Versek

 

 G__l_Ferenc_meret.jpg

 

Gál Ferenc

 

Ház körüli munkák

 

48.

Kávét daráltam, te szőrtelenítettél.
A csapból kifolyt vagy fél pohár víz,
csak úgy magától, az utat lezárták.
Az egyszer már elveszített hang
hozzátehetné, hogy hiába bonyolítjuk
és ragozzuk, a nyomok a test
belsejébe vezetnek. Az úton lévővel
álmodó célját nem éri el ébredésig,
azután ő sem bír magával.
Félóránként eszik, gépbe veri,
hogy a folyót tanúhegyek kísérik,
bomló gesztenyevirággal,
a határokat népvándorlás őrli.
Megtoldja annyival, hogy a súgás,
melyben villamos és lombok szűrt zajára
ismersz, akár ilyen is lehetne,
a napi áhítozásba is belefolyva
kissé.

 

54.

Ehhez jön, ami medencék faláról
visszaverődik. Lelkesült makogás
az ételsorról, variációk az alapjáraton
dohogó hajómotorra és a pletykák.
Hogy a gátra gyaloghintón járnak
mulatni a proccok, a dallamcsengő
kiment a divatból, és a fürdő orvosa
a könyvtár penészvirágai között
diáklányok után koslat.
Behúzhatnék egy-egy strigulát
az ismerős nevekhez, illusztrálva,
hogy a fények fogyása a vadászoknak
kedvez. A bohóc rögeszméjéből
csak annyit, hogy a nevetés
számtalan más nevetést hiúsít meg,
és a markoló mozdulatok e tárgyban értelmetlenek, az adott időkeretben,
a díszlet pompájában.

 

55.

A viszonosság kedviért
ma orvosommal ettem.
Írásképem változására csak legyintett,
a szobainas meg a hangyák
vonulási útja viszont érdekelte,
körbevezettem.
Cserébe anekdotázott a tűzbe
révedésre hajló alkatokról,
és a szingli vinnyogását istenien adta.
A zuhany alatt még eszembe jut
ez a hang, és ahogy a fotelban kalimpál. Veretem magam a hónap elejétől
olcsóbb vízzel, felidézem még
a területenkívüliség érzését,
ahogy a holtág jégpáncélján
csúszkálok a boltig,
azután más valamit,
gőzölögve, elvágyódás nélkül.

 

59.

A jégcsapok tördelésén túl,
a járda lesöprésén innen:
a postás robogója köhög
lejtmenetben. Behívhatnám
egy forró italra ebben az időben.
Beszéltethetném a jégbordákról
és a szomszédokról, a szobor
ölébe fagyasztott vödörről.
Cserébe rávezethetném,
hogy megbékéltem a pótfejek
szájába adott szavakkal,
és módjával hódolok a divatnak.
Felmenőim nem örökítem meg
testemen, az átutazók beszédén
okulva szitált földdel, zsákban
kevertem el a hamvakat,
és nem firtatom, meggyőzőbb-e
lampionok alatt sírógörcsöt kapni.
Vagy egyszerűen bevallhatok neki

mindent.

 

Megjelent a Bárka 2019/6-os számában.


Főoldal

2020. január 14.
Kiss László tárcáiLackfi János tárcái Szabados Attila tárcáiCsík Mónika tárcái
Erdész Ádám: Változatos múlt ismétErdész Ádám: Melyik a járható út?
Szarvas Ferenc: Amikor az ellenőr mindennap megtanult egy versetKas Kriszta novellái
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Molnár Lajos verseiGéczi János verseiZalán Tibor verseiGergely Ágnes: Az ausztriai lépcsősor
Haász János: A puskás emberAbafáy-Deák Csillag: Csók sem voltHáy János: Boldog boldogtalanKötter Tamás: Izgalmas életek
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKApku_logo.png