Versek
Végh Attila versei
Leszbi
Lány a lánnyal: a lány a lány alá nyal.
Az ember
Az ember, ha nős már jónéhány éve,
üldözött lélek: folyton csak menekül.
Az asszonynak már mindenre van érve,
s az ellenérvek elvéreznek belül.
A beszédnek már nincs értelme, célja;
bevásárlás van, meg tévé, meg meló.
Másnapi dolgok elintéznek még ma,
és holnap csak az lesz, ami várható.
Éjszakák véres csatatere füstöl.
Ha aludnál, a feleség betámad.
Szólongat, unszol, tapogat és nyüstöl.
Álló éjjel. Az ágy is belefárad.
„Mi van, apukám, már nem tetszem talán?”
- szól a nej, és végigkerget az ágyon.
Mint félholt sereg vesztett csata után:
a legyőzött tömeg nincs hova másszon.
Menekülne még, de a test utána:
full kontaktra vágy, igen bátor fajta.
Mit tehet az ember? Beszól, megbánja,
végül a lelkét kilihegi rajta.
Idológiai kitérő
Eddig csak Aczél szentesített eszközt,
ma már vashit ontja a célokat.
Magam is – hogy up-to-date legyek –
ércnél maradandóbbra
gyúrom Albert-szobromat:
„Wass, alkoss, gyarapíts,
s kérd vissza, órjás, a hegyeidet,
mert a kő marad, s bár
kő kövön nem marad,
Albi, te akkor se lapíts.
Hevíts. Zseni légy.
Legalább helyileg.”
Kapcsolódó:
A Szépirodalmi rovat legfrissebb írásai:
Tőzsér Árpád versei
Bíró-Balogh Tamás prózája
Vörös István versei
Lackfi János prózája
András Sándor verse
Tóth Krisztina verse
Banner Zoltán verse
Nagy Katalin versei
Poós Zoltán verse
Nagy Gergely prózája
Főlap
2007. szeptember 19.
