik a zajokat, úgy választ szét mindent Kovi.
A hely, ahol nem ismer senki, a hely, amit utálni kell, mert
elvette a járás székhelyt, elvitt mindent, ami alanyi jogon járt
Kovira menni orvoshoz, vagy a strandra: kényszer, néha
árulás. Az árulás íze: a medence klóros vize. Nézted
a színes kabinajtókat a harminc fokos melegben, és kerested
lányt, aki olyan más volt, olyan városi. Aki visszanézett.
És a medence szélén a vízcseppek a tengerről beszéltek.
Megjelent a Bárka 2021/2-es számában.