Jenei Gyula
Az udvar
egyszer megírom, ahol a gyerekkorom telik majd: a házat,
a tyúkszaros udvart, az apátiába süppedt kertet, megírom
a titokzatos, lomtárnak használt kamrát, ahol nagyszüleim
kiselejtezett tárgyai porosodnak, s közben várják, hogy
gondoljak valamit létezésük mögé. megírom a vízmértéket,
amit ott találok majd, a rozsdás franciakulcsot, a kiselejtezett
éjjeliszekrényt, a belső falhoz támasztott márványlapot,
az ágytámlákat, a pléhből készült, hatalmas, kör alakú
gabonatárolót, amit évente vásárolt búzával töltünk fel,
s a búzába tojásokat süllyesztünk, mert úgy talán tovább
elállnak. megírom a kiaggatott majdjóklesznekmégvalamire-
rossz ruhákat, a megvakult falitükröt, az udvari farakást,
a lapos tetős színt a kerti szerszámokkal, talicskával, üsttel,
üstházzal, a másik tárolókamrát, amelynek mindig nyitott
padlásfeljáróján létra nélkül, a szénkupacról kapaszkodom
fel, s a tyúk- és disznóól fölé is átnyúló padon fölfoghatatlan
mennyiségű újságot és könyvet találok: régi magazinok,
tolnai világlapják, cowboytörténetek, alvilágiak. feltolok
vagy kitámasztok egy-két cserepet, a tetőt átforrósítja
a nap, folyik rólam a veríték, a rejtő-regényekben légiósként
harcolok, és izzadok tovább órákon át a padláson, a porban,
az egérszagú fülledtségben, de ott szeretek olvasni. néha
nagyot nyújtózik hátam mögött a macska. megírom majd
a tyúkoknak földre szórt kukoricát, a morzsolónak nevezett
hegyes vasdarabot, amellyel letúrunk a csutkáról egy sor
kukoricát, hogy a többit könnyebb legyen tenyérrel lefejteni,
megírom az itatót, az epertől részeg kacsákat, a disznók
orrában a karikát, a moslékos vödör zörgését, a kutyaláncot
vagy a hátsó udvaron a kévébe kötött, egymásra rakott
tengeriszárakat, az ízikdombot, amin várasat lehet játszani
a szomszédgyerekekkel, vagy egyedül is akár. megírom
a lehullott nyári almákat, az esténként a drótkerítés mellett
elkocogó sünöket, a bodza, a szemétdomb és a nyers föld
szagát, az esőét, az udvari budiét, a szegénységét, és azt is,
hogy kölyökként megtanulom, nem csak az lehet szegény,
aki nem dolgozik, mert apám sokat dolgozik, anyám is sokat
dolgozik, nagyanyám is teszi, amit ráncos vénasszonyként
tehet, ellátja a jószágokat, megfőz, varr, mert foltos ruhában
nem szégyen járni, mondja majd, de rongyosban igen. ám ezt
nem hiszem el neki, s szégyelleni fogom foltozott gönceim.
Megjelent a Bárka 2014/2-es számában.
