Versek

 

 28._Szab___T_Anna__1_.JPG

 

Szabó T. Anna

 

Kín

 

„Mi lenne jó, ma még?
Nem tudom, nem tudom”

                (Weöres Sándor: Spleen)

 

 

Mi lenne jó ma még?
A kert tavasz-szaga?
A reggel méz-íze,
a kasmír éjszaka?
A bomló lomb között
a csattogó madár?
A csend, a csend, a csend,
az lenne jó ma már.

Mi lenne jó ma még?
A zizgő nyári rét,
a kart, a combokat
a napnak tárni szét?
A tengeren a szél,
a tágas láthatár?
A csend, a csend, a csend,
az lenne jó ma már.

Holnap mi lenne jó?
A száj, a fül, a szem
betömve, semmi fény,
se zaj, se kinn, se benn.
Kialszik sorra mind,
nincs tér, se fent, se lent,
puhán pólyába fojt
a csend, a csend, a csend.

A tente-tente csend,
a rémlő, ringató,
az égő boltozat,
a fulladó folyó,
omlani, bomlani,
nem lenni, legbelül,
kitárja szárnyait
a test helyén az űr.

 

II.

 

Ínszakasztó, izomfeszítő, irdatlan súly: szorongás.
Te semmi, amitől nyüszít és fáj a minden.
A nem létezőt teszed létezővé,
és ezzel nem létezővé a létezőt.

Ki megfeszülve alszik, aki ordítva ébred.
Ki rémeket lát ébren és folyvást zuhan éjjel.
Az állkapocs bezárva, a fogcsikorgatástól
beszélni nem tud immár, se sötétben, se fényben.

Méregkút, szörnyű kürtő, préselő fulladás, te.
Ordító súly, tömeg vagy, te fájdalom szülője.
Engem löksz ki magadból, beléd szorulva küzdök,
egyek vagyunk a kínban, lök és szorít örökkön.

Míg élek, benned élek, beléd halok, te rémség,
lökve-szorítva-szülve fájdalmat szórok széjjel,
hallom a nagy üvöltést, nem könnyebb semmi tőle,
amit életnek hívnak, csak eleven halál az.

 

III.

 

És hova szabadulhat?
Hullámot vet, ha meghal,
a fájdalom továbbfut,
más testben él, veled hal,
hogy halálodból újra
új fájdalom szülessen,
vándorol testről testre,
szakadatlan, szünetlen.

Csak körbe, körbe, körbe,
mint táguló körökben,
már ott van minden vízben,
ott dobog minden rögben,
izzószála a vannak,
a nincs is tőle fénylik,
jó és rossz tőle látszik,
rajta át jut a létig.

Hát hova szabadulhat?
Hova is menekülhet?
Ha fut is, hova juthat?
Ha kerül, mit kerülhet?
Ha bezuhan magába,
súlyává sűrűsödve,
csak átbújik, kibújik,
újra a létre lökve.

 

Megjelent a Bárka 2021/2-es számában.


Főoldal

 

2021. május 05.
Kopriva Nikolett tárcáiKontra Ferenc tárcáiHáy János tárcáiElek Tibor tárcái
Erdész Ádám: Változatos múlt ismétErdész Ádám: Melyik a járható út?
Csabay-Tóth Bálint: A sarjSzarvas Ferenc: Amikor az ellenőr mindennap megtanult egy verset
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Ajlik Csenge verseiLövétei Lázár László: SzervraktárMarkó Béla verseiFinta Éva versei
Kontra Ferenc: A dalmaták fehéren születnekEcsédi Orsolya novelláiTóth László: BúcsúzóZsidó Ferenc: Égig érő szénásszekér
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKApku_logo.png