Versek

 

 

 

Jenei Gyula

 

Bolond

 

alumíniumkannákkal jár a kútra. hordja az inni-

valót éveken, évtizedeken át, télen, nyáron, amíg

be nem vezetik a vizet az udvarukra. de akkor

már bent laknak majd, a községszéli tanyáról

beköltöznek az utcánkba. mindig munkásancug

lesz rajta: sötétkék, új ruha vagy szürkére kopott

foltos. fején félrecsapott svájcisapka, s öltözékéhez

tartozik a nikotinsárga hitlerbajusz alól örökké

kilógó cigarettacsutka. magas, jóvágású, erős fiatal-

ember, folyton mosolyog: a környék bolondja.

komótosan kullog a kannákkal, egykedvűen bámulja

maga előtt a földet, s mosolyra húzott szájjal viszi

a vizet. mi, gyerekek, gyakran megszólítjuk. leteszi

a kannát és beszélgetünk. csúfolni nem merjük,

mert olyankor emeli hatalmas tenyerét, s tudjuk,

hogy nagyon erős. azt mondja, fogjunk kezet,

s akkor a nagyobb fiúk is hiába próbálkoznak

megszorítani az övét. mindig nyer. s akinek meg-

ropogtatja, az szörnyülködve igazgatja össze-

nyomorított ujjait. különben jámbor lélek. jámbor

dolgokról lehet vele beszélgetni. nőkről, szerelemről

például. ha elmegy mellettünk egy lány vagy

fiatalasszony, még jobban félrefordítja egyébként is

megdöntve hordott fejét, még inkább mosolyog,

s egész testtel utánuk fordulva lesi a (mondjuk,

biciklit tekerő) nőket. pajzán megjegyzéseket

tesz. mi ezeken jókat vigyorgunk, s még vadabb

illetlenségekre ösztönözzük a nőkkel, s úgy általában

a szerelemmel kapcsolatban. szeret velünk beszélgetni,

s unalmunkat gyakran vele töltjük (vagy ütjük) el, míg

meg nem unjuk aznapra az idétlenséget is. olyankor

fölveszi a kannákat, s viszi őket tovább a közeli

tanyára. mindig az évszaknak megfelelően öltözik:

szandál, cipő, gumicsizma. de kesztyű sose lesz rajta.

azt mondja, nem fázik, s elhisszük neki, pedig

télen vörösek lesznek durva, nagy kezei, s körmeit is

kéknek képzelem, amikor ezt írom majd. miután

beköltöznek a tanyáról, már nem kell vizet hordania,

csak a boltba küldik kenyérért, cigarettáért,

pálinkáért. a fogai megsárgulnak a nikotintól,

a mosolya is sárgább lesz, arcát bepókhálózzák az

évek finom ráncai. egyre kevesebbet beszélgetünk

majd. de azért beszélgetünk. eszmét cserélünk

a bolonddal a józan világban. aztán egyedül marad

a házban, meghalnak közeli hozzátartozói.

rokonok látogatják néha, főtt ételt visznek neki

hétvégeken, hét közben meg maga hordja ételhordóban

az ebédjét a bölcsőde konyhájáról. meg lehet majd

kérdezni tőle: mi az ebéd? megette-e, s hogy ízlett?

aztán elköltözöm, és nem fogok tudni róla semmit.

amikor ezt a verset írom, nem emlékszem a halál-

hírére, mégis azt fogom gondolni, régen nem hord

már magának cigarettát, ételt. és mások se neki.

 

 

Papucs

 

hétéves múlok akkor éppen. kórházban leszek majd,

mert tornaórán elájulok (ám erre később nem emlék-

szem. mondjuk arra sem, hogy magamhoz térek).

befektetnek néhány napra, kivizsgálásra. de hogy

szörnyű lesz vagy sem, nem tudom felidézni évtizedek

múltán. a kórházban töltött időből egyetlen hosszú

pillanatra emlékszem negyven évvel később. arra,

amikor a papucsom beszorul a lefolyóba. a gyermek-

osztály a kilencedik emeleten lesz, s a folyosó végén

a semmibe nyúlik a betonerkély, ahová néha kiengednek

bennünket levegőzni. másra nem is igen emlékszem.

nem emlékszem a kórházi kosztra, az ebédlőre,

a nővérekre, szobatársakra, a vécé csempéjére,

a vizsgálatokra, a várakozásokra, a folyosó székeire.

semmire. arra sem, hogy meglátogattak-e szüleim,

a pizsamám színére sem, csak hogy egy átlagos

nyári estén állunk kint a pár négyzetméternyi erkélyen

a város fölött, de az utcákat is csak későbbi élményekből

rekonstruálom majd, meg az embereket, akik járnak-

kelnek, bicikliznek. a barna bőrpapucsra emlékszem

csak, ami nagyobb lesz, mint kellene, valószínűleg

a kórházi bentlakásra veszik majd a szüleim, s akkor már

úgy, hogy egyhamar ne nőjem ki. még a hosszanti

varrás is rémlik a papucs lábfején, s hogy az erkélynek

az oldalai is betonból lesznek, csak lenn, az egyik

sarokban ásítozik egy lyuk, amelyen a csapadékvíz

lefolyhat. abba dugom be a lábam, csak úgy

szórakozásból, s mikor venném majd vissza, érzem,

hogy húzom kifelé a nekem kissé nagy papucsból,

az meg a gravitációnak engedve inkább lefelé

akar csúszni a lejtősre kiképzett lefolyón. és akkor

egyszerre zsigeri szorongás árad szét bennem ott,

a kilencedik emelet magasságában. ha végül nem esik

le a papucs, bizonyára belenövök. de hogy leesik

vagy sem, később teljesen közömbös lesz. csak ott,

akkor, abban a feszült, sírós pillanatban hiszem, hogy

nem szabad leesnie, vissza kell ügyeskednem valahogy,

megfeszíteni benne a lábfejemet vagy lehajolni érte.

csak le ne essen! mert akkor, mert akkor majd mi lesz? 

 

 


 

Főoldal

 

2013. január 04.
Vissza
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Hírek
Fekete Vince könyvbemutatója BékéscsabánElhunyt Zudor JánosAz MMA ösztöndíjasainak találkozója a Pesti VigadóbanÁtadták az Arany János- és a Gérecz Attila-díjat
Ütőér
Márton László tárcái Csehy Zoltán tárcái Lövétei Lázár László tárcái Kiss Judit Ágnes tárcái
Versek
Grecsó Krisztián: VattacukorHalmai Tamás verseiCsillag Tamás verseiBertók László versei
Prózák
Tóth Krisztina: A csizma öltöztetSándor Zoltán: Jelenetek egy kivándorló életébőlLackfi János: Beatles ledarálvaRhédey Gábor novellái
Kritikák
Az értelmezés füstcsíkjai - a Lözsurnál dö Lüniverről Századfordulós akcióregényTörténetek háború után - Horváth László Imre könyvéről Képzelt futás belső tájban
Esszék, tanulmányok
Kazinczy Ferenc Hamlet-fordításárólObjektív helytörténet szubjektív szemszögbőlA valamikori szlovák településből többnemzetiségű, multikulturális város?Csabensis - Háromszáz mozaikból összeillesztett nagy történet
Drámák
Acsai Roland: Farkasok Pozsgai Zsolt: A SzellemúrnőGyőrei Zsolt – Schlachtovszky Csaba: Jácint pereVörös István: Pisztoly az asztalon
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum

Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA