Simai Mihály
Költő, most kell szólanod!
(Megjelent 1956. november 3-án,
a békéscsabai Független Újságban)
Akit megöltek, nem beszélt,
úgy vádolt vérrel, hallgatag.
Akit temettek, sem beszélt,
némán pörölt a föld alatt.
Akit fölhoztak, sem beszélt,
igazát kérte szótalan,
és annyi bosszút rá, ahány
elporladt, széthullt csontja van!
Beszéltek ők, a bűnösök.
Dölyfölt néhány akasztató.
Mint bűzös gödrök szennyvize,
fröccsent felénk a locska szó.
A hárombetűs iszonyat
veszetten osztott kínt, halált…
Egy börtön volt a föld, az ég –
és Magyarország mégis talpra állt!
Vér, vér, vér…vér…vér… mennyi vér!
Halott… halott… jaj, mennyi is...?!
Magyar...? Nem, – áruló, aki
ekkora eskünek se hisz!
Szent, véres eskü. Piros a
hajtás és piros a pecsét.
Egy nemzet szíve lükteti
mindenre elszánt szövegét:
„Egy akarat van, a miénk!
Egy hatalom van, mi magunk!
Egy életünk van, de ha kell,
szabad hazánkért százszor meghalunk!”
Szabadság – büszke üstökös,
magyar egünkön ritka fény!
Te szent, te százszor álmodott,
ezerszer áldott tünemény!
Maradj örökre csillagunk!
Égbolton, szívben úgy ragyogj,
hogy a „magyar” szón mindenek
értsék ezt: „Független vagyok!”
Költő, most, most kell szólanod!
Szavak izgatják nyelvedet.
zengj hát, harsogj hát, költemény,
megöltek és élők helyett!
Van már igazság! Itt van, ím,
a sírból fényre fölhozott!
Óvjátok, őrizzétek őt,
az ő szavával szóljatok!
S Igazság, Hűség, Becsület
hármas-szent sziklája alatt
tornyozd újjá az életet,
teremtő, bátor akarat!
A Kristályember
(Halotti beszéd Fekete Pál temetésére)
Ez az ítélet fellebbezhetetlen.
Nem földi bíró írta – maga Isten.
Nagy seb, amit a szívünkön ütött,
de gyógyuló, ha arra gondolunk:
Vele van már, az Úrral, s örökkétig
ott lesz, a mennyben.
Egy tiszta lélek áll Isten előtt.
Kristályember, kinek kristályszívét
ismerni véltük sok-sok éve már.
De igazán az Isten tudja csak,
neki milyen jó katonája volt,
s ki volt nekünk ő, e Viharsarok-
országnak mit jelentett Fekete Pál.
Elveit fel nem adta soha, semmiért.
Igazat szólt, igazat írt, igazat élt.
Nem tehetett mást… őt a legfehérebb
kristályokból rakta össze Isten,
és ugyanígy
akart elébe állni.
Egy tiszta lélek áll Isten előtt.
Nagy-nagy ajándék, hogy köztünk, velünk élt…
belenézhettünk tiszta, biztató, szeretetfényű szemébe,
beleláthattunk abba az áldott,
emberséget és magyarságot
hittel hordozó óriáslélekbe, aki mindannyiunkért
igazat szólt, igazat írt, igazat élt.
És igazsága túlélte a börtönt…
Túlélt kis és nagy párt-királyokat,
akik halálra szánták volna, – s most a nemzet
igaz szívében él tovább.
Isten előtt egy tiszta lélek áll.
Ő a jó harcot megharcolta értünk.
Rá az igazság koronája vár.
Nem szoríthatjuk kezét soha már,
de könyveivel beszélgethetünk,
s bár nem látjuk, érezzük majd a fényt,
amit felénk sugároz a végtelenből
barátunk, bajtársunk, mártírunk, tanárunk,
lánglelkű hősünk – Fekete Pál.
Megjelent a Bárka 2026/5-ös számában.
