Versek

Jenei Gyula kozepmeret

 

 

Jenei Gyula

 

 

Az udvar

 

egyszer megírom, ahol a gyerekkorom telik majd: a házat,

a tyúkszaros udvart, az apátiába süppedt kertet, megírom

a titokzatos, lomtárnak használt kamrát, ahol nagyszüleim

kiselejtezett tárgyai porosodnak, s közben várják, hogy

gondoljak valamit létezésük mögé. megírom a vízmértéket,

amit ott találok majd, a rozsdás franciakulcsot, a kiselejtezett

éjjeliszekrényt, a belső falhoz támasztott márványlapot,

az ágytámlákat, a pléhből készült, hatalmas, kör alakú

gabonatárolót, amit évente vásárolt búzával töltünk fel,

s a búzába tojásokat süllyesztünk, mert úgy talán tovább

elállnak. megírom a kiaggatott majdjóklesznekmégvalamire-

rossz ruhákat, a megvakult falitükröt, az udvari farakást,

a lapos tetős színt a kerti szerszámokkal, talicskával, üsttel,

üstházzal, a másik tárolókamrát, amelynek mindig nyitott

padlásfeljáróján létra nélkül, a szénkupacról kapaszkodom

fel, s a tyúk- és disznóól fölé is átnyúló padon fölfoghatatlan

mennyiségű újságot és könyvet találok: régi magazinok,

tolnai világlapják, cowboytörténetek, alvilágiak. feltolok

vagy kitámasztok egy-két cserepet, a tetőt átforrósítja

a nap, folyik rólam a veríték, a rejtő-regényekben légiósként

harcolok, és izzadok tovább órákon át a padláson, a porban,

az egérszagú fülledtségben, de ott szeretek olvasni. néha

nagyot nyújtózik hátam mögött a macska. megírom majd

a tyúkoknak földre szórt kukoricát, a morzsolónak nevezett

hegyes vasdarabot, amellyel letúrunk a csutkáról egy sor

kukoricát, hogy a többit könnyebb legyen tenyérrel lefejteni,

megírom az itatót, az epertől részeg kacsákat, a disznók

orrában a karikát, a moslékos vödör zörgését, a kutyaláncot

vagy a hátsó udvaron a kévébe kötött, egymásra rakott

tengeriszárakat, az ízikdombot, amin várasat lehet játszani

a szomszédgyerekekkel, vagy egyedül is akár. megírom

a lehullott nyári almákat, az esténként a drótkerítés mellett

elkocogó sünöket, a bodza, a szemétdomb és a nyers föld

szagát, az esőét, az udvari budiét, a szegénységét, és azt is,

hogy kölyökként megtanulom, nem csak az lehet szegény,

aki nem dolgozik, mert apám sokat dolgozik, anyám is sokat

dolgozik, nagyanyám is teszi, amit ráncos vénasszonyként

tehet, ellátja a jószágokat, megfőz, varr, mert foltos ruhában

nem szégyen járni, mondja majd, de rongyosban igen. ám ezt

nem hiszem el neki, s szégyelleni fogom foltozott gönceim.

 

Megjelent a Bárka 2014/2-es számában.

 


 

Főoldal

 

2014. május 12.
Nagy Koppány Zsolt tárcáiGyőrei Zsolt tárcái Éltető József tárcái Szil Ágnes tárcái
Búgó gyökerek, avagy zeller a TiszántúlonEgy asztalnál szeptemberben a szentekkel
Poós Zoltán: 1979. december 3. – LőkösházaBabiczky Tibor versei Kopriva Nikolett verseiMarkó Béla versei
Oravecz Imre: AlkonynaplóAbafáy-Deák Csillag: Ad actaMegyeri Edit Tünde: VasárnapTőzsér Árpád: Északi emberek – Naplójegyzetek 2018/19-ből
Márton László: Nibelungok – Harmadik felvonásMárton László: Nibelungok, II. felvonásZalán Tibor: El kell mondanomMárton László: Nibelungok, I. felvonás
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumProgramokFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA