Pejin Lea
Maradék
Nem merítkezem semmiből, csak emésztőnedvben.
Feszengés nélkül ölöm meg a hangulat ólomnehéz súlyát.
Meglepődnék, de akkor hazudnék, s arra képtelen vagyok.
Hálivudi megismerkedés, lassú vég, s így lenni európai.
Harcol az észak a déllel mégis, tulajdonképpen minden oldal.
Az éjszaka a fénnyel, nem is kell mondani.
Csak a hajfürt, illatos, az marad.
Csak a zakatoló vonat, amivel elszökik messzire,
mibe kapaszkodni mer.
Dekoltázsból áradó illatfelhő,
csak az marad.
Maffia
Legbelül, mint akin villamos gázolt,
pedig mind yakuzák s triádok védik
a szent Grált.
Beesik egy dinár a sínek közé,
a sárkány feje szólít, várja a megalkudott
valóság szerelvényét.
Fél évet késik.
Szálka
Levegőt vennék, esküszöm,
ha lenne pénzem.
Vennék még életet, vennék még éveket,
hátha.
Vennék még szépeket, vennék még mélyeket,
hogy mondjam.
…mert elzárja egy bennszülött érzés,
hogy állj fel és sétálj előre,
mert hátra már fáj.
Istent is vennék, hogy teremtsen újjá és másnak,
jobbnak, rosszabbnak, ne annak, ne ennek, hátha.
Szivárványt festenék a pokol kapujára,
lenne még száz torony:
megmászni, átjutni épen,
hogy mással és másnak mutassa,
hogy lehetne más is,
elhinni, megélni,
átjárja a mindent a lénye.
Hogy mondjam, nem tudom,
elakad minden kis mondat.
Fennakad szem is, és megmarad
belül egy szálka.
Átszúrja hasfalam, elmerül benne a lényeg.
Miért volt, hasztalan,
elárvul benne egy énem.
Megjelent a Bárka 2018/6-os számában.
