Versek

 

 Lackfi_J__nos_Raffay_Zs__fia_fm__ret.jpg
(Raffay Zsófia fotója)

 

Lackfi János


A húsvirág zsoltára



Uram, kezedben a föld mélységei,
a hegyek csúcsa, tiéd a tenger,
te formáltad a szárazföldet.
Fiad két kezével ácsolt
bölcsőt, ágyat, széket,
asztalt és koporsót,
tetőt, hogy védjen,
padlót, legyen min járni.
Ő barkácsolt kezdetet és véget,
legyen hol ülni, feküdni, enni,
élni, halni. Kellett-e faragnia
keresztet valaki másnak?
Kezed megtart a semmi felett,
oltalom fejünk fölött,
buksi fejünkön forró
tenyered a kipa éjjel és nappal.
Hányszor szaladt fiad bőre alá szálka,
hányszor szívogatta friss sebét,
hányszor simított végig csiszolt felületen
hibát keresve vagy elégedetten?
Egyáltalán, ki dolgoztatott vele,
gazdagok-e vagy szegények?
Ki volt ő, jó balek,
aki mindent semmi pénzért?
Vagy gondos mester,
aki megéri az árát?
Isten nem szorul emberi kéz gondoskodására.
Ki tehetné tisztába az Istent?
Ki szoptathatná meg?
Ki mosdathatná pucér testét?
Mégis emberszáj csókolgatta
sértetlen kicsi emberkezét.
Dániel próféta idejében emberi kéz
kezdett írni a királyi palota falára,
talán épp ugyanazt,
amit Krisztus rótt a homokba,
mikor istenemberi kézzel
nem akart követ hajítani
a házasságtörő asszonyra,
sem kézigránátot vetni a hitetlenekre.
Szőrös volt-e Jézus keze,
mint Ézsaué vagy gyermekien sima,
mint Jákobé, aki úgy ügyeskedte
ki magának az atyai áldást?
Eleázár addig irtotta a filiszteusokat,
míg keze el nem fáradt, és fegyveréhez
nem ragadt, Jézus fegyvere a kereszt,
melyhez saját vére ragasztotta kezét.
Salamon odaállt az oltár elé,
karját széttárva hívta le Izraelre
Isten ígéreteit. Jézus kitárta karját,
a láthatárt ölelve hívta le
Isten villámló erejét a földre.
Hatalmas kézzel hozott ki bennünket
az Úr a beragadt liftből, a lebombázott
házból, Egyiptom fogságából,
széjjelszaggatott kézzel ránt ki bennünket
Jézus belső szakadékainkból,
mintha szöget a keresztfából.
Nem méltó üres kézzel járulni a Teremtő
színe elé, és Jézus tenyere telve volt
áldozattal, túlcsorduló, forró vérrel.
Nem a feleslegből adakozott,
önkéntes véradása éltet,
vércsoportja azonos mindenkiével.
Ádám és Éva kinyújtotta kezét,
hogy almát vegyen az élet fájáról,
de halált szakítottak. Jézus maga
szakította le magát az élet fájáról
elevenen, halálnak adta élete gyümölcsét.
Ábrahám kinyújtotta kezét,
és megfogta a kardot,
hogy feláldozza gyermekét,
Jézus kinyújtotta kezét,
és szerelmesen hörögve
ölelte a keresztet,
hogy feláldozza magát,
mint bárányt, minden Izsák helyett.
Tóbiás kezében vitte a hal epéjét,
ráfújta apja szemére, s az látott újra,
Jézus nyállal, sárral kente meg a vak
szemhéját. Az egy kezet pillantott meg,
amint vörös virággá változik,
bontja vérből való szirmait,
szederjes sebhelyekkel díszes.
A véres kézben tekercs, azon szakadás,
szóközök, csöndek, kimondatlanok,
Jézus kezén folytonossági hány,
Boroszlóig látni rajta,
Jeruzsálemig látni rajta,
lüktető húskeretben az arcunk.

 

Megjelent a Bárka 2019/5-ös számában.


Főoldal

2019. október 31.
Kiss László tárcáiLackfi János tárcái Szabados Attila tárcáiCsík Mónika tárcái
Erdész Ádám: Változatos múlt ismétErdész Ádám: Melyik a járható út?
Szarvas Ferenc: Amikor az ellenőr mindennap megtanult egy versetKas Kriszta novellái
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Molnár Lajos verseiGéczi János verseiZalán Tibor verseiGergely Ágnes: Az ausztriai lépcsősor
Haász János: A puskás emberAbafáy-Deák Csillag: Csók sem voltHáy János: Boldog boldogtalanKötter Tamás: Izgalmas életek
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKApku_logo.png