Versek



Tőzsér Árpád
Magyar múzsák




Szendrey Júlia

Juliska Koltón
szerelmesen csügg a költőn,
végre a jámbor
így szól: Te, Sándor,
néztük már eleget Koltót,
lássuk végre a – coltod!



Kratochvill Georgina

Volt egy nő, úgy hívták, Gina,
csupa tőgy, csupa vagina.
Fűnek, fának,
csak Vajdának
nem jutott belőle – mi, na?



Sárvári Anna

Neki a legismertebb az imázsa:
lágy volt, szőke és másfél mázsa.
Ha kese hónalját kaparászta,
szegény Juhászt a hideg rázta.



Szántó Judit

Harcias csajszi volt, amazon,
átment sok emezen, amazon,
kajolta párt és szakszervezet,
bár csókja nem volt nagy élvezet,
harcfira nem illik a párta. –
Attilát laposra gyapálta.



Epilógus


Böhm Aranka

Vad múzsáról szólok, taramta, taramta,
Karinthy múzsáját úgy hívták, Aranka.
Tüzelt, mint a szuka, búgott, mint a haris,
taramta ezzel is, taramta azzal is. –
Szarvazza a költőt teremte, taramta,
telente, nyaranta az örök Aranka.



Tőzsér Árpád további (a III. Irodalmi Humor Fesztiválon elhangzott) versei a Bárka 2007/5-ös számában




Szendrey Júlia


Kapcsolódó:

A Szépirodalmi rovat legfrissebb írásai:

Bíró-Balogh Tamás prózája
Vörös István versei 
Lackfi János prózája 
András Sándor verse 
Tóth Krisztina verse 
Banner Zoltán verse
Nagy Katalin versei 
Poós Zoltán verse 
Nagy Gergely prózája 

Főlap

2007. szeptember 12.
Barnás Ferenc tárcáiKovács Dominik és Kovács Viktor tárcái Szakács István Péter tárcáiKollár Árpád tárcái
A gimnáziumigazgató és a főispánFiumei forgószínpad
Petres Kincső: Égetett szienaGulyás Gábor: Kereszteződések
Finta Éva verseiGraf Dorka: VarjakHalmai Tamás verseiMagyari Barna versei
Andrásy József: Egy másik életZsidó Ferenc: A leghosszabb óraDarvasi László: Hugó hazajövetele AmerikábólBanner Zoltán: Jutalomjáték
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

        Jókai Színház Bekescsaba.jpgnka-logo_v4.pngmka_logo_mk_logo.pngpk__-logo_hun-01.pngMMAlogoC_1_ketsoros__1_.jpg