Egressy Zoltán
Barátok Mentonban
(érkezés esőben)
Innen már csak egy nagyobb köpés Monaco.
Egyelőre itt maradunk. Bizonyára komolyabb
örömmel fogadna a város, ha mi a Beatles
lennénk. Az egyfajta teljesség volna, réstelen,
nagy épség, teljes univerzum, nap, főbolygó,
hold, csillagpor, világos ködök, együtt minden.
De tudnod kell, hogy így is elég szerencsések
vagyunk. Alighanem a legutolsó pillanatban
kötöttünk ki. A vihar kezdetén elvesztettem
az uralmat az útvonal tervezése fölött.
Ha már Beatles, hozzáteszem, nincs az a
sztár, akit én felismernék, kivéve tán a fiatal
Belmondót. De hagyjuk a hülyeséget. Pastist
fogunk itt inni literszám, borravalót adunk, ám
soha nem busásat. Dús szakállat növesztünk
védelem gyanánt. Előzetesen kérdeznem kell
néhány dolgot. Olvastál már északír fikciót?
Továbbra is iszonyodsz a nőktől? Csak mert
szép megkoronázása lenne az estének két
elszánt, de nem kecses járású callgirl.
Továbbá: milyen mértékben ismered valójában
a Földet? Nem érzed túl alacsonynak magadat
mellettem? Hopp, ez a robbogás tűzijáték lesz.
Nem bennünket ünnepelnek. Beszarhatnak az
állatok, főleg a repülő halak, nem? Induljunk
a városba, hozd a gitárokat. Tíz éve kitaláltam
a zenélő bankkártyát, majd azt is más csinálja
meg. Csak mondom. Kéne neked egy nagy
testű, energikus kutya. Megnyugtatna. Gyere,
a pastis abszolút nem kellemetlen ital.
(távozás esőben)
Arra kellett volna figyelned, amit gondoltam,
nem arra, amit mondtam. Viszont pontosnak
bizonyult a hánykolódásunk közben álmodott
mondatom, miszerint attól, hogy sűrűbben
emlegetsz valamit, nem ér véget hamarabb.
Úgy érzem, kéne majd mögém egy zenekar,
annak ellenére, hogy mindig ritmusszekció
akartam lenni, látványdobos, stabil, masszív
aszteroida a Naprendszer tágas, félelmetes
kisbolygóövezetében.
Emlékszel a két ugyanolyan szépségre, a
két egyforma lányra, sóhajtottál, mintha
orvosnál lettél volna, csak minőség legyen,
mondtam és gondoltam, angyali érintés,
virágillatú naplemente, ezek fantázianevek,
ne félj, fehér tea papayával, ananásszal,
piros eperdarabok piros rózsasziromban.
Ha esetleg buddhistává válnék, ne kérdezd
majd meg, milyen, jó? Kérdezni továbbra is
én szeretnélek téged.
Megint robbogást hallani, ismételt tűzijáték,
ne reménykedj, most se nekünk szól, nem
búcsúztat el az aprócska város, ahogy nem
üdvözült érkezésünkkor, továbbra sem vesz
tudomást rólunk. Tudtad-e, hogy harmincegy
rosszkedvű komolyzenész dolgozott a Hey
Jude stúdiófelvételén, hallod-e, hogy 2,58-
-nál káromkodás hallható egy elrontott vokál
miatt? Épülj a hibákból, alakulj át, számítok
rád a festői Monacóban is.
Megjelent a Bárka 2020/3-as számában.
