Versek

 

 Hartay_m__ret.jpg

 

Hartay Csaba

 

Száguldás vetett véget nektek

 

Mondd el, milyennek láttad az első nyarat.
Esteledés, szúnyograjok, tűzkönyörgés.
Hogy minden roppan és törik és hamuvá.
Az emlékek kivilágított üvegkalitkája ring.

Felhők, kívánságok és megkapott csalódás.
Flippergép villogása a nyár.
Hogy tartani, fellőni a hullócsillagokig.
Jutalom minden éji szemhunyás és eszmélés.

Ott vagytok, halottaim, ott utaztok a szekéren.
De én ebben a szobában élek. De ti halottak vagytok.
Száguldás vetett véget nektek. Ne legyen lassú a nyár.
Nekem se kegyelmezzen. Hozza elém rettegett érkezésem.

 

Lakott szigetek

 

Szárnycsattogást hallottunk.
Örökké jeleznek, üzennek, kérnek.
De mintha valami leszakadt vitorla,
vagy egy éji léghajó túlfeszült, feslett szívburka.
Mióta dobognak már ezek a régi éjek.
Mitológiája van az emlékeinknek.
És a feszült vezetékek az út alatt feltárt barlangban.
Óriási terek egy álom kirabolt szervében.
Mert mindennek anyaga van.
Amit nem tudunk érinteni, az a legérdesebb.

Emlegetett rokonok és barátok,
akik mindig előkerülnek, megérkeznek,
ez az éji léghajó hozza el őket.
Nem tudjuk megérinteni.
Hogy miért tartja magát a távolság,
hogy miért vagyunk lakott szigetek.
Emlékbörtönzés, ezt kapták ők.
Ezért nem lehet kezet fogni az átlépőkkel.
Mert mindennek bőre van.
Amit nem tudunk érinteni, az a legpuhább.

Nincs bizonyíték egyéni múltunkra.
Kitaláltuk, átfestettük, eladtuk.
Egyre kevesebb értéke van a levéltárban
őrzött, csalódást rejtő mappáknak.
Mitológiája van az emlékeinknek.
Csak a hitünk hamuját ne fújná arcunkba.
Kisebb szavak kellenek, fájdalommentes fogalmak.
Saját halálom eladó ingatlan, gázcsonk és elvadult kert.
Mert mindennek anyaga van.
Amit nem tudunk érinteni, az a nemtelen idő.

 

Éltető ütközet

 

Mindig is rács volt, csak megégette a nap.
Hogy elfolyjon minden, ami itt maradt.
Kézből kiejtett integetés. Búcsúból halál.
Ők üdvözölnek. Nincs, ki onnan visszatalál.

Csupa gézbe tekert óramutató. Átvérzett idő.
Talán a gyógyulás fáj a legjobban, dermesztő.
Nyárban fázom, tél melegít, ropognak belső tüzek.
Az évszakok bennem vívják éltető ütközetüket.

Megéhezem, megszomjazom, rács zúg a boltra.
Üres szobában fekve, égtájak négy sarokra.
Nem lesz majd halál, sem idő, senki ártatlan.
Üres üveg néma éneke – betétje visszaváltatlan.

 

Megjelent a Bárka 2020/1-es számában.


Főoldal

2020. február 14.
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Ütőér
Vári Fábián László tárcáiMolnár Krisztina Rita tárcái Bék Timur tárcáiKarácsonyi Zsolt tárcái
Versek
Tatár Sándor verseiHorváth Eve: Margarita! Darvasi László: Vidám mondatok III.Csillag Tamás versei
Prózák
Légrádi Gergely novellái Géczi János: EzeregyéjszakaBenedek Szabolcs: Az Arany Alma héjaDarvasi László: Egy tehén halála
Drámák
Csík Mónika: Az ember tragédiája - Nyolc és feledik színDarvasi László: Karády zárkájaAcsai Roland: Farkasok Pozsgai Zsolt: A Szellemúrnő
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum
Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA